7. vasárnap
2007-10-21 21:10:00
kezdjük a végén: ma este 7-kor kimostam az ecseteimet.Már úgy értem rendesen, szappannal. Szóval hogy vége. Ma lett az utolsó kép. (Holnap majd világosban lefotózom.) Nem kockáztatok: elég sok párizsi kék (ami - tudjuk már - nem azonos a porosz kékkel!) van a sötétekben, és az bizony cudarul lassan szárad.
Hát jó mulatság, kedvemre való őrület volt. Kicsit persze Párizs, meg a kultúrkéjek rovására, sebaj.
Fölszkájpoltam a Vojnichot, hogy koccintson a vodkámmal a nagy pillanat tiszteletére.
No nem rinyálok, van még pár nap, aztán meg... aztán lesz.
A hétvégén itt jártak Neményi Mariék, gyereket hozták posztdoktori izére egy fél éves ösztöndíjra. Így aztán tegnap voltam végre legalább a Baubourg-ban.
újabban már egyetlen ablak sincs nyitva ezen a fenti folyosón, így aztán a fényképezés jóval nehézkesebb. Azért itt van egy kis kilátás:
Benn a házban az aktuális kiállítás: Alberto Giacometti műterme
Én bizony nagyon szeretem. Jó sok eredeti gipsz van kirakva. Valahol olvastam, hogy G. voltaképpen sokkal jobban szerette a szobrait az eredeti gipszben, mint bronzba öntve (némelyiket még be is festette), hát valóban sokkal vérbőbbnek tűnnek a gipszek. Az egyik teremben nagy fölhajtással (TV-kamerák, meg minden) egy idős hölgy, aki Giacometti modellje volt, mesélt aaz élményeiről. Elmondta, hogy bizony volt, hogy 5-6 órát is kellett modellt állni a mesternek... Neményi Mari vigyorogva mutatta, hogy a néni mögött csupa klasszikus "pálcikaember" szobor van kiállítva... Valóban elég mulatságos volt hallgatni, ahogy a néni részletesen magyarázta, hogy milyen fegyelmezetten kellett állnia, el nem mozdulhatott, és közben nézted az édes kis drótembereket, találgatva, hogy vajon melyik a néni.
Mutatóba néhány kép a kiállításról:
és itt egy szép portré részlete:
El ne felejtsem, volt még egy remek szobor, a posztamens kb. kockacukor nagyságú:
Egyébként az állandó kiállítást teljesen átrendezték: bekerült, bekeverve a dizájn és némi építészet is. Nincs a dologról határozott véleményem, ösztönösen viszolygok minden vegyes anyagtól, de közben pl nagyon megörültem Breuer Marcell klasszikus-zseniális csővázas székének. Szóval azt hiszem a dolog rendben van. Sok "múltszázadi" hatalmas avantgard opusz került raktárba, gondolom már csak a helyhiány miatt is. Nem láttam pl. már a Duchamp piszoárt sem. Pedig az nem is nagy.
Ami vicces, hogy már a Rothko, vagy Jackson Pollock is fölkerült a legfölső szintre, a múzeumi klasszikusok közé az "elfekvőbe". Egy sarokban azért még mindig megtaláltam azt a gyönyörűséges Bonnard-t, ami miatt muszáj mindig elmenni a Baubourg-ba.
Íme, együtt György Péterrel:
Még egyszer visszatérnék egyik párizsi vesszőparipámra: folyamatosan ámulatba ejtenek engem itten a kultúra fontosságával. Csak két példa:
1. GYP leszámolta, hogy a Saint Paulnál lévő újságos standnál 12 különböző, a kortárs képzőművészettel foglalkozó friss, színes lapot árulnak! (Abba most ne merüljünk el, hogy mit is hívnak manapság képzőművészetnek.)
2. A rue Vielle du Temps-on sétáltunk a Baubourg felé, amikor a Falus Juli bevitt minket egy sportcsarnokba, ahol az aktuális francia folyóiratoknak volt egy-egy standja, mindenféle tájékoztató füzetekkel, szórólapokkal stb. 150 folyóiratnak volt standja!!! És persze alig lehetett moccanni, olyan tömeg volt szokás szerint. Biztos ezek között is van sok marhaság, de azért a java működő, értelmes folyóirat, amit eltartanak az olvasók! Láttam cigány-folyóiratot, zsidó folyóiratot, több (francia és arab nyelvű) arab folyóiratot, vagy mondjuk a Musée Branly nagyon elegáns havi folyóiratát... Őrület. Sápad az ember az irígységtől. Ez nem csak, és nem elsősorban a gazdagság, ez tradíció. Ez kultúra.