szombat
2009-06-06 17:35:31
szombat. Egy hónapja az első igazi pihenőnap. Persze ma aztán korán ébredtem; bögre híg neszkafét szürcsölgetve rakosgattam a tegnap este kapott sok-sok új Magvetős könyvet. Nagyon jó este volt, megint ámulva-irígykedve hallgattam az író-költő sporttársakat. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a kiadó is az idei könyvhét zászlóshajójának tartja Darvasi hatalmas új regényét: az estnek is a regény címét adták: Virágzabálók.Csak pár sor a Darvasiból, ízelítőnek:
Napokig volt eszméletlen, s aztán még hetekig nyomta az ágyat, ám Schütz doktor, akit a cigányok nyomban riasztottak, cseppnyi aggodalmat sem mutatott, amikor megállt fölötte. Tekintete szinte pajkos volt, gúny és ámulat keveredett benne, mintha azt mondaná, gratulálok, barátom, téged aztán valóban nem lehet elpusztítani. Pétert puha szalmaágyba fektették, a fekhely mellé illatos, féregűző leveleket és fenyőgallyakat szórtak a cigányok. A férfi teste izzadságban fürdött, dobálta magát, félrebeszélt, olykor hatalmasakat öklözött a levegőbe.
A putrik körül horpadt oldalú kutyák űztek apró tyúkokat, egy füstölgő tűzrakás mellett üstök hevertek javításra várva, a hideg szélben színes rongyok lobogtak, s fiatal legény hegedült a közelben.
(és így tovább, majd' hétszáz oldalon!)
A névsor: Darvasi László, Fehér Béla, Kántor Péter, Kemény István, Kovács András Ferenc, Spiró György, Varga Mátyás és Tóth Krisztina.
Kántor Péter 33 év verseiből válogatott új kötetéből olvasott szépeket. Kemény István verseit tudjuk, szeretjük (ha jól emlékszem két éve itéltük neki a Palládium.díjat), de most – húsz év után ismét – regényt írt, abból olvasott egy fanyar-remek részletet. Varga Mátyás verseiről már szóltam, de szólok újból: nagyon radikális, nagyon szokatlan erős poézis: mint Rothko képei, fantasztikus, de innen aztán már nem vezet út tovább. (Vagy ki tudja?) Tóth Kriszta megint lépett egy nagyot: mesterien, néha látszólag könnyeden formált sorai úgy döngenek, mint egy Gólem léptei.
Tóth Krisztina
Az vagy nekem…
Az vagy nekem, mint rabnak a fegyőr,
seggnek a tanga, combnak a borosta.
Bezár, szorít és szúr mindenfelől,
előbb csak húsba vág, aztán a csontba.
Az vagy, mint tépőzár a nagymosásnak,
sorban kihúzod mind a szálakat.
Lucskos halom, gombócba gyűrve várlak
és mi fölfeslett, az tovább szakad.
Tőled rohan a harisnyán a szem le.
Becsípsz és kiakadsz, mint a cipzár.
Vándorló zokni: felbukkansz hetente,
lehet, hogy volt párja, de nincs már.
Az vagy nekem, mi rég nem kéne légy,
lengő papír, én meg rászállva légy.
És még egy vers:
Kelet-európai triptichon
I.
Nevünket mondja a hangosbemondó
és mi felpattanunk. Nevünket
rosszul írják és rosszul ejtik,
de mi készségesen mosolygunk.
A szállodákból elhozzuk a szappant,
az állomásra túl korán megyünk.
Nehéz bőrönddel, bő nadrágban
mindenütt ténfereg egy honfitársunk.
Velünk mennek a vonatok rossz irányba,
és ha fizetünk, szétgurul az apró.
Határainkon félünk, azokon túl
eltévedünk, de felismerjük egymást.
Felismerjük a világ túlfelén is
a lámpaláztól átizzadt ruhát.
Alattunk áll meg a mozgólépcső, szakad le
a teli szatyrok füle, és mikor
távozunk, megszólal a riasztó.
Bőrünk alatt, mint egy sugárzó ékszer
ott a bűntudat mikrochipje.
II.
Tudom, hol laksz, ismerem azt a várost.
Ismerem azt a fekete vízesést.
Anyád a tetőre járt napozni,
nyáron a bányatóban fürödtetek.
Ismerem azt a láb nélküli embert
aki a kapualjban lakik,
ismerem azt az országot, ismerem
vonatait, sírását, klór egét,
savas esőit, lassú havazását,
túlöltöztetett, sápadt csecsemőit.
Tudom, hol laksz. Hiába élsz akárhol,
csonkolt akácok szegélyezte út
kísér álmodban, hogyha hazagondolsz.
Ünnep múltán, mikor mint túl nehéz
halottat, lábánál fogva vonszolják a fát,
megállsz, nézed, ahogy többihez lökik.
Tudom, mit látsz. Emberi testek kusza halmát
kinyújtott, sárga karjukon egy-egy
ottfelejtett ékszerrel: kék-arany
kifosztott szaloncukorpapírral.
III.
A nevem Alina Moldova.
Kelet-Európából jöttem,
magasságom 170 centiméter,
várható életkorom 56 év.
Fogaimban amalgámtömést,
szívemben öröklött szorongást hordok.
Angolomat nem értik,
franciámat nem értik,
akcentus nélkül
csak a félelem nyelvét beszélem.
A nevem Alina Moldova.
Szívbillentyűm őrizetlen sorompó,
ereimben mérgek keringnek,
várható életkorom 56 év.
Tíz éves fiamat elbírom,
szerzek lisztet, mozgó vonatra szállok.
Megüthetsz, rázogathatsz,
csak a fülbevalóm zörög,
mint levált alkatrész
a még forgó motorban.
Nem akarnék ünneprontó lenni, (hisz' a barátom, de) Spiró új regényétől nagyon tartok, félek hogy ez a regény is egy mérettévesztett pamf' lett, mint annak idején a rettenetes(en szar) Jégmadár. Nem igazán értem, hogy hogyan képes ekkora "kilengéssel" dolgozni... de talán elébb el kellene olvasni, és csak utána fikázni.
Szóval barátaim: még tart a Könyvhét, (holnap (vasárnap) délután a 2000 is képviseli magát, és szerkesztői dedikálnak a Palatinus Kiadó standján délután 4-kor: Közös kiadásban a lap fennállásának huszadik évfordulójára kiadtuk az elmúlt húsz év válogatott szépirodalmi margináliáit. Hétfőn délután 4-kor pedig az Írók Boltjában lesz a kötet és a jubileumi dupla szám bemutatója, házigazda: Nádasdy Ádám; mindenkit szeretettel invitálok.
Ja, még egy meghívás:
2009. junius 9-én (kedden) 18 órakor "kiscsoportos" kiállítás nyilik, Krajcsovics Éva, Szüts Miklós, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet munkáiból.
(Őszintén szólva fogalmunk sincs, ki nyitja meg. Tán valami Óberbanker)
A kiállítás helye:
Oberbank AG Magyarországi Fióktelep
H-1062 Budapest, Váci út 1-3.
West End „C” Torony 3. emelet
Szeretettel várunk!
szm/ve