még stuttgart
2009-02-17 23:18:29
Itten van Závada Pali bravúros kétnyelvű megnyitója:(németre fordította: Nádori Lídia)
Nur der Chauffeur blickte gerade voraus auf das im Regen glänzende Band der Strasse
Csak a sofôr nézett egyenesen elôre az út esôtôl csillogó csíkjára
W. G. Sebald
Diesen Satz habe ich, verehrte Damen und Herren, im Roman Austerlitz gefunden, geschrieben vom großen deutschen Schriftsteller Sebald, der neunzehnhundert-vierundvierzig geboren wurde, jung nach England emigrierte und erst mit siebenundfünfzig bei einem Autounfall starb, wobei er später sogar den Nobelpreis hätte gewinnen können.
A szónok tájékoztatja német hallgatóságát, hogy ki az a Sebald (’44-ben született, fiatalon Angliába emigrált, és csak 57 éves volt, amikor 2001-ben autóbalesetben meghalt, pedig azóta akár a Nobel-díjat is megkaphatta volna), akinek Austerlitz című regényébôl idéz. Der Redner teilt auch auf Ungarisch mit, wer in den literarischen Kreisen Ungarns wahrhaftig hochgeschätzt wird.
Der Romanheld Austerlitz, der abgesehen von seinen ersten vier Lebensjahren in England lebte, sitzt in der Tschechei in einem altertümlichen Omnibus. Vagyis Austerlitz, a regény címszereplôje, aki élete elsô négy évétôl eltekintve Angliában élt, történetesen Csehországban ül egy régimódi autóbuszon. Er ist gerade auf dem Weg nach seiner Heimatstadt Prag, kommend aus Terezín (Theresienstadt), auf der Spur seiner Mutter, die im Jahre zweiundvierzig dorthin deportiert wurde, die aber bis zu dem Zeitpunkt geschafft hatte, seinen kleinen Sohn, Austerlitz zu Pflegeeltern nach Wales zu evakuieren. Szülôvárosába, Prágába utazik vissza éppen Terezínbôl, édesanyja nyomait kutatva, akit ’42-ben oda deportáltak, de akinek addigra már sikerült a kisfiát, Austerlitzet Wales-i nevelôszülôkhöz evakuálni.
Der Bus fährt, drauβen ziehen die immer dunkler werdenden böhmischen Felder vorbei, kahles Hopfengestänge, tiefbraune Äcker, weithin eben und leer. Ahogy halad a busz, odakint elvonulnak az egyre sötétebb cseh mezôk, a komlóültetvények kopasz póznái, a mélybarna szántók, jobbára laposak és üresek. In dem stark überheizten Bus sind alle in den Schlaf gesunken, mehrere röcheln leise. A túlfűtött buszon mindenki álomba merül, egyesek halkan hortyognak. Den Chauffeur ausgenommen, der auf das im Regen glänzende Band der Straβe starrt. Kivéve értelemszerűen ezt a mi sofôrünket, aki rámered az út esôtôl csillogó csíkjára.
Während einer anderen Fahrt, die Austerlitz unternimmt, zeichnen sich niedrige, blaue Waldungen vor dem gleichmäßig grauen Himmel ab – egy másik útján alacsony, kék erdôségekrôl beszél s egyformán szürke égrôl –, es gibt so gut wie keinen Verkehr, nur selten kommt ihnen irgendein kleiner Personenwagen entgegen oder überholen sie einen Laster. Gyér forgalom, szembôl egy-egy kisautó, néha teherautót elôznek.
Wertes Publikum, um ehrlich zu sein, es fielen einem (weil nicht nur mir) von den Bildern des Miklós Szüts auch früher die erschütternden Rätsel der Sebaldschen Prosa ein. A szónok innentôl kezdve vakmerô párhuzamot próbál vonni a Sebald-próza megrendítô talányai és Szüts Miklós festészete között, s egyben bevallja, hogy erre más is gondolt már. Ob es um eine früh- oder spätabendliche Winterreise geht, um einen nächtlichen Schauer oder einen nebligen Vormittag im November im grau von dem feinen Regen schraffierten, sebaldschen Raum der Luft – man muß doch immer unterwegs sein, beim unruhigen Suchen, die Heimat nur im sehnsüchtigen Fernweh finden, den Sebald in einem seiner Buchtitel Unheimliche Heimat nennt. Ami maradjon a magyar mondatban is unheimliche Heimat, csakúgy, mint a Szüts-féle alkonyi-esti-záporos-ködös Winterreise a sebaldi szemerkélô esôtôl szürkére satírozott térben, mert ha azt mondom: otthonra csak a sóvárgó elvágyódásban lelni – talmi körülírása pusztán annak a szüntelen szívfájdalomnak, amelyet a szenvedô még csak beazonosítani sem képes, hisz nem tudja, hogy eltemetett honvágyat és szeretetvágyat hurcol önmaga mélyén, mert felejtésbe fojtotta ezt a kisgyerekkori traumát. Der Redner versucht, die unheimliche Heimat auf Ungarisch zu umschreiben.
Jedoch, wenn wir das alles mit der gewichtigen Malerei der Erzsébet Vojnich vergleichen, erkennen wir plötzlich und erst recht, daß wir auf den Wegen des Sebald die richtige Spur verfolgen. Vagyis egy drámai fordulattal azt az állítást kockáztatom meg, hogy a Sebald-fíling is Vojnich-csal kiegészítve lesz igazán telibe-találva.
Angefangen mit der Stelle, wo Austerlitz den Brüsseler Justizpalast, die größte Anhäufung von Steinquadern, vorstellt – kezdve már ott, ahol Austerlitz a brüsszeli Igazságügyi Palotát, Európa legnagyobb kôkocka-halmazát mutatja be –, und als würde er die Gemälde der Vojnich lesen, erzählt – s mintha Vojnich festményeibôl olvasna, meséli –, daß er in diesem Monstrum Korridore und Treppen sah, die nirgendwo hinführen, und türlose Räume und Hallen, die von niemandem je zu betreten sind. Vagyis elmondja, hogy e monstrumban olyan folyosókat és lépcsôket is látott, amelyek sehová sem vezetnek, meg olyan ajtó nélküli helyiségeket és csarnokokat, amelyekbe soha az életben nem lépett be még senki.
Er schaute hinaus, über die ineinander verschobenen bleigrauen Dächer – egymásba csúszó, ólomszürke tetôkön túlra nézett –, oder hinunter in Schluchten und schlachtartige Innenhöfe, in die nie noch ein Lichtstrahl gedrungen sei – vagy le aknaszerű belsô udvarokba, ahová még sosem hatolt be fénysugár. Oder er schritt über knarrende, provisorisch wirkende Holzstiegen – olykor meg nyikorgó, ideiglenesnek tűnô falépcsôkön haladt –, die hie und da von den Hauptgängen abzweigen und in dunkle Sackgassen geraten – amelyek itt-ott leágaznak a fôfolyosókról és sötét zsákutcákba torkollanak.
Er habe sogar sagen hören – sôt, Austerlitz úgy hallotta, azt is beszélik –, daß sich in dem Justizpalast immer wieder einmal in irgendwelchen leerstehenden Kammern kleine Geschäfte hätten einrichten können – hogy az Igazságügyi Palota félreesô kamráiban nemegyszer valami üzletecske tudott berendezkedni –, einmal sogar eine Herrentoilette im Souterrain – és egyszer a szuterénben még egy férfimosdó is helyet kapott. A szöveg eredetileg nyilvános vizeldébe, sôt, beretváltatóba torkollik, de ezt inkább nem exponálom.
Genauso wie in der extatischen Vorstellung, in der wir die Becken einer Papierfabrik oder andere Spül- und Waschbecken studieren. Vagyis hogy Sebaldnál ugyanarról a vizesblokk-tematikáról van szó, mint abban az extatikus képzeletben, amellyel mi Vojnich papírgyári medencéit vagy mosogatóit-mosdóit vizsgáljuk.
Wir können uns aber ebenso in den Raum dieser Gemälde hineinfühlen – tehát akkor is e festmények terében érezhetjük magunkat –, indem wir über die Festung Breendonk in Belgien lesen – ha a belga Breendonk erôdrôl olvasunk –, die die Deutschen neunzehnhundert-vierzig einnahmen, um dort ein Auffang- und Straflager einzurichten – amelyet a németek 1940-ben elfoglaltak, hogy ott gyűjtô- és büntetôtábort rendezzenek be.
In der Beschreibung tauchen vor: das ehemalige Büro, die Druckerei, die Baracken, die Einzelhaftzelle, die Leichenhalle, die Reliquienkammer oder das Museum. Elôtűnik a leírásban az egykori iroda, a nyomda, a barakk, a magánzárka, a hullaház, a relikviaszoba vagy a múzeum. Das Dunkel löst sich aber nicht auf, gerät doch alles in Vergessenheit, mit jedem ausgelöschten Leben – a sötét mégsem oszlik, hiszen mi minden megy feledésbe folyton, minden kioltott élettel –, leert sich doch die Welt sozusagen von selber aus, indem die Geschichten von niemandem je gehört, aufgezeichnet oder weitererzählt werden – hogy a világ úgyszólván magától kiürül, ha a történeteket senki sem hallja meg, jegyzi fel vagy meséli tovább.
Und zum Schluss die Tschechei der Genesis – s végül a genézis Csehországa –, wo Austerlitz übrigens auch fotografiert (genauso wie Vojnich aber besonders Szüts), und wo unser Held auf der Spur seiner Mutter zunächst in das Archiv in der Karmelitská Straße kommt – ahol Austerlitz egyébként fényképez is (csakúgy mint Vojnich, de kivált Szüts), s ahol anyja után nyomozva hôsünk elôször a prágai Karmelitská utcai levéltárba jut –, dessen Innenhof ihn nicht nur an ein Gefängnis erinnert, sondern auch an ein Kloster, an eine Reitschule, ein Operntheater und an ein Irrenhaus –, amelynek belsô udvara nemcsak börtönre emlékezteti, hanem egyszersmind kolostorra, lovasiskolára, operaházra és ôrültekházára is.
In der uneinnahmbaren Festung von Theresienstadt drängt sich Austerlitz die zwanghafte Vorstellung auf, während es leise zu regnen beginnt – Theresienstadt bevehetetlen erôdjében pedig, miközben újra elered csöndesen az esô, Austerlitznek az a kényszerképzete támad –, daß er außerhalb der sternförmigen Stadt, in der kleinen Festung –, hogy a csillag alakú városon kívül, a külsô Kiserôdben –, in deren naßkalten Kasematten so viele zugrunde gegangen sind – amelynek kazamatáiban oly sokan elpusztultak –, sein wahrer Arbeitsplatz gewesen wäre, den er ihn nicht eingenommen habe aus eigener Schuld – ott lenne az ô valódi munkahelye, amelyet önnön hibájából (voltaképp gyávaságból) nem foglal el.
Und während wir Lüftungsungeheuer und Dachfenster von staubigen Hallen bei Vojnich betrachten, sowie die Autobahn oder Straßenende bei Szüts – s miközben mi Vojnich poros csarnokainak szellôzô-szörnyeit és mennyezeti üzemablakait, valamint Szüts autópályáját vagy út-végéjét szemléljük –, erzählt uns Austerlitz noch – Austerlitz azt is elmondja még –, wie er manchmal stundenlang am Tisch sitze, bis er sich, erschöpft von der Denk- und Erinnerunsarbeit, niederlegen müsse auf der Ottomane – hogy néha órák hosszat ül az asztal mellett, míg a gondolkodás és emlékezés munkájától kimerülten le nem kell dôlnie a kerevetre.
Bis in den Abend hinein liege ich hier nicht selten, sagt er, und spüre, wie die Zeit sich zurückbiegt in mir. Nemegyszer egészen estig fekszem itt, azt mondja, és érzem, ahogy az idô visszahajlik bennem.
Es war einmal ein sehr kluger Mann, der machte uns darauf aufmerksam – egyszer egy igen okos ember fölhívta a figyelmet arra – es stehe bei den Gemälden der Erzsébet Vojnich (oder auch den des Miklós Szüts?) immanent und ausschließlich die Malerei auf dem Spiel –, hogy Vojnich Erzsébet festményeinek (de lehet, hogy Szüts Miklóséinak is?) immanensen és kizárólag festészeti tétjük van – jeder irre sich also, der es versuche, diese Werke entweder in eine philosophische, oder historische, oder aber literarische Narrative einzusetzen – téved tehát mindenki, aki akár filozófiai, akár történeti vagy irodalmi narratívába próbálja ezeket a műveket beemelni. So etwas sei also auch uns fern. Úgyhogy mitôlünk is távol álljon az efféle. Wir standen einzig auf malerischem Grund und fuchtelten nur mit dem Pinsel herum, während diese Sätze geboren wurden – azaz csakis festészeti alapon álltunk, és kizárólag ecsettel hadonásztunk, míg e mondatok megszülettek –, sagt der Redner, und eröffnet die Ausstellung, indem er seine Zeile schließt – szól a szónok, és sorait zárva nyitja meg a kiállítást.
+ + +
Amúgy?
Amúgy meg elkészült a nyolcadik.
