péntek
2009-04-17 21:41:18
Többek kívánságára még egy fotó rendkívül szép és rendkívül buta cicánkról, Csipeszről.
Ma többször kinéztem az ablakon,
miközben a 2000 áprilisi számának fotóit buzeráltam: egy Friedrich Seidenstücker nevű német fotográfus 1930 körül készített fotói ékesítik majd a lapot. Egy kép mutatóba: Narkózis kalapáccsal, 1930
azután meg László Attila barátom új lemezének a borítóját csináltam:
+ + +
Szívbéli barátnőnk meséli:
"A szegedi dóm alapkövét 1914-ben tették le és 1930 októberére készült el. Az ünnepélyes felszentelésen több illusztris vendég vett részt, természetesen Horthy Miklós, Klebersberg Kunó és még sokan mások. (A Filmarchívumban megvan a korabeli híradó tudósítás.)
Dr.Szivessy Lehel (nagyapám) köztiszteletben álló katolikus ügyvéd és kormányfőtanácsos, aki kiskoruk, három illetve ötéves koruk óta egyedül nevelte három kislányát, jelentős összeggel járult hozzá a Fogadalmi templom építéséhez, ezért az egyik mozaikablakon viszonzásképpen feltüntették a három kislány nevét Keresztelő Szent János képe alatt.
Az ikrek ekkor 11 évesek voltak, Klári húguk pedig 9. Néhány évvel késobb Szivessy Lehel újra megnősül és még egy kislánya születik, Ilonka.
(meglepő, hogy a három kislány meghalt édesanyjáról kapja a nevét...)
1944-ben a család egy része egy zárdában próbál bújkálni, de ebben az országban mindig akad egy jóakaró, aki természetesen feljelenti őket és az egész család Auschwitzban köt ki. A kilencéves Ilonkát és nagyapámat azonnal megölik. Klári (23) és az egyik iker, Mária (25) egy helyre kerülnek. A másik iker, Alice külön. Az első csoda már a rámpán történt, tudnillik Mengele, aki szortírozta őket, nem szúrta ki, hogy ikrek. (A Mengele? Nagyon fess ember volt, mondta anyám egyszer, ötven év múlva) Viszont amikor Alice-t külön sorba állította, Mária elkezdett kétségbeesetten ordíbálni, (németül!) hogy "Meine Zwillingsschwester!!!" Nagy szerencse volt, hogy Mengele nem hallotta meg. Innen hosszú és szomorú történet következik, nem részletezem. A három lány épségben felszabadul, ugyanígy a kilencéves kislány édesanyja, nagyapám második felesége. Kemény, nagyszerű asszony volt. Sosem verte le a három lányon, hogy ők túlélték, az ő kislánya pedig nem. Én haláláig nagymamának szólítottam.
A film vége: (ezt szerintem már egyszer meséltem, szm) amikor minden túlélőnek jelentkezni kellett a prágai vöröskeresztnél, a két iker (mindketten azt hitték, hogy a másik nem élte túl) egymásba ütközik a Vencel téren. Azonnal kiabálva veszekedni kezdenek egymással... (hogy miért nem szólt (!) a másik, hogy életben van!!!)
A veszekedést azóta sem hagyták abba, ma 90 évesek és együtt élnek."