csütörtök
2009-11-12 20:19:22
Kiváló építész barátomtól jött levél:"... Híres „zöld korszakod” kezdetén pedig figyelmedbe ajánlanám az alábbi oldalt.
Sejtem, hogy ezzel a linkkel nem különösebben dobtalak fel, jogos a „bőszültséged” is – ha van ilyen, de talán egy picit árnyalja a házat tervező építészekről kialakult véleményedet. Az az igazság, hogy derék gyerekek ők (ismerem egyikőjüket), csak fiatalok és a beruházói program pedig rettenetesen túlzó volt, ahogy a képeidről látom (tudom én: nem kell ilyen feladatot elvállalni, azt hiszem mi nem is tennénk, de hát ott éhesek a gyerekek…), a színezés pedig nem a tervek szerint valósult meg. Sovány vigasz ez is. Nincs is különösebb okom védeni a házat, melyet egyébként én még nem is láttam, de a zöld korszakod képeit már epekedve várom."
Álljon itt náthától kicsit ingerült válaszom is:
...az az épület ott, akkorában, azon a helyen, olyan színben a (kis hazánkban persze megszokott) IMPERTINENCA emlékműve lehetne. Egy ugyanakkora telekre, mint a mi házunk, amiben 2+1 normális lakás van egy 24 lakásos épületet felhúzni...? Annak minden következményével, hogy mást ne mondjak a lakók többsége még be sem költözött, de az utcában parkolni máris teljes képtelenség. Nem bírok szabadulni kollégáid felelősségétől. Sajnos minden vacakságra, rondaságra, ártalmasságra lehet találni végrehajtót, akinek személy szerint kiváló mentségei lehetnek, csak ők együtt, kéz a kézben, - among others - csinálnak ebből a városból (országból) egy egyre elviselhetetlenebb szarrakást.
Egy-egy ilyen "sikeres" projektnek nem lehet más üzenete, minthogy jó esetben mindent hatszorosan le kell szabályozni, és azokat a szabályokat kellő terrorral betartatni, mert a józan belátás ebben a geopolitikai térségben, polgári tradíciók hijján teljesen ismeretlen erény. Persze lehet, hogy máshol is. És akkor a virágzó korrupcióról, aminek minden bizonnyal ez a ház is az építési engedélyét köszönheti még nem is beszéltünk.
Hogy mennyire vacakság ez a ház így egyben, ahogy elkészült, csak két apró példa: a cca 160 cm magas kerítésfal tetejére a friss betonba (mint talán az ötvenes években utoljára - mondjuk - Szolnok külvárosában) összetört üvegcserepeket állígattak, a falon átmászni próbáló gyerekek vagy rosszándékú felnőttek elriasztására. Viszont a ház falára, hogy még egy kicsit "humanizálják": bájos műgyanta-szobrokat aplikáltak: Mary Poppins lóg ott az esernyőjével, hercig papír-repülőgépek, és egyéb cuki díszítmények. Gondolom-remélem ezt sem az építészek tervezték oda, de OTT VAN.
No hát ennyi.
+ + +
Kertész Imre elhíresült Die Welt interjújától is meglehetősen rosszkedvem lett. Aztán eszembe jutott, amikor jópár éve egyszer beszélgetve gyerekeimmel, meséltem nekik, hogy egy jelből fedezhető fel pontosan, hogy Mamácskám öregszik (nota bene 80 fölött járt!), hogy folyamatosan csökken a türelme, a tolerancia-szintje. Mondom tréfásan gyerekeimnek, hogy MAJD, ha egyszer rajtam is észreveszik az öregkori intolerancia első jeleit, nagyon kérem szóljanak. Mire drága Juli lányom így szólt: oké, Papa, akkor most szólunk.
Kedves Imre, szólok én is.
Radnóti Sándor a keddi Népszabadságban így reflektált az interjúra:
"Tíz évvel ezelőtt ezeken a hasábokon így zártam a 70 éves Kertész Imrét ünneplő, hasoncímű soraimat: „Az író az elmúlt években minden igaz magyar patrióta szívét megdobogtató sikereket ért el a világban, elsősorban német nyelvterületen, s a diadalút remélhetőleg még nem jutott el a csúcsára. Nem hiszem, hogy Kertész e megérdemelt siker - az ő szavával: szolidaritás - minden egyes cseppjét ne élvezné, és ne szomjazná (ahogy tette ezt nagy mintaképe, Thomas Mann is), s ugyanakkor tudom, hogy sértettségét semmi sem enyhítheti. Ironikus szeretetet kínálok és javasolok e nagy magyar író olvasóinak és híveinek." Erre most születésnapi Die Welt-interjúja után különösen szükség lesz. Nem mintha tartalmilag nem ismernénk engesztelhetetlenül radikális ítéleteit Magyarországról és a magyar kultúráról, amelyekhez most két információ járul, hogy ugyanis a szocializmus évei alatt az író egyetlen államilag engedélyezett könyvet nem olvasott, valamint, hogy Budapesten csak úgy hallgathatott zenét, ha tranzisztoros rádiójával bevonult a fürdőszobába, ahol jók voltak a vételi viszonyok. A riporter az író hazájának szokatlanul gazdag irodalmi tájairól beszél, de Kertész hajthatatlan: Krúdyn, Szomoryn és az esszéista Márain kívül nem tart semmit említésre méltónak, s kategorikusan elutasítja, hogy őt, az európai kultúra gyökértelen, s ha az újságíró akarja, dekadens termékét magyarnak bélyegezzék. Kertész Imre interjúiban eddig is kérlelhetetlen tragikus szatirikusnak bizonyult, a mostaniba viszont - különös tekintettel a Wahlheimat, a választott haza, Berlin naiv magasztalására - az akaratlan karikatúra elemei is belopóznak. Hívei talán fönnakadhatnak azon, hogy - kedves szavával élve - semminő szolidaritást nem tanúsít azokkal, akik szembeszegülnek „a teljesen balkanizálódott" Budapesttel, s azzal, hogy a szélsőjobbnak és az antiszemitizmusnak legyen döntő szava a hazugsággal, elfojtással, feldolgozatlansággal és öncsaló szépítgetéssel megvert magyar életben.
Mindegy. Egy nemzeti kultúrának el kell tudnia viselnie, sőt, méltányolni kell tudnia azokat a nagy alakjait is, akik megvetéssel vagy semmibevevéssel fordulnak szembe vele. A Swifteket, Lichtenbergeket, Thomas Bernhardokat. Érettségének tesztje ez. „Wenn ich dich lieb habe, was geht's dich an?", „ha szeretlek, mi közöd hozzá?", hangzik egy híres Goethe-idézet.
Csak egy kis megjegyzést arról, hogy ez a sérelmi politika milyen fájdalmasan, milyen eltéveszthetetlenül, milyen jellegzetesen - magyar."
Megjegyezném: Kertész másnapi mentegetődzése ugyancsak a Die Weltben, hogy félrefordították, kiforgatták a szavait, ugyancsak tipikusan ismerős magyar fordulat. Olvasható az eredeti, német cikk is a lap weboldalán:, bizony így mondta, ezt mondta. Kár.
+ + +
Tegnap reggel meghalt Kokas Ignác.
Itt lakik, (illetve ma reggel óta) lakott fölötünk. Igaz ember volt. Igazi rendes ember. Engem nem tanított, de akiről tudom, tanítványai is (mint pl. Kazovszkij), nagyon szerették. A lépcsőházban beszélgettünk főleg. Requiescat in pace.