célegyenesben
2009-03-18 23:38:49
minden kép a helyén. Holnap még világítás.Volt egy kis malőr, ezek a nagy táblák nagyon pontosan lettek méretezve, (a biztonság kedvéért 2 cm ráhagyással) mégis az előtérben álló oszlopok köré tervezett három tábla nem fért be a felső oszlopfejezet alá! Pedig emlékszem pontosan, Birinyi Laci, mielőtt nekiállt a táblák favázának elkészítésének egy vasárnap délelőtt mégegyszer bement a színházba, hogy a méreteket ellenőrizze. Nos a lemért oszlopra kényelmesen rá is fért a három tábla, csak éppen a tőle négy méterre álló másik oszlop öt centiméterrel rövidebb! Nem akartam hinni a szememnek. Azt hittem ez az épületszörny már nem tud nekem meglepetést okozni... hát tudott. Magyarul: a padló és a födém durván nem párhuzamos. Öt méteren belül 5 centi eltérés azért nem kevés. És valóban, a hátrébb felszerelt két nagy kép egyikénél 2 centi, a másiknál bő hét centiméter a távolság a kép teteje és a födém között. Hát erre nem gondoltunk, hogy két tök egyforma oszlop esetén mind a kettőt le kell mérni.
Szóval a kép keretéből hátulról le kellett gányolni egy vajaskifli nagyságú és alakú darabot. Elraktam a kifliket, majd leszerelés után valahogy visszaragasztjuk.
Muszáj eldicsekedjek, Alföldi Robitól tegnap éjjel kaptam egy e-mailt:
"Édes drága barátom, lélegzetelállító amit csináltál, nagyon köszönöm..."
Ez jóles, nagyon.
Holnap a kiállításmegnyitó után lesz Botho Strauss: Park c. drámájának bemutatója, Alföldi rendezi, képzelhetitek mi volt a színházban, főpróbahét!...
Valaki, aki látta a próbát azt mondta, hogy az évad legizgalmasabb előadása lesz. Nagyon kíváncsi vagyok. Hívtak ma nagyon, hogy nézzem meg a főpróbát, de nekem éppen interút kellett javítanom, meg különben is majd holnap, szeretteimmel együtt.
Itt az interjú, Bánfalvi Laura csinálta, azt hiszem a színház honlapjára kerül. (Holnap reggel 9:45-kor meg a klubrádióban beszélek majd szamárságokat, élőben, telefonon.)
„…erre az architekturára ideiglenes, új ruhát kellett húzni”
A Nemzeti Színház nézői az Előcsarnokban Szüts Miklós erdejében bolyonghatnak, mielőtt beülnek az előadásra. A művész óriási akvarelljein hat héten át dolgozott a teátrum díszletfestő műhelyében.
Mivel készítetted a képeket?
Az előcsarnokban látható képek vízfestmények. Klasszikus akvarell technika, merített papíron. Ami talán különös, az a méret: összesen 59 négyzetmétert festettem meg. Ki kellett találnom, hogy ilyen óriási felületre hogyan lehet akvarellt festeni. Fakeretekre feszített kartonra dolgoztam.
A műveiden nem szerepelnek emberek.
Nyulak és őzikék sincsenek… Nem szoktam embert festeni. Pár évig városi tájképeket festettem, aztán váratlanul jöttek a tájképek, a Winterreise sorozat, az „utas” képeim. Mikor Alföldi Róbert meghívott hat művészt, köztük engem, hogy (egymás után) kezdjünk valamit ezzel az előcsarnokkal, arra gondoltam, hogy ezt a teret meg kellene változtatni, úgy, hogy az architektúrához persze nem lehet nyúlni. Elhatároztam, hogy erdőt fogok festeni. Nagy fákat, nagy papírokra. Ezt így kimondani persze könnyűű… Találtam egy embert, aki a papírokat felfeszítette, annak ellenére, hogy minden restaurátor azt mondta, háromméteres kartonokat nem lehet ráncmentesen fölfeszíteni. Lehetett.
Hogyan feszítette rá a papírt végül?
Kínlódva, próbálkozva. Benedvesítette, és ráfeszítette, ráragasztotta a fakeretre. A papírnak borzalmas ereje van, mikor szárad, ezért erős fakeretet kellett csinálni, különben propeller lesz belőle, mire megszárad.
Hogyan hoztátok ide?
Az egészet a színházban festettem, hat héten át. Díszletfestő műterem, legalább négyszáz négyzetméter, fantasztikus tetővilágítással. Csodás hely, itt megjön az ember önbizalma! A saját műtermemben nem is tudtam volna ezeket megcsinálni, már a lépcsőházban nem lehetett volna fölvinni. Itt is díszletlitfttel húzták föl-le a hatodik emeletre.
Sötét, mély tónusú, borongós színekkel dolgozol.
Szerintem ezek nagyon színes képek, de valóban nincsenek rajtuk savanyúcukor színek, nincs sem tűzpiros, sem kanárisárga.
Nem is kedveled a tiszta, élénk színeket?
Üvegben nézni nagyon szeretem őket, de nem vagyok alkalmas a piros, narancssárga, vagy a fűzöld használatára. Sokat próbálkoztam vele, isteni dolog lehet narancssárgát festeni. Azt gondolom, hogy ez sokkal mélyebben van bekódolva, valahol az ember gyomorszája táján, hogy melyek azok a színek, amiket kibír. A narancssárgát az én gyomorszájam tája nem bírja. Keverve persze gyakran használom őket.
Az évad végéig lesznek itt a képeid. Mi lesz utána a sorsuk?
Ez a képegyüttes a színház tulajdona marad. Az érdekeink a színházzal közösek: én is azt szeretném, ha ezek az évad végén, amikor szétbontják ne egy raktárba kerüljenek, valami állandó helyet álmodom nekik, ahol mindíg láthatóak. Elsősorban ide készültek ezek a képek, ebbe a térbe, de persze jó lenne valahol tartósan falon látni őket. A méretük persze nem könnyíti meg az elhelyezést. Egyelőre örülök nekik, június közepéig itt nagyon jó helyük van, aztán majd meglátjuk, mi lesz a sorsuk. Tudtam persze akkor is, amikor festettem őket, hogy nem normális dolog ekkora vízfestményeket csinálni, de nem törődtem vele; élveztem a megtalált szabadságot. Amikor elkészültem a tizenöt táblával riadtan konstatáltam, hogy abba kell hagyni; gyorsan rendeltem még négy darabot, (ezek már kisebbek voltak: „csak” 130 x 200 centiméteresek) és a még vadul forgó motorral megfestettem őket. Azokat el fogom vinni, azok az enyémek. Jó mulatság volt ez az egész nagy menetelés, hálás vagyok Alföldinek, az ő felkérése nélkül „ez a műsor soha nem jött volna létre”.
Jó hatással van rád a határidő?
Persze. Tavaly májusban kaptam meg a feladatot, aztán augusztus végén elutaztam Franciaországba. Az ott töltött több mint két hónapban már főleg erre a munkára készültem, rengeteg kis akvarell vázlatot festettem. Persze a kész táblák három méter tíz centisek, így fogalmam sem volt, hogy milyen hasznát veszem a vázlatoknak. Tegnap, amikor a képek a tervezett helyükre kerültek, magam is meglepődtem: a dolog működik, sőt azt hiszem úgy működik, ahogy eredetileg képzeltem. Az volt a cél, hogy amikor bejönnek az emberek, legyen itt sok nagy kép, egy kép-erdő, melyben „bolyonghatnak”. Ehhez erre az architectúrára ideiglenes, új ruhát kellett húzni. A térhez nem nyúltam, mégis úgy néz ki most az előtér, mint egy dzsungel. Vízfestett őserdő.
Azt írtam valamelyik nap a blogomra, hogy ha a nézőknek fele annyi örömük lesz a képek nézésében, mint nekem volt megfestésükben, akkor nyert ügyünk van.