vasárnap
2008-11-16 17:49:16
Már a Nemzeti Színházban vannak a Vojnich melói. Ma átvittük a tizenhárom-méterest is. Kiterítettük a díszletfestő műteremben, Nagy Miklós vadul fotózott. Így egyben kiterítve soha többé senki nem fogja látni, szomorkodott Nagy Miklós. Elég impozáns volt ahogy keresztbeért a hatalmas műtermen... VE behajtotta és végigvasalta a képét a hajtás mentén, holnap már kezdődik a felszerelés. Még a megvilágítása is egy érdekes feladat lesz, de az már a színháziak dolga.+ + +
Előkerülnek lassan a barátok is: és mesélj, jó volt? Hát bizony jó. Egyedül Závada Pali bizonyult pontosan értesültnek; ő ugyanis hűséges olvasója blogomnak, ami persze legyezgeti a hiúságomat! És kik ezek a te francia barátaid? (A kérdés persze voltaképpen az, hogy hogy a csudába találtál rájuk, és miért szeretnek téged ennyire? Csak azt tudom válaszolni, hogy "mert ilyenek". Jlyen nagyon-szeretők.) Elgondolkodtam, tényleg, mi minden történt velem ebben a több, mint két hónapban? Beletúrtam a selejtezés után megmaradt 1200 fotóba, és végül majd minden dossziéból – nagyjából találomra – kivettem egy-egy fotót.
Hát például ilyen volt...
+ + +
Ebban a pillanatban érkezett levél Palisból, benne két fotó. A kép tanúsága szerint elkészült a keretezése a nagy akvarellnek, (még én rendeltem Troyes-ban), és lazac volt a vasárnapi ebéd, 2003-as Chardonnay-val. (Ugye látjátok, hogy nem csillog az üveg a képen, mert múzeumi üveggel csináltattam!)
( a képen a legjobb barátok: Sophie, Didier és Philippe. (fotó: Szabó Marcell)
