Göncz 90!
2012-02-14 22:48:52
fotó forrás: mandiner.hu
Göncz Árpád 90!
Ismertem még civilből, aztán az SZDSZ megalakulása körül is találkoztunk néhányszor. Közben elmúlt néhány év, és úgy hozta a sors, hogy egyszer dolgom volt nála a Parlamentben, emlékszem, nagy diapozitíveket vittünk neki megmutatni. A Bakos-Tihanyi páros többhónapos munkával kívül-belül körbefotózta a Parlamentet, hogy egy reprezentatív album készüljön a fotókból, és ezentúl ne csak matyóbaba legyen a látogatóknak az elnöki ajándék. (A projekt persze soha nem valósult meg.) Ültünk elnöki szobájában, megkérdeztem, rágyújthatok-e, nagy mosolyogva egy hatalmas ezüst doboból kinált cigarettával, a doboz tetején hatalmas, színes, zománcbetétes csicsa: a Magyar-Szovjet Baráti Társaság díszes emblémája. Örököltem, más elnököket is ebből szoktam kinálni, mondta élénken vigyorogva.
Egy átvilágító-dobozt vittünk, hogy a hatalmas szines diapozitívokat megmutathassuk, és egy konnektort kerestem, hogy a dobozt bekapcsolhassuk. Mielőtt bármit mondhattam volna, az elnök úr már eltűnt négykézláb a hatalmas asztal alatt, hogy a konnektort megkeresse, hiába szabadkoztunk...Igazi, valódi szerény ember volt, elbűvölő kedvességgel.
Ha úgy hozná a sors, hogy egyszer államelnök lenne belőled, adnék egy nagyon fontos tanácsot - mondta egy alkalommal. Ja, belőlem, mondtam én vigyorogva. Miért, és belőlem? - kérdezett vissza. Tanácsom pedig a következő, szóval ha mégis államelnök lennél, soha ne fogadd el a kávét, amivel kínálnak! Értetlen arccal nézhettem, mert gyorsan jött a magyarázat: mert akkor pisilni kell, és egy elnök meg nem mehet csak úgy akármikor pisilni! - mondta szomorkásan.
És még egy - nagyon szomorú - képet őrzök róla emlékezetemben: szokás szerint mosolyogva lép ki a közönség elé az Országház főbejáratán, és valami, (akkor először!) odaszervezett csürhe elkezdett fütyülni. Soha nem felejtem el riadt, értetlen arcát. Ez nem fért bele a világképébe.
És most idézném Esterházy Péter Göncz-köszöntőjét az eheti ÉS-ből, hátha valaki nem olvasta.
Ujjgyak
Rövid, születésnapi rovancs
Nincs össznépi ünnep. Nincs az ebből fakadó nemzeti büszkeség. Nincs a büszkeségből fakadó közös öröm. Nincs az ebből fakadó nyugalom, derű, remény. Nincs így megágyazva „a megértés sóvárgó vágyának”. Nincsenek közmegegyezéseink, ezért nincs semmink. Senki sem kilencven éves, senki sem sehány éves.
Mi van?
Minden.
Ha ennek még egyszer nekifutnánk...
Ha nem volna az előző bekezdés, jókedvű tisztelettel lehetne fölidézni egy nagy kortársunk nagy hazafias teljesítményét, érdemeit a jogállam megszilárdításában, lehetne emlékezni annak fontosságára, hogy „a kisemberek elnöke” volt, beszélni nem bratyizó kedvességéről, mosolyáról, amely önmagánál többet tud jelenteni, nem csupán róla mond jót, hanem arról is, akinek szól, aki láthatja.
Az első bekezdés sötétjében eszünkbe juthat az is, hogy Göncz Árpád Antall javaslatára lett elnök: akkor most ezt próbáljuk áttenni mai magyarba, a mai acsargásba.
Csudába a bekezdésekkel, mondja az új bekezdés. Göncz Árpád minden szava, minden mozdulata, az egész élete, annak sötét mélye, nehéz kapaszkodói és fényes magasa, mind azt mondta nekünk, és mondja továbbra is, azt a hatalmas, elfelejtett, ezerszer elárult fölismerést, hogy minden ember egyenlő, vagy ahogy írva van: Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad. Ez ünnepeltünk életének nehéz és egyszerű üzenete. Szabadság, egyenlőség, testvériség vagy halál.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ja, jelentem megoperáltak strumával, és meg vagyok gyógyulva.