két hét múlva nyílik a kiállításom
2011-02-08 19:06:46
Szóval február 22-én nyílik a kiállításom, nyitva március 12-ig. Elég rövid ideig lesz nyitva, mert hármas ünnep a vége, ünnepnap meg a Batók32 zárva van. Tessék igyekezni!
_ _ _ _ _
Csütörtökön reggel meg 8:45-től egy órát leszek a Klubrádióban: Pikó Andrással beszélgetek az élet dolgairól.
_ _ _ _ _
Már lassan egy hete akarom elmesélni, hogy VISSZATÉRT A KORTÁRS MŰVÉSZETBE VETETT HITEM :-)
Láttuk utolsó nap Bécsben az Albertinában a nagy Kentridge kiállítást.
Sajnos nemigen lehet elmesélni, mert a pasi tehetsége parttalan és behatárolhatatlan. Lényegében elsősorban animációkat csinál, van belőle ezer a YouTube-on, csak hát a méretek bizony meghatározóak. Mutatok azért:
Mine (1991)
Monument (1990)
Amatőr felvétel egy kiállításról
Szóval, hogy egy kicsit érthetőbb legyen, a nekem talán leglenyűgözőbb korai munkáiban egyetlen, cca kétméteres szénrajzot rajzol át folyamatosan, töröl bele, újrarajzolja, és ennek fázisait felvéve jön létre az animáció. Elképesztően szuggesztíven rajzol, tele súlyos víziókkal. Itt nem érzem, hogy a használt technika szemfényvesztés lenne, magyarán megtalálta és folyamatosan megtalálja áradó ötleteihez, képi gondolataihoz a legmegfelelőbb technikát, halálos könnyedséggel, olykor komolysággal, máskor meg elbűvölő bohóckodással.
Eszembe jut, mennyire fölbosszantott a múltkor az új Frenák produkcióban a háttér-vetítés: szóval hát az nem úgy van, hogy megjelenik egy új technika, és akkor – mint egy csinos kiegészítőt – magunkra akasztjuk a klottgatyánk fölé, mert akkor majd érdekesebbek leszünk...
Aztán például Kentridge-nél soha nem érzem, hogy hülyének néznek. Mint csapból a víz dőlnek a pasiból az ötletek, de azok is féken vannak tartva, minden munkája rendesen alá van pakolva jó sok melóval, sok-sok türelmes munkával, és többek közt ez adja meg a dolog hitelét.
Na mutatok még: És ezeket falméretben vetítve kell elképzelni!
Automatic writing
_ _ _ _ _
Csütörtökön reggel meg 8:45-től egy órát leszek a Klubrádióban: Pikó Andrással beszélgetek az élet dolgairól.
_ _ _ _ _
Már lassan egy hete akarom elmesélni, hogy VISSZATÉRT A KORTÁRS MŰVÉSZETBE VETETT HITEM :-)
Láttuk utolsó nap Bécsben az Albertinában a nagy Kentridge kiállítást.
Sajnos nemigen lehet elmesélni, mert a pasi tehetsége parttalan és behatárolhatatlan. Lényegében elsősorban animációkat csinál, van belőle ezer a YouTube-on, csak hát a méretek bizony meghatározóak. Mutatok azért:
Mine (1991)
Monument (1990)
Amatőr felvétel egy kiállításról
Szóval, hogy egy kicsit érthetőbb legyen, a nekem talán leglenyűgözőbb korai munkáiban egyetlen, cca kétméteres szénrajzot rajzol át folyamatosan, töröl bele, újrarajzolja, és ennek fázisait felvéve jön létre az animáció. Elképesztően szuggesztíven rajzol, tele súlyos víziókkal. Itt nem érzem, hogy a használt technika szemfényvesztés lenne, magyarán megtalálta és folyamatosan megtalálja áradó ötleteihez, képi gondolataihoz a legmegfelelőbb technikát, halálos könnyedséggel, olykor komolysággal, máskor meg elbűvölő bohóckodással.
Eszembe jut, mennyire fölbosszantott a múltkor az új Frenák produkcióban a háttér-vetítés: szóval hát az nem úgy van, hogy megjelenik egy új technika, és akkor – mint egy csinos kiegészítőt – magunkra akasztjuk a klottgatyánk fölé, mert akkor majd érdekesebbek leszünk...
Aztán például Kentridge-nél soha nem érzem, hogy hülyének néznek. Mint csapból a víz dőlnek a pasiból az ötletek, de azok is féken vannak tartva, minden munkája rendesen alá van pakolva jó sok melóval, sok-sok türelmes munkával, és többek közt ez adja meg a dolog hitelét.
Na mutatok még: És ezeket falméretben vetítve kell elképzelni!
Automatic writing