2009-12-20 10:48:44
szóval hogyan is van ez a nyilvános naplóírás? Mármint az őszintesége tudniilik. Arról ír az ember, ami éppen a fejében jár, (ezért is ír ritkán az ember, mert gyakran nem jár a fejében semmi.) A privát nyomorúságokról azért mégiscsak mértékkel illik beszámolni: engem is eléggé untat a mások nyafogása. De hát akárhogyan is, nekem most semmi egyéb nem jár a fejemben, mint négy aprócska szó (na, essünk túl rajta!): NAPI 180 GRAM SZÉNHIDRÁT. Azt mondta tanár tegnap, ennyit lehet. Négy hideg szócska. Lehet aztán innentől bonyolultan számolgatni... Egy alma az cca 15 g. Brrr.
Gyerekkorom meghatározó vicce, persze apámtól, amikor a háború utáni ínséges években egy nap Kohn és Grün találkozik az utcán.
– Hogy vagy Grün? kérdezi Kohn.
– Ne is kérdezd, rettenetesen. Tönkretesz a munka: ez a zsákhordás, emeletre fel, emeletről le, hát borzamas. A háta szakad be az embernek!
– És mondd szegény barárom, mióta csinálod?
– Holnap kezdem.
Szóval szürreális idők jönnek. Annyira szörnyűnek tűnik, hogy az már érdekes. (kedves Kohn!)
Nnna. Ennyi.
+ + +
ÉS. Karácsonyi duplaszám. Egy hétrevaló csemege benne. Bodor új részlettel a készülő regényéből: még csak ízlelgettem a lapot (pontosabban kerestem a saját képeinket), amikor beleolvastam egy szövegbe, és elámultam a gyönyörűségtől, nézem a lap tetejét, ha csak úgy nem: Bodor.
Károlyi Csaba kétkolumnás interjúja Darvasival. Remek.
"K.Cs. – Szerinted az olvasóid zabáltak már virágot?
D.L. – Folyamatosan teszik. Olykor talán nem is veszik észre. Van egy családi történetünk, az egyik legszebb példám a virágzabálásra, nem is értem, a könyvben miért nem használtam fel. Volt a családban egy fiatal házaspár, fél évet ennél a rokonnál, fél évet egy másiknál időztek, nem lévén saját otthonuk. Aztán meghalt egy nagybácsi, és a fiatalokra hagyott jó félháznyi pénzt. A rokonság föllélegzett, végra saját lábukra állnak az ingyenélők.Éppenséggel 1944-et írtak akkor. A fiatalok pedig átvették a pénzt, és azonmód beiratkoztak tánciskolába, és mire apró tatár lovaikkal teleszaratták a várost az oroszok, már tökéletesen lejtették a polkát, a keringőt, a flamencót. Nyilván virágzabálók voltak. Ahogyan virágzabálás a forradalom, és virágzabáló volt Kossuth is vagy Petőfi is. De Görgey valószínűleg nem volt az. És Deák sem."
stb.
Jut eszembe Darvasiról, a Narancs eheti (ugyancsak ünnepi) számában Radics Viktória nagyon durván elhúzza a Virágzabálók és Darvasi nótáját.
A címszavak: "Geil szépelgés, stílbűvészet, eufemizálás, loghorreás írói önélvezet, harsányan hamis hang"... Tán a cikk utolsó két mondatát idézném még: "ezt az önteltséget és írásmámort nem ellensúlyozza írói alázat. A gazdag ornamentika az írói ethosz hiányosságát pótolja."
Ez nagyon érdekes, ilyen indulatos szöveget már nem lehet komolyan venni. Vajon mitől ilyen mélyen frusztrált szegény Radics Viktória? Nota bene, a Narancsot sem igazán értem, ez a nagy vagányság, az év nagy sikerkönyvéről egy ilyen szarságot közölni az ünnepi számban?
Egy idei párizsi szerzemény következik:
Schubert: Arpeggione Sonata In A Minor, D 821 - 1. Allegro Moderato
Jean-Guihen Queyras, Alexandre Tharaud
Tegnap este Alföldi Robinak nyílt kiállítása a Belvedere Galériában:

Hát nem kicsit változtak a képei... Elképesztő, tehetségből mi fér bele ebbe a pasiba.
(Zongorázni is nagyszerűen tud ám! Híres történet, amikor a szolnoki Mozart/Salieri előadáson – ahol a Liszt Ferenc Kamarazenekar a színpadon élőben játszott – a bemutató után jöttek a kollégák és gratuláltak Robinak, és mondták, hogy azt micsoda zseniálisan játszotta el, hogy mintha ő zongorázna... Alig akarták elhinni, hogy ottan tényleg ő...)