hosszú!
2009-08-25 15:15:46
kicsiny részlet Az emberi hülyeség c. enciklopédiából:Tegnap autóval átgurultunk ebédelni a Da Wally-ba, majd onnan haza. Parkolok le a kertben, amikor az egyik ablakból kolléga lekiabál: Miklós, megtaláltad a szemüveged? – ??? A földön találtam a kocsid mögött, fölraktam a csomagtartódra.. Új szemüveg volt, nagyon fullextrás, fényre sötétedő, árát nem mondanám, vezetéshez használtam főleg. Tűvé tettük a kertet, vajon hol és mikor csúszhatott le a csomagtartóról, Vojnich még elgyalogolt a Mányoki út végéig is, persze sehol. Bevallom, indulás előtt nem szoktam megvizsgálni hátul a csomagtartót, nemerakotte valaki rá egy szemüveget? Hát akkor most majd hunyorogva vezetek. Ezer kartács és marinéni...
itt még megvolt...
+ + +
És akkor most – igéretem szerint – néhány szó a hatodik pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválról.
Elképesztően professzionális szervezés, és mindez kedves, családias hangulatban. Mindenre gondoltak, hogy a jellemgyenge későnkelők "menetrenden kívül" is hozzájuthassanak reggeli kávéjukhoz, hogy az elkerülhetetlen csúszások esetén a másik-más helyen rendezvény megvárja a kényelmesen átballagókat... hogy a segítőknek mindíg telt egy kedves mosolyra, hogy a mindig zsúfolt helyszíneken mindenki ülőhelyhez jusson, ... és mondom mindezt vidáman, feszültségek nélkül, pedig őrület lehetett a szervezés. Így aztán a publikum is hálás és jókedvű volt, remek három nap volt, köszönet érte innen is Varga Mátyásnak és fantasztikus csapatának.
A "schwerpunkt" persze idén is a komolyzenei koncertsorozat volt.
Jó keményen indítottak: Bach cselló-szvitek Perényivel. Ezeket a cselló szviteket eléggé kívülről ismerem, van is belőle jó kis gyűjteményem, a rettenetes-maszatolós öregkori Casals-felvételtől, az 1964-es, fantasztikus Maurice Gendron lemezen keresztül a – nálam etalonnak számító – Starker Jánosig.
Régen gyanítom, hogy Perényi voltaképpen strukturalista muzsikus, és ezt nem bon mot-nak szánom. Kevés muzsikusnál éltem meg ilyen elementárisan, hogy "ott és akkor" születik a zene. Az első tétel során azt éreztem, hogy keresgél, keresgéli az "igazi" hangzást, újból és újból nekiindulva próbálja megtalálni a hangot, a szinte repetitív alapra föltenni a csúcsfényeket. A tétel végére - úgy tűnt meg is találta az aznapi megoldást: egy nagyon radikális monológot hallottunk, hijján persze minden "romantikus" vígasztalásnak. Zseniális előadás volt.
(Bach: D-dúr csellószvit BWV 1012, Bach: c-moll csellószvit BWV 1011
Perényi Miklós, gordonka)
Néhány óra múlva már újabb nagy koncert következett, ezúttal a Bazlikában.
Bach: d-moll concerto két hegedűre, Gidon Kremer, Keller András és a Keller vezette Végh Filharmonikusok előadásában.
Hát ez is igazi különleges eseménynek igérkezett; két homlokegyenest különböző karakterű-vérmérsékletű mesterhegedűs a páston, vajon ki kerül ki belőle győztesen? (Mármint hogy Bach és a hallgatóság, vagy....)
Keller nagyon keményen, finomabban fogalmazva dinamikusan indított, gondolván hogy Kremernek nem lesz más választása, mint követni száguldását a kijelölt úton. Csak hát Gidon Kremer öreg róka, kerül, amibe kerül, őt ugyan nem lehet a mogyoródi Forma 1-es pályára hajszolni: szerény mosollyal, szép csendesen húzta a magáét, a zenekar mégiscsak a főnök után ment; szóval az első tétel inkább másfélhegedűs concertóra sikeredett. A második, lassú tételre aztán már feladták a hülyéskedést, és gyönyörűen együtt muzsikáltak, a zenekar is megkönnyebbült, nem is volt baj több egy szál sem. A közönség is hálásan fogadta a békekötést.
"...a zene a csendet készíti elő, s néha maga a csend bizonyul zenének.
Hogy ilyen csendet teremthessek – ez az én álmom.” (Giya Kancheli)
(Fél)műveletlenségem okán amúgy is gyakran bajban vagyok a kortárs komolyzenével, zavarom ezúttal sem oszlott el igazán.
Nos, a szünet után következett a Fesztivál díszvendége, az 1935-ben született Giya Kancheli grúz származású zeneszerző két opusa: az első a talányos (latin) című Abii ne viderem (elfordultam, hogy ne lássam).
Mit hallottam (én)? Gyönyörű vonós harmóniákat, Bartók Concertójára emlékeztető sodró fortissimókat, majd a fortékat követve (mindig, kiszámíthatóan!) édes-nyálas szólóhegedű reszelést, s ha ez sem lett volna elég, még hangfelvételről bájos kisgyermek énekét egy üres szoba magányából... SOK! – mondaná (s mondta is egy kicsit) Esterházy. Tököm tele már ezekkel a kortárs "minden egész eltörött" közhelyekkel.
Nem folytatom, rosszindulatú, bunkó dadogásom helyett álljon itt a műsorfüzet remek "szak-kommentátorának", Veres Bálintnak sorai, abból talán érthető, mi volt az én bajom:
"Kancheli csupa tradicionális törmelékből építkezik: egyszerű skálamenetek, akkordfelbontások, néhány hangból álló motívumcsírák, szekvenciális ismétlések, és legfőképp az ún. autentikus zárlatok (amelyek a klasszikus európai zene legvilágosabb szintaktikai tagolóelemei voltak). Ezek az alapelemek azonban montázsszerűen vannak összeállítva, olyan valószínűtlen konstellációkat képezve, mint annak a bizonyos esernyőnek és annak a bizonyos varrógépnek a találkozása a műtőasztalon.
Egy egyszerű skálamenet éppúgy bizonyulhat az elragadtatás momentumának, mint egy zárlat az elbizonytalanítás eszközének. Az apró motívumok ismételgetése éppúgy funkcionálhat altatóként, mint valamiféle démonikus masinéria erőszaktételeként. A zenemű mindvégig a narratív előrehaladás benyomását kelti, miközben sohasem érkezünk meg sehová; másfelől folyton lírai magaslatokon igyekszik lehorgonyozni, amelyek azonban minden esetben a tovahaladó idő martalékaivá lesznek. Ráadásul mindezek az ellentmondásos értelmű elemek tökéletesen homogén módon térnek vissza az életmű összes alkotásában: mintha csak mindvégig egyetlen „ismeretlen remekművön” dolgozna a mester,
ŕ la Balzac. És ez az ismeretlen remekmű talán nem más lenne, mint annak az egzisztenciának az újra-feltalálása, amely Bach ünnepi idejében honos."
Éjszaka még egy koncert, arról nem tudok beszámolni, mert az első adandó alkalommal megszöktünk a borászat teraszára (Bach improvizációk, zongorán és vibrafonon, sajnos a vibrafon hangjától, ha nem Rácz Zoliék ütik konkrétan kiütéseket kapok), viszont a borokban nem csalódtunk!
Varga Mátyás idei másik telitalálata a képzőművész Megyik János kiállítása volt a kerengőn, elvarázsoltan bámultam néhány új munkáit, de erről már meséltem korábban.
És ez még csak az első nap volt!!!
Szombaton a délelőtt Csalog Gábor koncertjével indult, Bach Wohltemperiertes Klavier-jéből részletek, fergeteges, gyönyörű dolog volt.
Utána megint Kancheli (ld. fenn).
Szombat délben Nagy Miklós meghívására egy fantasztikus, sodró erejű harcsa halászlé a Győr melletti Vidra Csárdában!!!
Este Ránki Dezső - Klukon Edit "adta" Bach három kétzongorás concertóját gyönyörűségesen, majd Bach h-moll szvit Kaczander Orsolya világszínvonalú fuvolázásával, utána Kancheli eddigi legszebb darabja, a Valse Boston.
Kaczander Orsolya
Gidon Kremer
El ne felejtsem a színházat:
comme crâne, comme culte
[mint koponya, mint kultusz]
alkotó: Christian Rizzo
elôadó: Jean-Baptiste André
Gyönyörű látvány, nekem kicsit túl hosszan. A tilalom ellenére én bizony nem bírtam ki, és fotóztam párat:
- - - kezdek már nagyon fáradni, nagyon sűrű volt ez a három nap - - -
Nem beszéltem pl. a csodás kirgiz rövidfilmekről, de már nem győzöm.
Muszáj viszont a szombat éjjeli eseményt elmondjam: a Fesztivál történetében először új helyszínen, a könyvtárban (!!!)
Johann Sebastian Bach: G-dúr csellószvit
Jozef Lupták improvizációi csellóra, emberi hangra és beatboxra,
valamint Gergye Krisztián tánc-improvizációja
Egy újabb vallomás: járatlan és tájékozatlan vagyok a kortárs táncművészetben is, de amit ezen az estén Gergye Krisztián művelt, az elbűvölt. Úgy bánik a testével, mint Kremer a Stradivarijával. Két évig tanulta a tradicionális indonéz táncot a helyszínen, ez is egy nagy kultúra, amiről alig tudunk valamit. Csillagos ötös!
Nota bene Joseph Lupták produkciója sem volt macisajt...
A vasárnapi zárókoncertből már csak a Ránki-Klukon házaspár Bach-Kurtág átiratok előadását bírom megemlíteni; nos ha kortárs zene, hát én bizony leragadtam Kurtágnál. G y ö n y ö r ű v o l t !!!
Zárszóként idézném Varga Mátyás mondatát a Fesztivál műsorfüzetéből:
"Vagyis éppen ezért mintha nem volna elég a határok védelmét vagy bizonyos események feltartóztatását, elkerülését megtanulnunk, sokkal fontosabb, hogy szert tegyünk arra a belső szabadságra, amely elengedhetetlen az útrakeléshez."
Jövőre – remélhetőleg – augusztus 20. után megint lesz Fesztivál, tessék idejében beírni a naptárba!
+ + +
amúgy vasárnap délben tejszínes eperleves, vadas marha krumplifánkkal, és Pálffy desszert Nagy Miklóséknál, de erről részletes, képes beszámoló olvasható Miklós blogjában.