csütörtök
2010-07-15 23:40:52
piros fokozat
nyár, hőség odakint. Ti meg nyaraltok...
itt meg a szokásos júliusi fennforgások (pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál összes anyagának tervezése; plakátoktól a jegyekig, 160 oldalas műsorfüzetig stb.) És persze a szokásoson túl a "fészekrakás": a műtermem szanálása. Csempevásárlás és spéci, méregdrága parkettafesték Rákosbüdösfrancból, csaptelepek és zuhanyrózsa, zuhanyozó-üvegfal, satöbbi. Már az új állványokon az összes kép, pontosítsunk, az összes, ami fölfért, mert a pannonhalmi kiállításról visszajött képekről elfeledkeztem, nem is nagyon maradt nekik hely! Az átpakolás során persze megint találtam néhány képet, amiről teljesen elfelejtkeztem, még olyan is van, amiről fotó sincs, pedig most elég jó képnek tűnik. Alföldi Robi, a Nagy Guberáló átjött, mire a képek a helyükre kerültek, azonnal el is vitt egy húsz évvel ezelőtti nagy képet, már benn is lóg a gyűjteményében. Még aznap éjjel el is küldte a fotót róla!
+ + +
(Ezzel kerültem egy szobába!)
Szombaton elmentünk Debrecenbe a nagy Reigl kiállítást megnézni.
Hosszú, részletes, képes beszámoló Nagy Miklós blogján található.
Ez volt az egyik legszebb kép!
Anyit tennék tán hozzá, hogy megint elámultam a festőkön.
Honnan kezdjem? Egy portréfilmet is végignéztünk az Elbűvölő Öregasszonyról; párizsi műterem, négykézláb kapaszkodik fölfelé emberünk a meredek lépcsőn, hiába, nyolcvanhét évesen már adódnak technikai nehézségek. Igencsak szűk műterem, persze tele egy dolgos élet ezer szemetével (képeivel). Egy ösvény van szabadon, ahová a matróna végigterít egy cca 60 cm magas papírtekercset, és üstöllést neki is áll telefesteni azt.
Négykézláb, persze, tust ken hatalmas szivaccsal. Gyakorlatilag "karmozgásnyi" hieroglifákat, gesztusokat ken a papírra, mindegyiket egyetlen lendülettel. Aki már próbálta, tudja, hogy ez aztán igencsak nem tréfa. Nagyon figyeltem, soha nem javít (majd utóbb persze, ollóval igen), a gesztusok ugyanis nem javíthatók, (vagy jók - vagy nem), ha egyszer is megáll a keze, ha elgondolkozik: megette a fene az egészet. Hollán Sándor jutott persze eszembe, aki ugyancsak igyekszik nagyon rábízni magát a kezére, csak ő minden mozdulat közt szünetet tart, az idő, (és talán a látvány) újból és újból "megtölti a kezét". Erre nagyon jó neki, hogy mindig be kell mártani az ecsetet a festékbe. A gesztusnál viszont nincs tunkolás!
Ki is volt állítva ez a 24 méter (!) hosszú, persze több darabból álló papír-relief. Érthetetlen módon valami matt műanyag fólia-lapokat raktak elé, ami persze teljesen kiherélte az egészet. Egyébként gyönyörű.
Nos arrafelé próbálom terelni mondataimat, hogy a kiállított képek - mondjuk - egyharmada, szóval hát kurvajó. Tiszta, egyszerű, kemény. De a többi...?
Ottan van jónéhány darab a talán legjobb korszakából, az "homme" sorozatból.
Márciusban meséltem már valamit ezekről a képekről, meg a szabadságról.
http://szm.hu/aktualis.php?wg_cms_cat_folder=aktualis&subcat_id=0
Ez az egész irigyelt szabadság-dolog azért ezen a kiállításon kicsit motiválódott. Ugyanis hogy ugyanolyan bátran, erős kézzel és szabadon olyan elképesztő marhaságokat is festett évekig, és ne jöjjön nekem senki azzal, hogy az izlések különböznek, és egyéb ilyen puhapöcsű vakerral: ehhez speciel értek, itt vannak remekművek szép számmal, és vannak hihetetlen ostobaságok, b u t a s á g o k, könyörgöm. Azon tanakodtunk valamelyik este a Vojnichcsal, (vettünk hatalmas katalógust), hogyan lehetséges, hogy ugyanaz az ember, na jó, nem ember, festő, ugyanazzal a kezével, ugyanazzal a komolysággal vagy elszántsággal finoman fogalmazva ennyire különböző színvonalú munkákat képes összehozni. Hogy Reiglnél, – úgy tűnik – minden csak azon múlik, hogy éppen merre indul el. Hogy ropogós, drámai torzók felé, vagy bárgyún (gyáván) fölmaszatolt úszkáló ember-baba figurákkal mulatja az időt, alkalomadtán évekig. Van, hogy szerencsés, és van hogy nem? Nincs különbség? Nem látja? Nem mondja senki? Hogy van ez?
(Nota bene, amint hallom a legrémesebb szürrealista képeiért adják manapság a legnagyobb dohányt, de hát ez legyen a vevők baja.)
EP-nek meséltem valamelyik este ezt a történetet, és abban próbáltunk megállapodni, hogy ezt nyelvvel csinálni megiscsak lehetetlen. Ha valaki megtanulta egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, ha képes bonyolult és kerek mondatokat formálni, ha egyszer már meg tudta írni a Háború és békét, vagy a Törlesst, az nem fog, nem tud utána gyenge Kosáriné Réz Lola cukkedlit papírra kapirgálni. Hogy kezében (szemében?, fejében?) van már a szakmai minimum. Nem tud többé teljesen értelmetlen és zagyva... nincs rá jobb szó: buta lenni. Nem tud többé annyira buta író, íróbuta lenni. Ehhez tényleg festőnek kell lenni.
Mutatok néhányat a rémesekből:
ez lagalább korai, szürrealista baromság!
Itt egy interjú-film, remek figura!:
+ + +
Holnap reggel (inkább éjjel) 4:30-ra jön a taxi, megyünk 4 napra Londonba. Ez jó.