babonák napja, csütörtök
2008-03-28 00:23:23
(Juhász Ferenc gyönyörű verse volt. Emlékszik még rá valaki?)Gondolkodom rajta: – bár a vége igazán kedves volt – nem tetszett Janáky Pista megnyitó beszéde, amit Vojnich kiállításán mondott. Nem hiszek benne, hogy a szavak "fölfalnák" a képeket. Már tudniilik hogy az esztéták, műkritikusok elméleteikkel, elemzéseikkel tönkreteszik a képeket. (Ráadásul éppen Bán Zsófiba rúgni, aki az egyik legszebb, érzékeny és poétkus szöveget írta Vojnch képeiről...?) Ez egy szamárság. Az a kép, aminek egy csacsi, félreérthető vagy rossz szöveg ártani tud, az rossz amúgy is.
A néző meg tud vigyázni magára. Vagy nem. Mindegy.
Mondom a minap ezt PNL-nek, megtoldva azzal, hogy egy dolgot fölfedeztem: Vojnichnak természetesen fogalma sincs (hálistennek), – legalábbis a verbalitás szintjén – fogalma sincs arról, mit fest. Viszont hallom különböző interjúiban, hogy szépen megtanulta, és felmondja azokat a fontosabbnak tűnő mondatokat-gondolatokat, amiket az elmúlt években értő és okos barátaink írtak róla.
– Szerintem mind ezt csináljuk, volt Parti Nagy válasza. Valószínűleg most is igaza van. Ma délelőtt elolvastam többször, amit György Péter írt a Winterreise katalógusomba. Nagyon szép, érzékeny szöveg, és – számomra – sok tanulnivaló van benne. Tanulok én is, mint a Vojnich, hiszen – ha a kép készen van – én is csak egy néző vagyok a sok közül. Őszintén szólva kicsit riadtan olvasom-hallgatom, hogy "üres, vak tájképeket, semmibe tartó utak rémképeit festi meg". Rémképek? Én nézőként is szívesen elbóklászom néha kész képeimen; engem speciel ritkán nyomasztanak... Tudom, persze, nem rózsaszín babaszobák... Nem lehet hogy a képek dinamizmusát, olykor drámaiságát, szomorúságát néha összetévesztik a depresszióval? Tegnap éjjel egy ifjú fotós barátomtól (aki aztán szerintem (!?) a nyomasztás professzora!) az előzetes kiállítási meghívómra (ld. a tegnapi blog!) a következő választ írta: "Ez a kep olyan korrekt, hogy ha 2 oraig nezegetnem, tuti kiallnek az ele az auto ele."
Ki érti?
Na jó, itt van egy az új akvarellek közül. A többit majd a kiállításon.
Megkerestem a Juhász verset:
Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb
A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.
Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten:
az Oktogonon.
Csütörtök este van.
Nem átkozom magam.
Nem siratom.
Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.
Lábamnál olaj-szivárvány-patakok
és föltorlódott esőhólyagok.
Mint mozgékony-bőrű kaméleonok
agyag-csipkekorsó szeme forog
a nyüzsgő buborék-állatok
vízhártya-szeme.
Csillámbársony-bőrük gyűrődik, mozog,
színét cseréli szín után.
Egymáson másznak a piros-taréjú eső-gyíkok.
Ez a tér a virágzó kő-magány
Galapagos-szigete.
Magam vagyok.
A tér, mint kivilágított óriáskerék forog,
hajói: taxik, autóbuszok, villamosok,
ablakai: a kirakatok,
ringyói: a födetlen ivarszervű gladióluszok.
Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.
Kiáltoznak az újságárusok.
Hallgatnak a virágárusok.
A vers folytatása elolvasható itt, (éljen az internet!)