<< Vissza

La vie dans le Pays

Life in the country...
Na szóval eléggé szörnyű tamperatür volt az elmúlt héten, de erről már nyafogtam eleget. Ráadásul egyik este itt a kertben – nem az út és látási viszonyoknak megfelelően haladván, figyelmen kívűl hagyva egy lépcsőt – jól pofára estem, jómagam az Úr különös kegyelme folytán nem sérültem meg, deellenben az egyetlen dolgozós/képernyős szemüvegem szarrá törte magát. Mostan a tartalékba hozott olvasó szemüvegem képezi a kapcsolatot a világgal, ami 50 centire szűkíti be a valóságot. EZ a festésnek persze csak jót tesz; felértékelődik a véletlen, az dolgoknak "égi mássa". Másse. (látok)…



Végül aztán elmentem, kerestem optikust, nem is messze innen, Aix en Othe-ban. Úgy tűnik, nem volt korai egy szemvizsgálat, (nagyon gondos, 50 perc!) kiderült, hogy bizony már távolra, tehát vezetéshez is jó lenne egy kukker, így aztán mély lélegzetet véve rendeltem egy progresszív szemüveget, amivel az utat, a kilométerórát egyszerre lehet látni. (Csak össze ne zavarjon ez a sok információ.)




Amúgy, hálistennek itt semmi nem történik. Egyik nap jön a másik után, egyik kép a másik után.




Amint kicsit jobb lett az idő a kis melegben kicipeltem a képet üveglapostól a kertbe, hogy esetleg megszáradna már, hogy újat kezdhessek.



Na jó, megmutatom a képet is:



Ez a 2010/16-os kép!

Ja igen. Azért nincs fenn a képek között a tizedik óta új, mert a Parti Nagy azt mondta, hogy ne rakjam már föl azonnal az elkészült képeket, mert mindenki rég megunja már, mire a valóságban megnézheti. Ezekből most Győrban semmit nem akarok kiállítani, viszont csinálok tavasszal egy kiállítást, valószínűleg szokásosan a Bartók 32-ben, és ott kiállítanám ezt az egész új Sebald-őrületemet. Egyet-egyet azért közben majd mutatok, nehogy azt gondoljátok, hogy csak lógázom a lábam itt a messzeségben.
Ja és az is újság, hogy a győri Múzeum előbbre hozta a kiállításom megnyitását majdnem két héttel: a megnyitó időpontja november 5., péntek este, gondolom 19 óra. Így aztán kicsit előbb kell hazajönnöm, mint terveztem; október utolsó napjára kábé otthon leszek. Közben meg kellett csinálnom a kölcsönkérendő képek listáját, a tulajdonosok címével, mindennel, arra is ráment egy jó fél napom.

-   -   -


Hát így telnek itten napjaim, a fázástól eltekintve a helyzet hibátlan: nem szól a telefon, nem kell sehová menni, nem is jön senki… Minden a dolgozásról szól, és ez bizony eléggé nagyon jó. Barátok persze kicsit hiányoznak, de az itteniek nagyon helyesek, szeretnek, elviselnek stb. tout est parfait.
Egy hatalmas lazac a Troyes-i piacról, az volt ma a vasárnapi ebéd!




Hát így élünk mi itt vidéken, csendeskén.

Kommentek: