ünnepek
2012-10-22 19:25:49
Darvasi is ötven éves lett; volt nyilvános ünnep a PIM-ben, és jó kis buli őnála.
Sok más mellett Szilasi László köszöntötte az agg mestert, olyan kedves volt a szöveg, hogy elkunyeráltam, és most megosztom veletek.
Lacika,
figyelj, szerintem nem kellene ilyen sokat írni – mondogattam neki a kezdet kezdetén, kora ősszel, Szegeden, vagy húsz évvel ezelőtt, a Virág cukrászda teraszán, mert akkoriban még hittünk benne, hogy a mi új irodalmunknak lehet köze megint a kávéházakhoz és Horatius Ars poeticájához (és még volt Virág). Darvasi hallgatta ezt egy ideig, nem nagyon figyelt oda, aztán hirtelen azt mondta, hogy hagyjuk őt békén, mert ő olyan, mint egy rágcsáló. Ha nem használhatná folyamatosan az adottságait, ha nem dolgoztatná állandóan a képességeit, napokon belül lefeszítenék az állkapcsát a koponyájáról azok a hatalmas, sárgásra koptatott, görbe, prózaírói metszőfogak. Hát, én inkább oroszlánnak láttam őt, szőrén bogáncsok, meg külön flóra és fauna, egy csapat izgatott szurikátának, vagy óriási ragadozómadárnak, amely hirtelen otthagyja a nehezen megszerzett zsákmányát, és egy leírhatatlanul elegáns ív mentén hirtelen felszárnyal a magas egekbe, meg hát, persze, loncsos és bozontos kismackónak, és inkább ilyennek látom most is, de már akkor is érteni véltem, hogy miről beszél: békén hagytam. Szív Ernő tárcák, drámák, magyar novellák, kínai novellák, spanyol novellák, Jézus-novellák, Trapiti, Pálcika vagy valami új, nagyon-nagyon hosszú regény: Darvasinak mindig benne kell állnia egy sorozatban, szériában, projectben. Ő ilyen alkotó.
Nekem, azt hiszem, mind ez ideig az a projectje tetszett a legjobban, amikor azt határozta el, hogy ő lesz – idézem: – az első nagy, alkoholista magyar író, aki lefutja a New York Marathont. Staten Island, Verrazano-híd, Brooklyn, Queensboro-híd, Manhattan, First Avenue, Bronx, Harlem, Central Park, Columbus Circle, Tavern on the Green: erre edzett Darvasi. Az közelről úgy nézett ki, hogy szombaton délután előbb aludt egy kicsit, aztán beöltözött futónak, a kitérdelt melegítőalsója zsebébe bedugta az anyja kis zöldséghámozó kését, merthogy félt a kóbor kutyáktól, majd nekiindult, hogy a Törökszentmiklós-Tiszatenyő-Kengyel-Bagimajor-Martfű-útvonalon, és vissza, teljesítse a kitűzött távot. Fél óra múlva hívott, hogy állati klassz az egész, meg a kutyák se bántották, de kicsit elunta a szaladást, elakadt a Verazzano-hídnál, menjek el érte azonnal Tenyőre autóval, meghív egy nagyfröccsre, bent ül a Búbosban, de ez, a vállalkozás távlatai és vitathatatlan heroizmusa szempontjából, teljesen mellékes.
Az viszont nem mellékes, hogy Darvasi sohasem akar kipipiskedni ebből a szörnyűséges magyar valóságból, ahol már az ajkunkig ér a pocsék, nem akarja velünk elhitetni, hogy volna, létezhetne olyan pont, ahonnan nézve ez a pocsék nincsen is, vagy már nem érződik a szaga, mert neki ez a szörnyűséges magyar valóság, a tenyői út gyönyörű kietlensége a nehezen megszerzett zsákmánya, és amikor, egy olyan ívet követve, amit addig csak ő látott, senki más, hirtelen felszárnyal, szavaival, szavainak különös megválogatásával és sajátos sorrendjével, tetszésünktől vagy nemtetszésünktől függetlenül megkerülhetetlen nyelvével bennünket is magával ragad régmúlt időkbe, távoli országokba, messzi városokba, New Yorkba, Berlinbe, Párizsba, Jeruzsálembe, Madridba, Pekingbe, Belgrádba, Zágrábba, Ljubljanába, Törökszentmiklósra, Szegedre vagy Budapestre, a magas egekbe, vagy a poklok fenekére, hogy aztán onnan is szemügyre vehessük együtt azt a szörnyűséges, gyönyörű, kietlen tájat, ami másnak talán Kelet-Európa, de nekünk az életünk.
Írjál még sokat, Lacika. Mondanám, hogy boldog újabb ötven évet, de nekünk talán már együttvéve sincsen annyi hátra. A nagyobbik felét, ha akarod, neked adom. Drága barátom, Isten éltessen!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Pénteken láttunk egy fél Pinokkió bemutatót a Katonában... Azért csak fél, mert bizony a szünetben elszöktünk.
Amúgy én az eredeti Pinokkió mesét is nagyon gyűlöltem gyerek koromban, féltem a rohadt gonosz Rókától, meg rettegtem, hogy megnő az orra, ha hazudik, és egyáltalán... Hát ez se jött be.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Szombaton kirándulás Pápára: az Elfeledett szomszédaink című kiállítást mentünk megnézni, vittük a londoni barátokat is. Aki még nem látta volna: az elfeledett szomszédok a város anno több mint háromezer főt számláló zsidó közössége, alig tíz százalákuk élte túl az 1944-es évet! Szép, "szelíd" kiállítás (Rajk László rendezte), tízegynéhány család sorsát megismerve rémül csak bele igazán az ember: ide importálták a gyalázatot, (ahogy a vicc mondja: de igény bizonyára támadt rá...) ! Itt békében éltek a városban több évszázada zsidók és keresztények, mindenki tette a dolgát, szépen polgárosodtak... A folytatást már tudjuk.
Gyekiczky András, a kiállítás ötletgazdája és fő szervezője szerint: emlékezni kötelező.
A kiállítás október 31-ig tart nyitva, de utána is van még lehetőség megnézni, előzetes egyeztetéssel!
Pápai Zsinagóga
8500 Pápa
Petőfi u. 24.
(Bejárat az Eötövös utca felől)
Információ az Elfeledett szomszédaink c. kiállításról:
Nyiva: kedd-vasárnap 09.00-17.00 óra
Pápa és Környéke Zsidó Kultúrális Hagyományőrző Egyesület
Politzer Sándor elnök
Telefon +36 897055180