6. szerda
2007-10-10 20:58:48
Bevezetőképpen ma kaptok 60 mp Carla Bruni-t. (Jó nyelv- és számtanlecke)Hol is hagytam?
Mindenekelőtt: fönn van már a 2007/20-as kép!!!
Hát tegnap este jó kis kalandom volt. Vacsorameghívás, 20:45-re. Elmentem a (szerintem) legjobb környékbeli cukrászdába, és vettem finom gâteau-t (süteményt) a vacsorához. Szerencsére nagyon jó helyen laknak, innen a ház elôl egy metróval el lehet menni. A biztonság kedvéért vittem a kis uszodás válltáskámat a süteményeket kimélendô, ami nagyon hasznosnak is bizonyult, mert leírhatatlan tömeg volt a metrón: esett az esô és ezért nem lehetett biciklizni!
A címet telefonon mondta a háziasszony, régi barát, dramaturg és comédienne... Mindent elismételtettem és gondosan felírtam: 40. Rue des Gobelines, kapukód ennyimegennyi...
Megérkeztem: mondanom sem kell, hogy a Rue des Gobelines-en a legmagasabb házszám 26 volt. Esô szakad, üt a guta. Biztos hülye voltam és 40-et írtam 14 helyett. Vissza a 14-hez: kód nem jó, látni lehet a koszos gombokon, hogy itt más a kód. No mindegy, szégyen vagy nem, fölhívom Sophie-t. Hívnám, de ki van kapcsolva a mobilja. Esô szakad. No ilyenkor vajon mi a teendô? Végig kell menni az utcán és minden kapun ki kell próbálni a kódot, ömlô esôben 28 kapu, semmiség. A tizenhatodik háznál, a 19-ben siker: a kapu kinyílik, bemegyek, kapu mögöttem becsukódik és tök sötét. Tapogatom a falat, sehol egy gomb, ki sem tudok menni. Ott bénázok a sötétben, amikor egyszer csak nyílik a kapu, és egy huszonéves csaj lép be, aki a sötétben lapuló pedofiltól (tôlem) majdnem infarktust kap a rémülettôl. Gyorsan elmagyarázom, hogy nem lesz semmi inzultus, viszont meg tudja-e mondani, vajon ebben a házban lakik-e S.B.? Hát itt szerinte nem lakik. Alázatosan köszöngetve kimenekülök az esôbe. Tovább a kódteszt; végigérek az utca mindkét oldalán: nyicsevo. Próbálom újból hívni Sophie-t, újabb, most már hosszú és kétségbeesett üzenetet hagyok neki. Már 1/4 9 van, fél órája csámborgok itt, nekik vajon nem tűnik föl, hogy nem jöttem? Gondoltam – mint kismacska – még egy kicsit baszok, és aztán hazamegyek, (és megzabálom az összes süteményt!). Utolsó ötletem: a fôút a sarkon túl, ahol a metróból kiszálltam az az Avenue des Gobelins... Hátha? (Nomen est omen, itt van pár házra a Gobelin Múzeum, egyszer régen láttam, gyönyörű.) No a múzeum melletti ház a 40-es szám. Láss csodát: kód, kapu nyílik... megérkeztem.
Igaz ami igaz: szórta a fejére a hamut Sophie, hogy rue-t mondott, (vagy semmit, de avenue-t biztosan nem, mert vadul írtam, amit mondott: lengettem is az orra elôtt a ronggyá ázott cédulát), különösen, amikor megtudta tôlem, hogy a mobilja is ki van kapcsolva..!
Jutott eszembe nagyon az elsô ösztöndíjas párizsi utam második estéje, amikor ugyanezen a környéken – ugyancsak vendégségbôl – hazafelé tartván összesen hárman voltunk a metró megállóban, amikor bemondott valamit a hangosbemondó; természetesen egy szót sem értettem, a másik két ember nyugodtan üldögélt és olvasott... Aztán kiderült, hogy ránk zárták a metróállomást. A másik két ember hajléktalan volt, magyarán ott lakott. Volt az a húszperces tornamutatvány, amíg sikerült a rácsok fölötti kis hézagon átpréselnem magam, Hudini mester könnyezett volna! Azóta kerülöm az éjszakai metróállomásokat, tegnap is taxival jöttem haza. Pont annyi, mint itthon: 7.40 €-t fizettem.