kultúrsok(k) 2.
2008-12-12 00:35:00
Tegnap este Parti Nagy 16 éves darabja, a Gézcsók felolvasószínházi előadása a PIM-ben. Tizenhat évvel ezelőtt egyetlen egyszer ugyanitt ugyanők adták elő: Vallai Péter, Máté Gábor, Bodnár Erika és Vándor Éva.Most PNL ragaszkodott hozzá, hogy ugyanabban a díszletben, ugyanott, ugyanazok, ugyanúgy Magos Gyuri rendezésében... Dramaturg: Radnóti Zsuzsa.
Tapasztalataim szerint a felolvasószínházi eseményen a színészek nem játsszák, csupán "lejelzik" a drámát: no itt nem ez történt.
Talán Bodnár Erikával kezdeném Harmos Ilona szerepében. (Emlékszem tavaly a Holmiban jelentek meg részletek könyvéből, melyben a híres írófeleségeket írta le elképesztő gonoszsággal és rettentő szórakoztatóan. Amint megjelent, rögtön elrohantam megvenni a könyvet, – címe persze nem jut eszembe – hát kis csalódás volt, mert a Holmi persze a legjobb részeket válogatta ki.)
Szóval Bodnár Erika. Fantasztikus színésznő.
Karsai György ezt írja remek kritikájában tegnapi estéről a Kultúra.hu-n:
"Bodnár Erika a Kosztolányi feleségét - az egyébként nem is jelentéktelen, a Nyugat-ban is publikáló írónőt, Harmos Ilonát - alig néhány gesztussal, mindössze hangszínének változtatásával ábrázolja: a lelkében lezajló tragikus folyamat a bölcs megértéstől a halálosan beteg férfiért való szeretetteljes aggódáson és a megcsalt feleség fájdalmán át a bosszúszomjas nő kegyetlenségéig terjed, s alakításában minden pontosan a helyén van. S ahogy a szeme játszik, azt tanítani kellene; némán, felvetett fejjel hallgatja Kosztolányi - az ebben a szerepben is remeklő Máté Gábor - önsajnálkozásból, szerelmi nyűglődésből és a betegség következtében egyre jobban elhatalmasodó fizikai fájdalomból és halál-előérzetből vegyített sirámait, s ez a szem teljes, női-emberi sorsot mond el. Máté Gábor éppen annyira önző, aljas, esendő és sajnálatra méltó, amennyire azt ezekről a "szent szörnyetegekről", a környezetüket, szeretteiket tönkretevő nagy alkotókról tudjuk Rubenstől Thomas Mannig és tovább, mind a mai napig, nemzetiségtől és művészeti ágtól függetlenül. Ugyanakkor egy-egy hangsúllyal, félbeszakított mozdulattal érzékeltetni tudja a történet tragikomikus árnyalatait is, a nagy ember magányosságát, érzelmi és fizikai kiszolgáltatottságát. És a végén - talán az egykori rádiójátékból átemelten? - hangfelvételről elmondja a Szeptemberi áhitatot, oly fájdalmasan-gyönyörűen, hogy abba tényleg belesajdul az ember szíve. Nagy alakítás."
De rögtön soroljam melléjük Vallai Pétert: a szenvtelen narrátor szerepéből szép lassú spirálban szívja befelé a dráma; a gégemetszés után már ő mondja a megnémult Kosztolányi szövegét, megrendítően. Ha jól láttam, (és két méterre ültem!), akkor az előadás végén a Szeptemberi áhitatot hallgatva feltűnés nélkül rendesen elsírta magát.
Az utolsó szerelem, Radákovich Mária szerepe a leghálátlanabb szerep, Vándor Éva szépen teljesített.
Az előadás után még kicsit borozgattak (én szomorúan buboréktalan ásványvizezgettem, óh rohadt posztopera diéta!), ott tudtam meg, hogy Radákovich fia, a darabban is emlegetett kisfiú: Papp Oszkár kollégám, a híres Jappi!
Nagyszerű este volt.
+ + +
(fotó: Vojnich)
Ma délután pedig a nagy Vajda Lajos kiállítás protokoll-megnyitója a Nemzeti Galériában. Erdész László ötletére, és persze pokoli sok munkájával (és – gondolom – pénzével), Kozák Gyula is beleőszült, de összejött!!!
Kábultan kóvályogtam a sok teremben: gyerek éjjel a cukrászdában... Hát itten én itthon vagyok. Nagyon. Huszonhat soha nem látott (Svédországból hazakerült) kép, például. Legalább harminc éve emlegetem, hogy olyan elképesztően "gazdag", "értékes" vonalakat kevesen tudtak húzni, mint Vajda. Emlegettem a közelmúltban Hollánnak is, ő is mestere a dolognak.
Hogy lehet ezt érthetőbben mondani? Hogy soha nem hazudik a keze. Nem indul el a vonal, ha nincs a kezében "muníció". Az aztán már a Jóisten dolga, hogy hogyan tölti föl a kezü(n)ket. Mit lehet ebből megtanulni? Talán a koncentrált figyelem, vagy mellé-figyelem!, mielőtt elindul a kezed. Nem akarni a képet, nem akarni semmit...
Úgy elmondanám, ha érteném.
Alföldi Robi nyitotta a kiállítást: szép, intim mondatok.
(holnap elkérem, és majd rakok föl belőle)