képek és filinkó
2010-04-28 16:01:01
A legfontosabb:A minap vacsoravendégeknek VE 'filinkót" csinált. Elsöprő siker.
Többen elkérték a receptet, most azt gondoltam, közkinccsé teszem.
(A recept története annyi, hogy mamám a Műegyetemen dolgozott, és ott volt egy kolléganője, akit Filinkónak becéztek; nagyon szerették, egy pár év múlva váratlanul megölte magát. Ennyi a hagyatéka.)
Filinkó:
Marhahúst (pl. fehérpecsenye, vagy hátszín) felszeletelni és karikára vágott hagymával és baconnal rétegesen lerakni egy kuktába, majd meglocsolni fehér borral. Kb. 40 percig főzni, majd a húst kiszedni, a lét összeturmixolni, majd tejföllel elkeverni, végül a húst visszatenni bele. Kész.
A mennyiségeket rád bízom, én kb. 2 kg marhából, 5 közepes fej hagymából, egy fél kilós csomagolt baconból, és 2 dl fehér borból csináltam ezt a mennyiséget, és maradt is belőle. A tejföl kb. 2-3 dl volt.
Az arányok tulajdonképpen lazán vehetők...ha a bacontól nem lenne elég sós, picit lehet utánasózni.
Mi jó kis – tejszínes – krumplipürét csináltunk mellé, de gondolom bármilyen körettel "feladható".
+ + +
Tegnap jó kis este a Nyitott Műhelyben. Nagyon szeretek ottan.
Igazi jó klubhangulat van mindig, köszönhetően nem utolsósorban a házigazda Finta Lacinak! Lehet kicsit enni is, inni is, kellően intim és közvetlen az egész, nagyon bírom, na. Például Bán Zsófi olvasott két (fotó-függő) remek novellát. Mutogattam Nagy Miklós fotóiból, mellétéve rokonságnak a Hammershoi-t.
EP mondja az imént telefonban, hogy nem akart volna ottan vitatkozni, de hogy az általam hangsúlyozott derű nem biztos, hogy a legpontosabb jelző ezekre a képekre. Merthogy a végtelen magány ugyanakkor, a szikár pontosság.
Mutatom, miről van szó:
(a Nagy Miklós fotók:)
a Hammershoi:
Próbáltam/próbálom pontosítani: azt gondolom, hogy ez a feszes, (feszült?), lecsupaszított nyugalom is igaz és jellemző persze, csak egy másik síkja, layer-e ezeknek a festményeknek. Merthogy számomra a mozdíthatatlanba, a változtathatatlanba való NYUGODT megállapodás az egyik legfontosabb jó-ja ezeknek a képeknek, ezt hívom én – jobb szó hijján – derűnek. Ahogy Pilinszky mondotta: a legvégső derű; ugyanis hogy a világ rendben van: Így van rendben. Mint a Vojnich képeken is legtöbbször: nincs vissza és nincs tovább, nincs igéret és nincs hátra-busongás, ez nem várakozás a megváltásra, ez a nyugodt vanás. Vojnichnál többnyire nagyszabású, súlyos vanás.
Három Vojnich kép, hogy érthetőbb legyek:
