január, vagy mi...
2010-01-03 20:29:49
Azért az emberi hülyeségnek komoly történelmi hagyományai vannak...Kis kóstoló.
"Furcsa párbajok divatoztak egész a XVIII. századig Norvégiában. A vívó felek egészen mezítelenül álltak ki a porondra.Mellük szíjjal volt egymáshoz erősítva. A segédek ezután 1/2-1 hüvelyk széles nagy kést adtak a felek kezébe, a melylyel addig késelték egymást, míg az egyik legyőzöttnek nem vallotta magát. (...)
Grönlandban párbajfegyverül a dalt használják. Az ellenfelek egymást dalban gúnyolják és segédeik támogatják ebben őket. A ki hamarabb kifogy a gúnyolódásokra való feleletekből, azt legyőzöttnek nyilvánítják s a győző ellenfele birtokának legjavát elveheti."
"Párbajt rendszerint csak férfiak szoktak vívni egymással. Nők sem mint vívófelek, sem mint segédek vagy tanuk nem szoktak szerepelni. A történelem azonban tud rá példát, hogy nők is párbajjal intézték el becsületügyeiket. Különösen a franczia főrangú hölgyek párbajoztak sokat. Jeanne D'Arc, az orleansi szűz párbajra kényszerítette Montmorency herczeget, a ki az ő hadvezéri képességeit becsmérelte. És a herczeg súlyosan megsebesült az orleansi szűz pallosától."
"A sértés árnyalatai és fokozatai végtelenül sokfélék. Lovagias felfogás szerint azonban a sértésnek háromféle nemét szokás megkülönböztetni, ugymint:
a) az egyszerű sértést
b) a gyalázást
c) a tettleges bántalmazást
Mert nagy különbség van az egyszerű sértés és a gyalázás között, mely az ember érzékenységét és becsületét sérti s végül azon sértés között, mely valamennyi között a legsúlyosabb, értjük a tettleges bántalmazást s főleg az arczulütést s a családi állás tekintélye ellen elkövetett sértéseket.)"
Tettleges sértésért rendszerint csak fegyverrel adható elégtétel.
+ + +
Tegnap vacsorásbuli Váradiéknál.
Azt mondja Radnóti Sándor: hát ez rémes. Az ember találkozik normális barátaival, és fölteszi a baráti kérdést: hogy vagy, mi újság veled? És megbeszéljük a világ folyását. Ha az ember a Szüts-csel találkozik, és könnyelműen fölteszi ugyanezt a kérdést, rögtön lebukik, hogy nem olvassa a blogját..! (Rosseb se várja el... a szerk.)
Meg aztánhogy hallom hogy valaki kap egy képet, mert ő a kétszázezredik látogató? Micsoda dolog ez? Annak kellene képet ajándékozni, aki hitltérdemlően bizonyítja, hogy még soha nem látogatta meg honlapodat. (sajnos annyi kép nincs... a szerk.)
+ + +
Hátha valaki még nem ismeri a valenciai Vásárcsarnok videót. Ez remek új műfaj, nekem nagyon bejön:
+ + +
Valaki most küldte, soha nem olvastuk, Tarján Tamás könyvkritkája tavalyi közös albumunkról.
Ami a tányér alján megmaradt - SZÜTS/VOJNICH
2009. május 10.
A festő házaspár tagjai, Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet nem keresik (bár mostanában többször is vállalták) a közös kiállítás alkalmait. Munkásságuk összehasonlítása elől lehetőleg kitérnek. A Scolar Kiadó gyönyörű albuma arról győz meg: egyértelműen indokolt a kettős bemutatás. KRITIKA
Esterházy Péter Esti Kornél-parafrázisa (Most jut eszembe, mégis van művészet) és Darvasi László "Erzsébetnek és Miklósnak okulásul" szánt tanmeséje (A festő és a szomszédja) lövi be a rangot és a korosztályt: a kötet két szereplője a mai magyar művészet előkelő mezőnyében (a tágan értett középnemzedékben), megbecsült pozícióban van jelen. Szütsöt - változó műfajú, hangvételű írásokban - többek között Csepeli György, Závada Pál, Bodor Ádám, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Spiró György, Szilágyi Ákos, Balla Zsófia, Dés László, Varga Mátyás ünnepli, köszönti, portretizálja (akár egy-egy kiállításmegnyitó alkalmából). Vojnichot - a nevek át is fedik egymást: mindkét műterembe nagyjából ugyanazok a szakemberek, tisztelők, barátok gyűlnek a Parti Nagy Lajos által szerkesztett összeállításban - György Péter, P. Szűcs Julianna, Radnóti Sándor, Bán Zsófia, Csáki Judit, Forgács Éva, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna. A közelítések, értékelések a lényeget illetően mindkét esetben egybecsengenek: az 1945-ben született Szütsöt és az 1953-as Vojnichot legtöbbször Váli Dezső szellemi szomszédságába helyezik, az emberi figurának a festményekről való feltűnő távollétét értelmezik, az épített környezet kortanúsító tárgyiasságából, látványvilágából kiinduló kép- és világképteremtés filozófiáját ecsetelik.
A festékboltos, aki piros, zöld, kék festéket árul - a leginkább természetinek gondolt színeket -, számoljon azzal: felkopik az álla, ha Szüts és Vojnich vásárlásaiból szeretne megélni. A fehér, fekete, szürke, sárga mellett jöhet csak szóba a rőt, a lilás, az olajzöld. Nem szerencsés majdnem teljes pályák dokumentumairól egységes benyomást közvetíteni (Szüts 1979 és 2008, Vojnich 1980 és 2008 közötti alkotásokkal szerepel), ám Szüts áldozatfestményei, vendégre hiába váró vacsora- (és egyéb) csendéletei, épületbelső-, ház-, városrész-, lakótelep- és országútképei mellé kivágatként kerülhetne egy szövegrész Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal (1977) című könyvéből: "Egy költő számomra olyan kazamata lakója, aki számára a puszta tapintás fontosabb annál, amit kitapintott (gondoljunk Hölderlinre és Don Juanra), s a világ egészével úgy kíván találkozni, hogy mindinkább beéri azzal, ami a tányér alján megmaradt".
Vojnich a tanulmányok és a kollázsok utáni időszakában a mélynek, a lentnek - a szimbolikus "tányéraljnak" - a fogalma, megléte, dominanciája térbelileg is szembetűnő. Vagy csupán szubjektív benyomás kérdése lenne, hogy például a lépcsőmotívum manifesztálódásait általában föntről lefelé, s nem lentről fölfelé vezetőknek látjuk (hiszen az alsó, leérkezési plató uralkodik, a felső esetleg nem is pillantható meg)? Mélyek nyílnak (Tibeti belső udvar; Medencék; Nagy fehér kő; Szögletes kőkád; Papírgyár stb.), a fény hamis ígéretek nélkül vesz részt - ha részt vesz - a térfoglalásban. Az Elhagyatott szót - írása címeként - a Szüts Miklós által megfestett, elhagyatott város széli ipari épületek okán használja Spiró György (Dankó utca; Külváros II.; Kőbánya; s a legfélelmetesebb pusztaság: Park Kőbányán stb.), de alkalmazhatná az album legtöbb képére is. "Elhagyatnak akkor mindenek", hogy ismét Pilinszkyvel, az Apokriffel kérdezzünk? Sem Szüts, sem Vojnich munkáin nem kardinális kérdés az akkor bármelyik jelentése (a véletlen idő, a valamikor ideje, a végítéleté - vagy más). Vizuális (bölcseleti, etikai) közléseik időbe rögzültek és konkrétak, egyben a temporalitástól függetlenedve kikezdhetetlenül hitelesek. A művek szép embertelenségük közepette - hogy József Attila szavait is meginvitáljuk - súlyosan emberiek. Antropológiai, ontológiai festészetnek vagyunk szemlélői, tanúi, miközben a lehető legismerősebb természeti, urbanizált, ipari, hétköznapi terekbe vetődünk.
A szövegek és a reprodukciók elrendezése esszéalbumot eredményez. A művészettörténészi szófűzés is a versekhez, novellákhoz, szabálytalan karakterű textusokhoz társul. Kép és szöveg váltakozik. A tudat tolja össze a festményeket egyetlen (kétszer egy) vernisszázs képzeletbeli falaira. Jó érzés e kötetet birtokolni. Tudni, hogy árvaságunkban néhány másodpercnyi lapozás után olyan két-társra találhatunk, mint a kísértetiesen világító Vészkijárat (Szüts), a címét talányos, kilakoltatott négyszögeivel újragondoló Reneszánsz (Vojnich).