kedd
2008-10-21 17:48:45
Érdekes ez a Cote d'Azur: naponta háromszor is tud változni az idő. Ma reggel 9-kor már szokatlanul tiszta, napsütéses volt az idő. Délben sütött is hétágra, olyan erővel, mint a legnagyobb nyárban. Aztán 6 óra tájt lassan beborult, sötét, és meglehetősen hűvös lett. Majd egyszercsak kilukadt a felhő:Egy fél óra múlva meg az eső esett vagy tíz percig. Azért végig lehetett a tető alatt a teraszon üldögélni. Estére többnyire hűvös lesz, mégiscsak október második felében járunk. Most viszont speciel este 11 óra, ülök a teraszon, mezítláb, saruban, egy szál hosszúujjú ingben, és pompásan érzem magam.
Oda jutottam már jódolgomban, hogy a teraszon üldögélve a köröskörül tomboló fákat rajzolgattam. Elkezdtem festeni is, megint kis képeslapokat csinálok. Az utolsó pillanatban Palisban úgy döntöttem, hogy
1. Nem hozom magammal a nagy fényképezőgépemet, csak a két kicsit
2. Nem hozok magammal egy szál nagy akvarellpapírt sem, csak a blokkban kapható kis Fabrianokat. Ez is egy jó kis kihívás. Közben pedig már javában az zümmög a fejemben, hogy mit, és hogyan fogok a Nemzeti Színháznak csinálni. Abban reménykedem, hogy ha technikailag ki van találva, (a téma már megvan, ha bele nem bukom), akkor már "csak" meg kell festeni, lesz rá - remélem Robikám!? - két hónapom. A Vojnich már vagy húsz négyzetmétert megfestett, de neki november végére kell készen lennie. Ezeket az új képeslapokat egy kicsit amolyan vázlatoknak szánom, de talán korai még róla a beszély, hiszen ma kezdtem. (5 db, három és fél talán jó.)
Hívtak kiállításra "tájkép" témában. Azzal vettek le a lábamról, hogy egy - számomra ismeretlen, nem főmű! - Rippl Rónai, és egy Mednyánszky között lóg majd a képem. Erre persze nagyon rá is lehet fázni, de mostanában nagy az önbizalmam.
A 2008/69-es akvarell repróját küldtem a katalógusba, majd a képet hozom novemberben a megnyitóra. Kértek, hogy írnék pár mondatot a tájképfestésről a katalógusba. Az itteni internetes kávéházban (óránként 5 euró!) sebtiben szültem négy mondatot:
"Tájképet ugyanúgy kell festeni, mint kiscicát. Vagy apokalipszist. A látvány végtelen gazdagsága nem könnyíti meg a festő dolgát, sőt. De hát ki és mikor igérte, hogy könnyű dolog lesz festeni?"
Jó sokat fotóztam az elmúlt napokban, rakok is föl mindjárt a fotók közé egy csomót, Hyčres-i fotók nevű zacskóba. Egy másik dobozba pedig a Toulon-i kikötő képei: minden kisfiú álma: hatalmas hajók!!! Elbűvölve néztem ezeket a hatalmas állatokat. Az a furcsa rozmár-orrú szörnyeteg, az a France Telecom tengeri-kábel fektető hajója.
Szombaton költözünk, egy másik csoda kis helyre, ott is lesz saját szobám, ráadásul saját konyhával és fürdőszobával, ami enyhe túlzás. Az új helyet Philippe interneten találta, ott lesz 24 órás normális wifi kapcsolat is. "Vendég vagy" - mondják - és semmit nem hagynak kifizetni!!!
Voltaképpen az internet legjobban a szótár miatt hiányzik, marha módon szokás szerint nem hoztam magammal rendes francia szótárt, így a legnagyobb nehézségek árán sikerült megértenem például, hogy tegnapelőtt este a vendéglőben valószínűleg tengeri sünt ettem, bacon-szalonnába göngyölve. Először voltunk vendéglőben, napközben éppen csak valamit majszolunk, aztán este itthon szoktunk főzni, csináltam például marhalábszárból igazi jó kis húslevest. Ma úgy terveztük, hogy sült bárányborda lesz - javaslatomra - hagymás tört krumplival; meg is csináltam a krumplit, aztán amikor kibontottuk a csomagolt bárányhúst, hát az bizony olyan büdös volt, hogy ment is egyből a poubelle-be. Így aztán változott a menü: tükörtojás lett a bárány helyett.
Persze előtte előételnek kis konzerv spárga tejföllel, meg fejes saláta, és a végén persze sajtok. Jó kis vörösbor.
Jaj, azt még muszáj elmeséljem, hogy a mai sajtok közt volt egy narancssárga színű, jó kis sajtízű sajt. Ahogy levágtam belőle egy szelettel, és megszagoltam, mintha egy időgépben zuhantam volna vissza fél évszázadot!!! A korombéliek tán még emlékeznek rá, a forradalom alatt-után amerikai segélycsomagokat kaptunk, többek között hatalmas, ötkilós (!) konzervdobozban sárga ömlesztett dán sajtot. Hogy ki lehetett az az elmeháborodott, aki családoknak ötkilós sajtkonzerveket csomagolt? (Ki, ki? hát a vöröskereszt. Kaptunk hatalmas kartondobozban tejport is, a dobozra rá volt nyomtatva, hogy AZ AMERIKAI NÉP ADAMÁNYA. Nem én ütöttem mellé, így volt írva: adamánya. Anyám a - szintén kapott - kakaóval például remek csokoládéfélét gyártott a tejporból.) Szóval az első kiló után már persze gyűlöltük a dán sajtot, pedig Mamám mindent megpróbált, kirántotta, megsütötte, tésztára reszelte... Hát ez az íz kisértett most vissza ötven év távlatából.
Anyósom kamrájában még láttam a hatalmas sajtosdobozt, miután kiürült mindenki lisztet tartott benne. Hová lett? Van még valakinek? Mondom, vörös kereszt van a doboz oldalára nyomva, és az amerikai nép... stb.
(Nagy sikerem volt ma este ezzel a történettel.)