szm.hu   |   BLOG   |   2010   |   09   |   úton
left right
<< Vissza

úton

2010-09-05 23:43:10

Szóval megérkeztem Franciaországba.
És akkor foglaljuk mégegyszer össze az elmúlt hét tébolyát. Vasárnap estére kitakarítva készen lett a műtermem felújítása.
Mutatom:


ez volt a kis tárgyaló, most csak a Corbusier szék és egy nagy ametiszt maradt benne, kép azért lesz a falakon.









ilyen lett a fürdőszoba



meg ilyen. Nóra tervezte, én meg persze belebeszéltem. VE szerint jó férfias lett. Hát nem lesz kétszáz kis bájos tégely, az biztos.



a konyha maradt a régi, csak a polcokról, szekrényekből került ki néhány mázsa cucc (elvitték!)



és a hét közepén, amikor éppen 12 fok volt, akkor vidáman fűtött az új rendszer.




Hát így néz ki kábé. Elég téboly, hogy most, hogy kész lett egyből elhúztam két hónapra, de jó lesz az majd ha hazaérek.


Két hete othagytam a szerelő fiúknál a volvót, hogy néznék át mielőtt nekiindulok a szokásos hosszú útnak. Nos azzal a hírrel örvendeztettek meg, hogy azzal bizony a városból sem ajánlatos kimenni, mert perceken belül baszarik az automata váltója, és akkor egyszerűen egy piros lámpánál, vagy az országúton megáll, és annyi. Nem részletezném a kétségbeesésemet, a vége az lett, hogy ők keresnek nekem egy másik, használt autót, és a 11 éves volvót meg majd beszámítják az árba. (Nota bene pontosan annyit kaptam az egész autóért, amennyit két hónapja kifizettem a két turbócseréért.)
És végén találtak egy hatéves BMW-t, nagyon-nagyon lelkesek voltak… így hát megvettem. Kaptam persze a gyerekeimtől, hogy "pénzbehajtó autót" vettem. A volvo árát kissé ki kellett pótolni! Nagyon szépn kihozott idáig, panaszom egy szál sem.
Aztán még ugyanez történt nagyjából a laptopommal is, egy 15"-es MacBook Pro-t vettem a régi 17"-es helyett. Szép, gyors, nem melegszik folyamatosan, mint a régi.
És végre szombat reggel elindultam. Ausztriában jó kis Nagymiklósos viharok közt szlalomoztam




de mire ideértem itt ragyogó nyár fogadott, a kertben vacsoráztunk.
Ilyen szép nyárinak még soha nem láttam ezt a helyet. Na itt az autóm is a gyönyörű parkban.











Ebben az épületben van s szobám és a műterem is...

De most még gyorsan holnap elutazunk Philippe Brame fotós barátommal Chatressac-ba, La Rochelle mellé egy hétre. Ha nagyon beleszeretnék, akkor – mondták – persze maradhatok tovább. Meglátjuk.
Dolgozni akarok, nagyon!

Kommentek:

2010-09-11 01:18:13 - bódi - nagyboldi@freemail.hu -
Ötéves BMW LTH rendszámmal? Visszahozták Ukrajnából?

Amúgy a tenger és hullámverés. Patkányok vagyunk mind, nélküle, szárazföldiek.

2010-09-07 19:06:40 - bm - bencze.mariann@gmail.com -
sóhajtozok, oly szép minden. szép napokat fro-ban! :*
2010-09-06 16:25:29 - karas - karas@karas.hu -
a behajtáshoz kéne egy fekete bőrkabát
2010-09-06 11:25:54 - vojnich - vojnich@vojnich.hu -
Gyönyörű az Ulászló itt a fotókon is. Na és Palis!!!Csoda szép ebben a nyári napsütésben.
A Óceán partjáról sok sok képet!!!
2010-09-06 09:47:40 - anna - szutsanna@gmail.com -
Tényleg király lett a fürdőszoba. Majd vmikor élőben is megnézem. Az üresség pedig jól áll neki. Képzeld én is mindent elpakoltam fiókokba a szobámban, és most szép üres a komód. Nincs rajta semmi csak egy képeslap. :)
2010-09-06 00:36:32 - SzMarc - sabmarc@gmail.com -
a fürdő nagyon ott van!
irigykedem egyénként is, jó lehet most ott kint.
ölelek mindenkit.

Komment írása:

Név*:
E-mail*:
Weboldal:
Öt meg három?*:
Komment*:

designcraft