Évekkel ezelőtt Szüts Miklós régi műtermében, a Karinthy utcában (ahol kifelé lejt a gang) Schubert C-dúr kvintettje szólt. Míg Miklós előszedte, falhoz támasztotta a képeket, lopva rápillantottam a lemez borítójára: Yo-Yo Ma [lásd a címet] játszott, az amerikai-kínai csellista, akiről odáig azt gondoltam, hogy nem is olyan jó. Ott viszont, évekkel ezelőtt a Karinthy utcai műteremben nagyon szépen szólt az a zene. Kicsit zavart ugyan, hogy éppen Yo-Yo Mára csodálkoztam rá ennyire. Közben néztük a képeket. Az újakat. Már nem a cellaszerű, puritán szobabelsőket, nem is a valakiknek/valakinek megterített asztalokat, hanem budaörsi és párizsi lakótelepeket, és egy néptelen hajnali autópályát...

Most, amikor ezen a megnyitón dolgozom, szobámban egész véletlenül Sosztakovics [Rosztropovics számára írt] 1. csellóversenye szól - Yo-Yo Mával. Hallgatom újra az amerikai-kínai csellista játékát. Finom hang, semmi agresszivitás; nem tarol...

Szinte rögtön eszembe jut a régi élmény a Karinthy utcából (Miklós mindig úgy mondja: a Karithyból). Schubert, Yo-Yo Ma - az olajképekkel. Felidéződik zavarom; meg hogy borzongok attól a ködös, néptelen téli autópályától, és mégsem tudom levenni róla szemem. "Hogy lehet autópályát festeni?" Körülbelül hajnali kettő és fél három között van azon a képen. Hajnali kettő a semmiben. Közben az utolsó tétel a C-dúr kvintettből. Itt kilépek. Vissza.

Most, hogy erre a megnyitóra készülök, elképzelem Szüts Miklóst, ahogy fényképez. (Nem azt, ahogyan mondjuk a budaörsi temetőt fotózhatta kora hajnalban, szép esti fényekben meg repülőről. Közben a sírokon üldögélve, cigarettázva. Most azt képzelem el, hogy nem fotósként fényképez, hanem festőként. Meg hogy újságokban vagy az interneten keresi a fotókat. Olyan kíváncsian és mohón, mint ahogy egy zenész a kottát. (Ilyen gyors kutakodás közben akadhatott rá Casals a párizsi antikváriumban a csellószvitekre.) Azt képzelem el, ahogy a rosszul nyomott napilapból egyszer csak kivág valamit; vagy elment egy gyenge felbontású képet a netről. És valószínűleg ezért szól a képen a lakótelepi házak mögül talán Sosztakovics csellóversenyének aforisztikus egyszerűsége, vagy a hajnali kettő és fél három között a kihalt autópályán a C-dúr kvintett gomolygó első tétele. Persze, nemcsak ezek, hanem annyi minden szólhat még; igen könnyen valami zaklatott csendes "őrület" is (ahogy Miklós tudja mondani)...

Mintha a fényképeket néző Szüts Miklós számára előbb valalmi hangnak kellene megszólalnia, hogy aztán megszülessen a színek és felület kifinomult játéka. (Persze, ugyanaz a kotta többször is eljátszható...)

A katalógusokat lapozgatva meg azt látom, hogy ideje már megszűnt a monotematikus makacsság. Egymás mellé került: Orlay utca, Hargitafürdő, Tunézia, a Margit hídnál áradó Duna, Kőbánya, a Rue Pavée Párizsból. Mintha azóta már csak ez csellóhangszerű (szándékosan nem mondom "szomorú") belső koncentráció lelkesítené, tartaná össze a látványt. A hit végső soron (itt is) a hallásból.

És mégiscsak az jár a fejemben, hogy tudhat ugyanaz az ember kétféleképpen fényképezni, hogy tudhat a fotós egyszer csak lemondani a fényekről, a tónusokról, plasztikus felületekről, és a fényképként megidézett szikár (kottaszerű) látvány nyomán belülről építeni fel az egész képet. A zenész eltűnik a zenében. Letesz mindent.

Érdekes, mintha a mediterrán témákat (Dalmácia, Toscana) nem tudta/akarta volna olajjal megfesteni. A vízfesték (a méret) - bizonyos értelemben - menekülés lenne a színeknek ebből a mély izzásából Yo-Yo Ma csellóhangja irányába. A határok, a figuralitás még inkább felszámolódnak, helyenként igazi ürüggyé válnak a festő számára. És mindenekelőtt a színek szólnak a maguk egymásmelletiségébén és egymáshoz való viszonyukban.

Közben meg a csellóhang. De nemcsak a dalmát kisváros sikátoraiban, nemcsak a viharos mólón, nemcsak a toscanai dombokból, hanem még a (felülről nézett) budai útkereszteződésből is... Valószínűleg Yo-Yo Ma Davidov Stradivariusa, amit Jacqueline du Pré hagyott rá.

(Elhangzott Szüts Miklós Vízfestmények című kiállításának megnyitóján, október 20-án, a Galéria IX.-ben, Ráday u. 47. Nyitva november 2-áig.)