vákansz
2009-08-09 22:51:55
Na drága barátaim,véget ért a nyaralás, ér hát a hallgatás is.
Mindenekelőtt fényképes kostoló az ábrahámhegyi szép napokból.
Egyszer - Villányból visszaérve – úsztunk is a Balatonban, (a gyönyörű Hegyesd-i bányatóról nem is beszélve).
("nem találom a bikini-felsőmet")
(Fotó Vojnich / iPhone)
Főleg Sebaldot olvastam, (Austerlitz), közben azért terveztem két emblémát, csináltam 2000-et... Szóval eltelt a tíz nap. Esténként meg nagy közös vacsorák, sok jó borral, bele az éjszakába. A vacsora-háziak, Nádori Lici és Závada Pali elképesztő vendéglátók, én a helyükben már a második este besokalltam volna. Hősiesen-kedvesen menedzselték a mindenesti fesztivált.
Közben Villányban az Ördögkatlan Fesztiválon meg kellett nyitnom egy hordókból-készített-műalkotás (!) kiállítást; nyomasztott is a beszédírás napokig...
(a hátérben Harcsa Veronika énekel, én voltam az előzenekar)
(Fotó Vojnich / iPhone)
a beszéd:
"Kedves barátaim, kedves hordó-barátok,
"már a régi görögök is ismerték..." Igen, mint mindent, a hordót is, talán elég a leghíresebb hordóbarátra, a Krisztus előtti negyedik században élt Szinópei Diogenészre emlékeztetnem önöket. A rosszindulatú utókor Diogenészt cinikus filozófusnak titulálja, csupán mert annyira megvetette a világ dolgait, hogy éjszakánként nem fényes palotában, hanem egy hordóban hajtotta nyugovóra fejét. A legújabb kutatások világosan bebizonyítják, hogy Diogenész egyszerűen szenvedélybeteg volt, szenvedélyesen vonzódott a jófajta barik borokhoz, és különösen azoknak páratlan illatához, így az éjszakai nyugalom óráiban sem elégedett meg Morpheus lágy ölelésével, elaludni csupán a tölgyfahordók felcserélhetetlenül nemes illatában tudott. Közismert az a legenda is, hogy amikor a makedón Nagy Sándor elfoglalta Görögországot, első útja a nagyhírű Diogenészhez vezetett, aki szokás szerint épp hordójában pihent, s így szólt hozá: "Kérj tőlem, amit csak akarsz, s én teljesítem." Diogenész így válaszolt: "állj félre a Nap elől". Nagy Sándor elszégyellte magát, és megparancsolta, hogy száz, a Diogenészéhez tökéletesen hasonló tölgyfahordót készítsenek; oda is hordatta őket a vén filozófus telkére, hogy mindig legyen biztonságos hely, hová a Mester nyugovóra térhet. (Történészek szerint ez lett aztán a történelemben ismert legkorábbi lakótelep.) A nap lenyugodván, szokásos sétájáról hazatérve Diogenész rémülten kereste otthonát, hol az egyik hordó elé rakta le - utóbb ugyancsak elhíresült - lámpását, hol egy másikban heveredett le, de otthonát sehogysem találta. Héliosz szekere már ugyancsak hasította az égboltot, amikor végre rátalált saját, kicsit ütött-kopott hordójára, és kimerülten nyugovóra tért. Csak harmadnap tért kába fejjel magához. Üstöllést knosszoszi vörös festéket, ecsetet hozatott, hordójára színes meándermintákat festett, hogy mégegyszer ilyen bajba ne kerüljön.
Nem is volt gond sokáig, míg egy napon a kerületi lyceum "gerilla-kertészei", nem tűrvén tovább a szörnyű egyhangúságot egyetlen éjszaka leforgása alatt az összes hordót mintásra festették. Az immár végképp hajléktalanná vált Diognész elméje a kialvatlanságtól hamarosan megbomlott; naphosszat mezítelenül rohangált Athénben fel s alá, sőt az Akadémiai Kézikönyvek sorozatának filozófia-történet kötete szerint többízben fényes nappal az Agorán onanizált.
Majd egy évezreden keresztül a hordóművészetnek látszólag nyoma veszett, egyetlen írásos emlékünk számol be csupán Gellért püspök 1046 szeptember 24-én Vatha vezér és csapatai előtt bemutatott hordó-performanszáról.
Nem feledkezhetünk el a Don Qijote hordóművészeiről sem, (talán van, aki emlékszik a történetre), amikor Sancho Panza két barátja kóstolgat egy szép, nagy hordó bort. Egyikük, belekortyolva poharába élénken méltatja a bor nemes tulajdonságait, csak valami fémes ízt vél fölfedezni benne. Társa ugyancsak elégedett a borral, de ő meg valami bőr-ízre panaszkodik. Lefejtik a hordó bort, és a hordó alján, láss csodát, egy apró kulcs lapult, keskeny bőrkarikára fűzve.
Voltak próbálkozások a 16. században is, gondoljunk például az egri vár ostrománál a komoly látványelemekkel gazdagított puskaporos hordó-showra, de a hordóművészet igazi reneszánsza mégiscsak 2008-ban érkezett el, amikor a Vylyan pincészet hagyományőrző hevülettel pályázatot írt ki a régi hagyományok felevenítésére.
Hölgyeim és uraim, a marháskodást félretéve úgy gondolom, hogy a körülöttünk lévő műtárgyak egy nagyszabású és jókedvű játék eredményei, az alkotóknak és nézőknek egyaránt csak azt kívánhatom, hogy őrizzék meg kreativitásukat és jókedvüket, és Magyarországon a poklok kapui sem vesznek erőt."
Ábrahámhegy,
2009. augusztus 6.
Szüts Miklós
Csütörtökön mentünk, ott aludtunk a Vylyan Pincészet tulajdonosánál, Debreczeni Mónikánál: isteni vacsora, mámorító borok, kedves háziak... Még egy Lajkó Félix koncertet is meghallgattunk utána a szomszéd faluban.
Még az autóban lapul a honoráriumom egy gyönyörű faládában!!!
Szívmelengető út visszafelé...
a parlagfű is gyönyörűen virágzik
+ + +
Jártunk Vörösvári Ákos giccskiállításán Diszelben, érdekes anyag, nagyon felbosszantott. Mármint a válogatás-rendezés dilettantizmusa. Háromféle művek kevercse a kiállítás: a par excellence giccs, a naív festmények, és a profi, csak szar képek. A naívak közt néhány remekmű. Hogy lehet ezt összekeverni? Megtévesztő butaság, néző-butítás.
Kacsóh Pongrác (!) festménye, remek!
mutatóba még két "naív" kép
fotók: Vojnich / iPhone
+ + +
MEGHALT CSEH TAMÁS
Itt lakott a szomszédban, pár hónapja találkoztunk a Bartók Béla úton. Mondom, hallom hogy jobban vagy hál'istennek? Ja, haldoklom, válaszolta mosolyogva.
A zseniális banalitás, mondja Radnóti Sándor dalaikról.
Mikor a ma már többgyerekes lányaim kicsik voltak, sokat voltunk együtt. Kende János mindig magnóra vette, ha Tamás énekelt. Valahol még megvan a Szent család dal amatőr felvétele, ahol körben csicseregnek a gyerekek. Emlékeztek?, "fáj az ujjam", panaszolja Kende Ági a felvételen...