szinházba járni jó!
2011-10-02 21:42:23
évadnyitó a Nemzeti Szinházban: két fantasztikus bemutató. Ha ez így folytatódik… :-)
Bernard Shaw: Szent Johanna, új, remek fordításban (Nádasdy Ádám)
rendezte: Alföldi Róbert
Molière: Fösvény (Illyés Gyula fordítása)
rendezte: Rába Roland
Húszéves korom körül egyszer nyáron kölcsönkaptam Shaw összes drámáját; boldogan, egyik darabot a másik után, befaltam az egész vastag kötetet. Azóta gyanus a dolog nekem: azok a darabok, amiket ilyen élvezet olvasni, biztos nem igazán szinpadra valók. Időnként úgy képzelem, hogy az igazi szinpadra írt darab, az inkább egy dialógus csontváz, egy minden-lehet szerkezet, amit a rendező és a szinészek majd jól megtöltenek mindenféle finomsággal, vérrel, nyállal, szerelemmel és szenvedéssel… Shakespeare például kiválóan meg is felel ennek a kivánalomnak, Molière aztán végképp, Csehovval már ebből a szempontból bajban vagyok: imádom olvasni.
Hogy aktuális példákat mondjak: Závada Pali Magyar ünnep-ét, vagy Esterházy Én vagyok a te című darabját valószínűleg soha nem fogják tanítani a ”hogyan írjunk drámát” húszórás egyetemi kurzuson, mégis milyen nagyszerű előadások születtek belőle. Őszintén szólva időnként Gothár darabválasztásaitól is égnek áll a hajam, aztán az eredmény többnyire igencsak őt igazolja. A nehézségeken túl biztos ad egy nagy szabadságot a szinháziaknak, mikor a kezükbe kerülő darabot írók írták, öntörvényű írók, akik szavakkal kelnek és fekszenek, fogalmuk nincs térről, időről, mozgásról, fényről, és még ezer más dologról, amivel a szinház elemi szinten dolgozik. az az igazi kihívás. Bár..:
”Az író fütyül mindenre és mindenkire. Makacs, önfejű, a szövegéhez ragaszkodik, nem azért írt meg valamit tízszer, hogy jöjjön egy hülye, és kihúzza, vagy átírja. Az írónak mániái vannak, saját világában él, amelyhez ragaszkodik, és amelyet kényszeresen újra meg újra megír.”
(írja épp ebben a témában egy remek miniesszében Spiró az eheti ÉS-ben, Háy János köszöntése alkalmából, érdemes elolvasni.) Aztán mégiscsak nekiállnak, szerző, dramaturg és rendező, és addig ”gyalázzák” az író szövegét, amíg az lassan szépen rásimul a szinpad játékaira, a rendező ötleteire, térbe és időbe kerül, és mondható mondatokká válik a szinészek száján. Igazi csoda.
De kanyarodnék vissza Bernard Shawhoz, és a Johannához. Bizony sok nehéz, figyelmet igénylő szöveg, hatalomról, hitről és hasonlókról. Húzva lett itt is persze, de nagyon mértékkel, Alföldi olyan helyzeteket teremtett, hogy borzongó figyelemmel figyeljük Warwick grófja (Kulka János), John de Stogumber káplán (Znamenák István) és Beauvais püspökének (Fodor Tamás mv.) hosszas alkudozását Johanna tervezett elpusztításának részleteiről. A nagyszerű szinészek és Alföldi olyan feszültséget tud teremteni, annyi játékkal tudja megtölteni ezt a dialógust, hogy napestig elhallgatnánk.
Az egész előadás szép, okos, drámai, amikor kell, megható és persze kellőképpen szomorú. A címszereplő Bánfalvi Eszter is nagyszerű, bájosan csetlik-botlik hatalmas pallosával, és pillanatok alatt elhiteti velünk, hogy hite és akarata csodákra képes. Nagy szinésznő lesz belőle. Helyesbítek: nagy szinésznő. Már most.
A szinház fényes anyagi helyzete miatt nincs díszlettervező, Alföldi ötletei alapján gyakorlatilag semmi pénzből házilag rakták össze a díszletet, a statisztéria lelkes önkéntesek… Ötcsillagos előadás.
És másnap a Gobbi szinpadon újabb bemutató, a Fösvény, Rába Roland rendezésében. Semmi nagy modernkedés, éppen csak egy hajszállal van elemelve az előadás a natúrától, hogy azt a sok eszement marhaságot hitelesen elő lehessen adni. Molière ugye magának írta mindg a főszerepet, így az összes többi szerep úgy van megírva, hogy alátegyen Harpagonnak, ha jó színész kezébe kerül ez a szerep, ott nagy csoda van. Nos Rába Roland választása: Blaskó Péter telitalálat. Fantasztikus ritmusérzékkel, végig feszesen tartva az előadást vezényli végig ezt a tüzijátékot. Nem kisebb támogatót kapott maga mellé Frosine szerepében, mint Törőcsik Marit. Törőcsik édes, szeretnivaló, ravasz, közönséges, ha kell, nagyjából ő képviseli a normalitást a bolondoknak, gyáváknak ebben a gyülekezetében. De a fiatalok is nagyon jók, már a darab kezdetén Gerlits Réka (Élise) és Mátyássy Bence (Valere) szerelmi jelenetén is szétröhögi magát az ember. A másik szerelmespár: Makranczi Zalán (Cléante) és Radnay Csilla (Mariane) is hősiesen küzd Molière cinizmusával, lángoló szerelmüket bátran felvállalva képviselik a Molière által azt hiszem meglehetősen megvetett szentimentalizmust, így nyújtva remek ellenpontot Harpagon okosságának, és szörnyű korlátoltságának.
Még egyszer el kell mondjam, Blaskó alakítása sokáig emlékezetes marad, ennyi színnel, hiteles emberséggel még alig láttam szörnyeteget szinpadon megjelenni.
Rába Roland rendezése azért nagyszerű, mert szinte észrevehetetlen, az ezer ötlet, bravúr teljesen természetesnek tűnik szinpadán.
Hát ez is csillagos ötös.
Nem tudom, milyen lesz a folytatás, de igencsak a magas cé-n kezdte a Nemzeti az évadot, bravó!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Még az jutott eszembe, hogy kellene a műtermemben egy bájos kis üvegdobozt csinálni ezzel a felirattal: NEMDOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY, és oda be lehet ülni, és szép egészségesen lehetne onnan kikukucskálni… :-)
Nota bene Nóra lányom két hónapja abbahagyta a dohányzást, rémesen örülök neki, és biztatom további kitartásra! (ha már az apja ennyire gyenge jellem…)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ja és nem tudom, feltűnt-e, a minap elkészült egy új képem, itt is mutatom:
Bernard Shaw: Szent Johanna, új, remek fordításban (Nádasdy Ádám)
rendezte: Alföldi Róbert
Molière: Fösvény (Illyés Gyula fordítása)
rendezte: Rába Roland
Húszéves korom körül egyszer nyáron kölcsönkaptam Shaw összes drámáját; boldogan, egyik darabot a másik után, befaltam az egész vastag kötetet. Azóta gyanus a dolog nekem: azok a darabok, amiket ilyen élvezet olvasni, biztos nem igazán szinpadra valók. Időnként úgy képzelem, hogy az igazi szinpadra írt darab, az inkább egy dialógus csontváz, egy minden-lehet szerkezet, amit a rendező és a szinészek majd jól megtöltenek mindenféle finomsággal, vérrel, nyállal, szerelemmel és szenvedéssel… Shakespeare például kiválóan meg is felel ennek a kivánalomnak, Molière aztán végképp, Csehovval már ebből a szempontból bajban vagyok: imádom olvasni.
Hogy aktuális példákat mondjak: Závada Pali Magyar ünnep-ét, vagy Esterházy Én vagyok a te című darabját valószínűleg soha nem fogják tanítani a ”hogyan írjunk drámát” húszórás egyetemi kurzuson, mégis milyen nagyszerű előadások születtek belőle. Őszintén szólva időnként Gothár darabválasztásaitól is égnek áll a hajam, aztán az eredmény többnyire igencsak őt igazolja. A nehézségeken túl biztos ad egy nagy szabadságot a szinháziaknak, mikor a kezükbe kerülő darabot írók írták, öntörvényű írók, akik szavakkal kelnek és fekszenek, fogalmuk nincs térről, időről, mozgásról, fényről, és még ezer más dologról, amivel a szinház elemi szinten dolgozik. az az igazi kihívás. Bár..:
”Az író fütyül mindenre és mindenkire. Makacs, önfejű, a szövegéhez ragaszkodik, nem azért írt meg valamit tízszer, hogy jöjjön egy hülye, és kihúzza, vagy átírja. Az írónak mániái vannak, saját világában él, amelyhez ragaszkodik, és amelyet kényszeresen újra meg újra megír.”
(írja épp ebben a témában egy remek miniesszében Spiró az eheti ÉS-ben, Háy János köszöntése alkalmából, érdemes elolvasni.) Aztán mégiscsak nekiállnak, szerző, dramaturg és rendező, és addig ”gyalázzák” az író szövegét, amíg az lassan szépen rásimul a szinpad játékaira, a rendező ötleteire, térbe és időbe kerül, és mondható mondatokká válik a szinészek száján. Igazi csoda.
De kanyarodnék vissza Bernard Shawhoz, és a Johannához. Bizony sok nehéz, figyelmet igénylő szöveg, hatalomról, hitről és hasonlókról. Húzva lett itt is persze, de nagyon mértékkel, Alföldi olyan helyzeteket teremtett, hogy borzongó figyelemmel figyeljük Warwick grófja (Kulka János), John de Stogumber káplán (Znamenák István) és Beauvais püspökének (Fodor Tamás mv.) hosszas alkudozását Johanna tervezett elpusztításának részleteiről. A nagyszerű szinészek és Alföldi olyan feszültséget tud teremteni, annyi játékkal tudja megtölteni ezt a dialógust, hogy napestig elhallgatnánk.
Az egész előadás szép, okos, drámai, amikor kell, megható és persze kellőképpen szomorú. A címszereplő Bánfalvi Eszter is nagyszerű, bájosan csetlik-botlik hatalmas pallosával, és pillanatok alatt elhiteti velünk, hogy hite és akarata csodákra képes. Nagy szinésznő lesz belőle. Helyesbítek: nagy szinésznő. Már most.
A szinház fényes anyagi helyzete miatt nincs díszlettervező, Alföldi ötletei alapján gyakorlatilag semmi pénzből házilag rakták össze a díszletet, a statisztéria lelkes önkéntesek… Ötcsillagos előadás.
És másnap a Gobbi szinpadon újabb bemutató, a Fösvény, Rába Roland rendezésében. Semmi nagy modernkedés, éppen csak egy hajszállal van elemelve az előadás a natúrától, hogy azt a sok eszement marhaságot hitelesen elő lehessen adni. Molière ugye magának írta mindg a főszerepet, így az összes többi szerep úgy van megírva, hogy alátegyen Harpagonnak, ha jó színész kezébe kerül ez a szerep, ott nagy csoda van. Nos Rába Roland választása: Blaskó Péter telitalálat. Fantasztikus ritmusérzékkel, végig feszesen tartva az előadást vezényli végig ezt a tüzijátékot. Nem kisebb támogatót kapott maga mellé Frosine szerepében, mint Törőcsik Marit. Törőcsik édes, szeretnivaló, ravasz, közönséges, ha kell, nagyjából ő képviseli a normalitást a bolondoknak, gyáváknak ebben a gyülekezetében. De a fiatalok is nagyon jók, már a darab kezdetén Gerlits Réka (Élise) és Mátyássy Bence (Valere) szerelmi jelenetén is szétröhögi magát az ember. A másik szerelmespár: Makranczi Zalán (Cléante) és Radnay Csilla (Mariane) is hősiesen küzd Molière cinizmusával, lángoló szerelmüket bátran felvállalva képviselik a Molière által azt hiszem meglehetősen megvetett szentimentalizmust, így nyújtva remek ellenpontot Harpagon okosságának, és szörnyű korlátoltságának.
Még egyszer el kell mondjam, Blaskó alakítása sokáig emlékezetes marad, ennyi színnel, hiteles emberséggel még alig láttam szörnyeteget szinpadon megjelenni.
Rába Roland rendezése azért nagyszerű, mert szinte észrevehetetlen, az ezer ötlet, bravúr teljesen természetesnek tűnik szinpadán.
Hát ez is csillagos ötös.
Nem tudom, milyen lesz a folytatás, de igencsak a magas cé-n kezdte a Nemzeti az évadot, bravó!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Még az jutott eszembe, hogy kellene a műtermemben egy bájos kis üvegdobozt csinálni ezzel a felirattal: NEMDOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY, és oda be lehet ülni, és szép egészségesen lehetne onnan kikukucskálni… :-)
Nota bene Nóra lányom két hónapja abbahagyta a dohányzást, rémesen örülök neki, és biztatom további kitartásra! (ha már az apja ennyire gyenge jellem…)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ja és nem tudom, feltűnt-e, a minap elkészült egy új képem, itt is mutatom: