évvége
2007-12-31 11:50:44
szolgálati közlemény:influenza túl lesz élve: harmadik antibrutál hatni tűnik.
jó év volt.
Búcsúzóul megkapjátok utolsó házifeladatomat, a sokat emlegetett novell is leadva-elfogadva.
(Első és utolsó. Igérem.)
Crying in the Csepel
Órák óta ült az új gép mögött, hegyben álltak a csikkek a hamutartóban. Nyomorultul hasogatott a háta. Délután, mikor már végére járt a programok feltöltésének, a szerelő fiú azt kérdezte: letöltőprogramot ne rakjak föl? Ostobán nézhetett, mert a fiú türelmes mosollyal magyarázta: olyan programról van szó, amelynek a segítségével mindenféle régi és új nótákat lehet letölteni az internetről. Hogy ne égjen még jobban, zavartan és gyorsan igent mondott. A fiú szakavatott mozdulatokkal percek alatt a gépére telepítette a programot, aztán másodjára is elmagyarázta működését. Ha jól értette, a dolog lényege az volt, hogy ő többmillió más ember gépében turkálhat, és másolhat le zeneszámokat tetszése szerint. Még azt is elmagyaráztatta, miként kell megakadályozni, hogy ezek a többmillió mások az ő gépében turkáljanak, mert ettől némileg megriadt.
Találomra beírt egy címet a keresőablakba: Jail House Rock. Egy perc alatt többszáz soros lista jelent meg a képernyőn. Találomra rábökött az egyikre, és figyelte, hogyan növekszik a zöld csík: öt perc múlva övé volt a szám. Azt is tudta, hogyan kell meghallgatni: bekapcsolta a hangszórókat, és hátradőlt. Valami rettenet bugyogott ki a hangszóróból: Elvis klasszikus száma cseh vagy szlovák nyelven, sok trombita kíséretében. Rémülten leállította, és visszakattintott a letöltőprogramra. Észrevette, hogy az egyik oszlopban mindig az előadó szerepel, egy másik oszlopban a szám címe, s még azt is kiválaszthatja, hogy a legnagyobb sebességű gépről gyorsan jöjjön a zene. A címet megtartva az előadó rovatban kiválasztotta Elvis Presleyt: download.
És máris szól, és itt van, őrület. Gyorsan kiválasztott még vagy tizenöt Elvis számot, elindította a letöltést, és kiment a konyhába borért. A mosogatóban hegyben álltak a koszos edények, poharak. Benézett a hűtőbe: csak kunkorira kinyomott mustáros tubusok és egy zsírpapírba csomagolt füstölt szalonna árválkodott a rácsokon. Nem maradt sör tegnapról. A földön viszont ott volt szatyrostól a három üveg vörösbor, még délelőtt vette őket a sarki kisközértben. Komótosan kinyitotta az egyik üveget, kiöblített egy vizespoharat, majd visszacsoszogott a gépéhez. Hamarosan már vagy tíz szám sorakozott a lejátszóján, akkor elindította, rágyújtott, teletöltötte poharát és hátradőlt a székben.
Harmadikosak voltunk, amikor a Szentandrási kapott egy Terta magnót karácsonyra. Az összes Elvis számot megszerezték, üvöltött a sékrákendroll. Kétfelé voltak osztva a számok: az este elején mentek a rendes rokkendrollok, a Good Rockin' Tonight, vagy a Jail House Rock, a Mystery Train és a Tutti Frutti! Később, amikor már rendesen hatott a kommersz rum, jöttek a lassú gyönyörűségek: Love me tender, love me true... A Kisjutkával behúzódtunk egy félhomályos sarokba, és vadul csókolóztunk. Crying in the Csepel! Olyan blúz volt rajta, amelynek nem volt pántja, hanem a melle fölött fodros-szoros gumi tartotta a szövetet. Egy alkalmas pillanatban becsúsztattam a kezem a gumipánt alá, boldogan simogatva Kisjutka gyönyörű bal mellét. I Want You, I Need You, I Love You. Aztán változtattam volna a fogáson, de mert beakadt a karórám felhúzója, már nem tudtam a kezem kihúzni. Mire nagy kínosan közös erővel kiszabadítottuk, véget is ért a románc. Kisjutka lehülyézett, és hazament.
Az Elvis számok után már magabiztosabban kezdett el halászni. Megpróbálkozott ősrégi számokkal is, a Star Dust-tal, a Take five-val, vagy az "As time goes by" - jal Casablancából. Közben végigtúrta a komód felső fiókját, ahol a fényképeket tartották. Kupaconként, fotexes zacskóban százával álltak a képek. Az egyikből találomra kihalászott egy fotót: felesége napszemüvegben, félmeztelenül olvas a medence partján egy napernyő alatt valahol Görögországban: nézte kicsit a melleit, aztán visszadugta a képet a sárga borítékba. Itt repedt fel a kisebbik gyerek álla, amikor háttal ugrott bele a medencébe. Tovább turkált, végre rátalált a régi Stühmeres dobozra, benne az anyja által összegyűjtött gyerekkori fényképeivel. Matrózruhás kisfiúként nézett a kamerába, haja gondosan oldalra fésülve, a vasárnapi mise után lehettek az ugyancsak szépen kimosdatott bátyjával a Mosoly Album Műteremben, ahol a család egyik régi ismerőse dolgozott. Kamaszkoráról, amíg ő maga nem kezdett fotózni, egyetlen fényképet nem talált.
Talán minden a Bodóval meg a Wolffal kezdődött, még az általánosban, hetedikben. Iskolai kirándulás a Szentendrei szigeten. A Bodó már kétszer bukott, a Pannóniából hozzánk csapták, akit meg tőlünk csaptak ki, az ment szépen a Pannóniába. Nagydarab, benga állat volt a Bodó, még arra se nagyon vette a fáradságot, hogy olykor megverjen bennünket. Meglepő volt hát, hogy egyszerre csak magához intett bennünket, a kis hülyéket, és azt mondta: mutatok valami kurvajót, gyertek. A Wolfot is kicsapták valahonnan, szívós erős fiú volt , általában a Bodó mellett fontoskodott, s most ő is vonult utána.
Izgatottan követtük őket a gát melletti kis erdőbe. A Bodó és a Wolf egyszer csak megálltak, kigombolták a sliccüket, elővették a farkukat és elkezdték húzogatni. Mi meg szájtátva néztük. Bodónak a miénkhez képest rettenetesen nagy fasza volt, és koromfekete szőrbokorból ágaskodott elő. Leültek a csalitba egymás mellé, verték a farkukat, mi meg körbeálltuk őket, és borzongva figyeltünk. Egyszercsak Bodó azt mondja: cseréljünk Wolf, úgy biztos jobban megy! És valóban cseréltek. Ami csak azt jelentette, hogy már egymásét rángatták. Riadtan bámultam őket, mígnem az egyik fiú a fölkiáltott: Bodó, egy csaj biciklizik a töltésen! Csaaaaj!!! – hörögte a Bodó és még szaporábban rángatta, mármint a Wolf farkát. Elégedetlen lehetett a Wolffal, mert visszavette a sajátját, és munkálkodását hamarosan – nagy ordítás közepette – siker koronázta. Erre a Wolf alázatosan abbahagyta.
Hazafelé a vonaton senki nem beszélt arról ami történt, de az Ureczky a legközelebbi tornaóra előtt az öltözőben ugyancsak megpróbálkozott a dologgal, neki legalább a méretei nem voltak olyan nyomasztóak. Otthon persze én is kipróbáltam, egy ideig jó is volt, aztán pedig már nem volt jó, és akkor szépen abbahagytam.
Elfogyott a bor. Újra kicsoszogott a konyhába, kiürítette a hamutartónak használt töltött káposztás konzervdobozt, és kibontott egy másik üveget. Enni kellene valamit, mondta hangosan. Kinyitotta a spájzajtót, és végignézett a polcokon. Hetek óta a felesége által gyűjtögetett konzerveken élt, Sorba ette őket, ahogy katonásan sorakoztak a cakkos papírral leborított stelázsin. Először, balra a legfelső sor, a chilis babok és a kukoricakonzervek fogytak el, aztán a töltött káposzták... tulajdonképpen háborús készletek voltak. Most egy nagy doboz Tivoli márkájú felezett őszibarack következett. A konzervnyitó kéznél volt, kinyitotta a dobozt, a levét a mosogatóba, a szennyes edényekre öntötte, villát keresett, a kompótok közé bökte, és egyik kezében a borral, másikban a felezett barackokkal visszatért a számítógéphez.
Na, akkor nézzük Brenda Lee-t és az ájmszorit, motyogta. A szám nyomban vagy húsz változatban jelent meg. Akkurátusan letöltötte valamennyit..
És a Le Tourbillon, a Jules és Jimből?
Villájára tűzött egy sárga őszibarackot.
Bartosnak hétvégén elutaznak a szülei Mindenszentekre: szombat estére mindenki a Dávid Ferenc utcába! Minden készen állt a nagy bulihoz, a legutóbbi helyről, ahogy vittem, hajnalban el is hoztam a Márka Ürmöst, azt most megint be lehet dobni a közösbe. A helyszínen derült csak ki, hogy kevés a csaj. A háziaknak volt telefonja, hívtuk, aki csak szóba jöhetett. Váratlan ötletként a batyám osztálytársnője Krausz Lola jutott az eszembe: bevállalós csaj hírében állt, és nem is lakott mesze. S hogy két évvel idősebb? Vagy jön, vagy nem. Fél óra múlva már csengetett is. Valaki hozott két üveg tearumot, Tatár, aki vidéki fiú volt, egy liter pálinkával állított be. Mire a többség megérkezett, a konyhaasztalt beterítette a zsíroskenyerek szőnyege. Úgy tűnt, Lola számára egyértelmű, ha egyszer én hívtam, akkor természetesen velem van. Nyúlánk lány volt, bátyámék osztályában talán a legmagasabb, de azért nem volt kínosan magasabb nálam. Kötelességszerűen és vadul táncoltunk egy jó órát a nagyszobában, majd lihegve ajánlottam, menjünk, együnk valamit. A konyhában vad vita folyt a kubai fiúkról: "Csak hatan jöttek le a Sierrából, és a végén mégis győzött a forradalom papuskáim!" - fejtegette Tojás csillogó szemekkel. Zsíroskenyér, hagyma. Pálinka. És a bátorság végett újabb pálinka. Tudtam, kis szerencsével még a szüzességemet is elveszíthetném hajnalra. Nagy híre volt Lolának. Bent a szobában szerencsére már a lassú számoknál tartottak: a sötétben mindenfelé smároló párok andalogtak. Brenda Lee-től az I'm sorry ment, ez volt a legdögösebb szám, magamhoz húztam Lolát, készségesen hozzám simult. Ismertem már: ez egy nagyon, nagyon jó szalag, itt már csakis rajtam múlnak a dolgok. So sorry, búgtam Lola fülébe, és vakmerően szájon csókoltam. Nem tiltakozott, visszacsókolt. Erre megfogtam a mellét, s ez is kedvére lehetett, mert vadul csókolózott tovább. Őrület. Félóra smárolás-andalgás után azt javasoltam, keressünk egy kis pálinkát. Az asztalon a homályban találtunk egy fél üveg rumot, kiloptuk az erkélyre. Nem is gondoltam, hogy ilyen jó buli lesz, mosolygott Lola. Alig hittem a fülemnek. Ez neki jó buli, a taknyosok között?! Táncolás nélkül még mindig nem mertem megölelni, ezért aztán azt mondtam, menjünk vissza a többiek közé. Hallani itt is a zenét, mondta ő halkan, gyere kisfiú, táncoljunk az erkélyen. Valaki közben szalagot cserélt: megint a jól ismert Elvis számok szóltak, újra az I want you. Már Lola fenekét simogattam, gyújtsunk rá, szólt váratlanul. Rágyújtottunk egy Fecskére. Lola mélyet szívott a cigarettából, majd hozzám hajolva a szájamba fújta a füstöt. Ismered a Jules és Jim-et, kérdezte és a cigarettát fordítva, parázzsal befelé a szájába vette, és újra vastag füstsugarat fújt az arcomba. Ja, kívülről tudom, a Jeanne Moreau, mondtam magabiztosan. Csakhogy ezt nem ő csinálta ám a filmben, fölényeskedett. Jeanne Moreau kockás sapkában festett bajusszal a hídon szivarozik, azzal kevered. Ezen kicsit veszekedtünk, én négyszer láttam a filmet, ő hatszor, szerinte Marie Dubois játszotta a csajt, aki a szobában szaladgált a fordított cigarettával a szájában, mint egy gőzmozdony, én ragaszkodtam Jeanne Moreauhoz. Hirtelen rájöttünk, hogy nagyon hideg van az erkélyen, visszamentünk a szobába. A magnó közben lejárt, de senki nem indította újra. Sokan már hazaszállingóztak, a többiek meg a fotelban, szőnyegen, kanapén aludtak szanaszét. Lola kézen fogott és halkan átvezetett a gyerekszobába. Lassan hozzászokott a szemünk a sötéthez: itt is aludtak néhányan, de az egyik ágy üres volt. Ledőlt, maga mellé húzott. Ráérősen, hosszan csókolóztunk. Aztán száját a fülemhez fordította, és belesuttogott: ha tudom, hogy ilyen jó buli lesz, felszerelkeztem volna! Ezt nem értettem pontosan, de mielőtt végiggondolhattam volna, mit is jelent, ujjai a nadrágomra csúsztak, majd rutinosan kicsatolta a nadrágszíjamat, és kinyitotta a nadrágomat. A szomszéd szobából motozás hallatszott, valaki bekapcsolta a magnót: Love me tender, love me true. Szakértő kezekben voltam, ment is minden, mint a karikacsapás. A végén Lola átölelt, ringatott, és a fülembe súgta: az a lány Marie Dubois volt, hihetsz nekem.