Makón jártunk
2010-03-30 00:10:25
Aki még nem hallott volna róla, a történet dióhéjban.Az előzmények: Makón az ősszel valaki összetörte az egykori tudós főrabbi, a '44-ben elpusztult Kecskeméti Ármin (Ferge Zsuzsa nagypapája) emléktábláját, és valami mocskos, holokauszt tagadó-feliratot hagyott hátra. A tettest elfogták, a táblát helyreállították, és novemberben - kvázi újra avatva Sólyom László megkoszorúzta. Valószínűleg innen a kapcsolat Ferge Zsuzsa és a bátor helytörténész Urbancsok Zsolt között, aki 2004-ben egy gyönyörű kis kötetet adott ki a holokauszt 2200 makói áldozatának emlékére. (Alább majd mutatok képeket a könyv dokumentumaiból.)
Nos Urbancsok újabb akcióba kezdett, ezúttal négy makói túlélő emlékiratait szeretné könyvben kiadni, és ehhez szervezett jótékonysági bált Makón, a helybeli Korona Szálló és vendéglő támogatásával. Telefonon, emailben többször megfenyegették Urbancsokot, és ki tudja még mindenkit, így a kiküldött 250 meghívottból mindössze kb. tizenöten jelentkeztek vissza, de közülük is többen jelezték, hogy nem mernek eljönni. A rendezvény tegnap délben lett volna a Korona Étteremben, melynek megtartását így lefújták.
Ferge Zsuzsa a történettől igencsak kiakadt, levelezésüket továbbította Závada Palinak azzal a kommentárral, hogy ő és népes családja biztosan lemegy vasárnap délután, hogy a helybélieket bátorítsa. Závada Pali ezt barátainak szombaton körbeküldte, hogy aki tud jöjjön le Makóra hogy a helybéliek, fenyegetők és fenyegetettek érezzék, hogy a dolog már nem egy kis helybéli aljaskodás...
No így kerültünk mi is oda; Ferge Zsuzsa igazi jóbarátunk, kedvéért én a világ végére is elmennék, de úgy is gondoltam, hogy ottlétünk talán hasznos is lehet.
Körülbelül huszonöten gyűltünk össze egy nagy terített asztal köré, ahol a polgármester meghívott mindannyiunkat ebédre. Az ebéd még el sem kezdődött, amikor szinte varázsszóra megjelent az étterem ablakaiban egy tucat fiatal ember, és profin megcsinált, táblára kasírozott plakátokon meggyilkolt palesztin gyerekek képeit mutogatták, ilyen feliratokkal, hogy:
"Magyarország a Magyaroké, Izrael a palesztínoké"
vagy "Izrael ártatlanokat gyilkol, miközben másokat vádol"
Közben megjelent egy csomó rendőr is, a tüntetőket igazoltatták, plakátjaikat telefonukkal lefényképezték. Ferge Zsuzsa javaslatára páran kimentünk, hogy beszéljünk velük. A tüntetők teljesen szelíden és udvariasan válogatott antiszemita ostobaságokat beszéltek, észrevehetően egy brosúra szövegét hangoztatták, a nem volt holokauszttól kezdve a zsidó világuralomig.
Nem sorolnám az összes állatságot, ostoba aljasságot, amit felmondtak, a bezélgetés számomra ezzel együtt nagyon érdekes volt. A "maguk zsidók" fordulatra mondom néhányuknak, hogy az én felmenőim között ameddig a családi fáma jegyzi soha nem volt senki zsidó, mégis itt vagyok, mert úgy gondolom, hogy a városban élő néhány zsidó ember fél, és ez megengedhetetlen. És nem értem, hogy a világban található sok-sok szörnyűség közül egyet kiemelve mit szeretnének egy makói tanárembernek üzenni? Mi köze van hozzá?
Másiknak meg mondom, hogy miért nem olyan dolgokról beszélnek-beszélünk, ami valóban mindannyiunk húsába vág. Hogy az én gyerekeim születésük pillanatától ötször olyan jó eséllyel indulnak az életbe, mint az ő gyerekei (pedig, mint említém éppenséggel nem zsidók). Erről például lehetne beszélni, hogy ez miért van, és hogyan lehetne ezt a különbséget legalább csökkenteni. Ettől érdeklődve felcsillant a szeme. Aztán folytattam: és akkor rögtön arról is lehetne beszélni, hogy az ő gyerekei a születésük pillanatától fogva ötször olyan jó eséllyel indulnak útnak, mint a város szélén élő romák gyerekei. No erről is lehetne beszélni.
Nos ezt a kérdést már nem tudtuk megvitatni, mert egyikük intésére udvariasan elköszöntek, és elmentek. A szelídségükkel nem ironizálok, ezek tényleg így egyenként valóban szerény növényevőknek tűntek, de tudjuk, negyven-ötven felhergelt növényevő már mi mindenre képes.
Tudom, persze sok értelme nincs egy ilyen beszélgetésnek, de én még nem találkoztam testközelben virtigli nácival, és azt gondolom, hogy a dialógust mindig, minden szinten és minden eszközzel le kell folytatni. Rajtam ne múljon. A dologhoz egyébként az ajtón kilépésen túl igazán semmi bátorság nem kellett...
Ja azt is megpróbáltam én is elmesélni az egyiknek, hogy a mellettem álló Ferge Zsuzsa, akinek a nagypapájának az emléktábláját valamelyikük meggyalázta, az egész életét arra tette fel, hogy a legszegényebb, legkisemmizettebb emberek sorsán ebben az országban valahogyan segíteni lehessen.
A magyarokon kellene segíteni – jött a válasz. Kérdem, hogy ahogy itt állva most ezen a téren körülnézünk, itt ki nem magyar? Én? A barátaim? Az az ember, aki a tér oldalán siet haza ebédelni? A válasz nagyon érdekes volt: "Nem tudom, mert nem ismerem őket."
A magyarság definiálására sajnos a fenti okokból nem került sor (bár a mi levesünkre még bőven várni kellett!)
És most mutatnék néhány dokumentumot a Makói Holokauszt Emlékkönyvből.
Bécsy Bertalan polgármester szózata beosztottaihoz
azért ez a legbájosabb, ez a finom, eufemisztikus fogalmazás:
(és ezt mind nem a németek írták, mondták, csinálták drága magyar testvéreim!)