lelet
2007-11-24 19:42:58
Kiderült, egy már nemlétező címre írtam Bodornak Párizsból, most, hogy ez kiderült előkotortam, és újból elküldtem neki. Ha már, hát el is olvastam. Mintha tíz éve írtam volna...mon cher ami,
hát mi van? semmi durva komment, pedig külön neked fölraktam egy nagyon erotikus fotót..? (oda is írtalak!)
Mi van a derekeddal? Az-é a hallgatás oka?
Itten - azon túl, amiről napra nap beszámolok igazán nem történik semmi érdekes, ha csak azt nem minősítem érdekességnek, hogy nagy gyönyörűséggel (értsd persze sok kínlódással) festek nap mint nap. Tán ettől vagyok (túl a kulináris gyönyörűségeken, persze) állandóan turbó üzemmódban. Ritkán adatik meg még ilyen öregen is az embernek, hogy a testi kéjeken kívül semmi, de semmi mással ne kelljen foglalkozni, csak a munkával. Hogy - mint a Kőmíves Kelemen: amit egyik nap fölépítettem, azt már másnap lerombolhatom. Hogy amikor de facto nem festek, akkor is állandóan itt kóválygok a képek között. Időnként nagyon bosszantanak persze, hogy mindig... no jó, majdnem mindig az az érzésem, hogy a legtöbbje, mindig csak MAJDNEM olyan, mint amilyennek lennie kellene. Hogy egy kicsit mindig "jólfésültebbek" a képek, mint ahogy szántam volna őket. Lehet hogy bent mélyen egy jólfésült hullámcsatos kisúttörő lakozik?
Mindenesetre ennyit nem rágódtam-bambultam a képeim fölött tán soha életemben. Napi 10-12 óra aktívan ezzel telik el. Nem tudom, tán a regényírás lehet valami ilyesmi, hogy nap nap után ugyanabba a szaftba mászol vissza, hogy egyik fejezet valahogy mégiscsak kapcsolódik az előzőhöz... Akkor viszamászol a kettővel előttihez, reszelgetsz egy kicsit rajta... Majd nagy lendülttel újba kezdesz... Satöbbi.
Engedelmesen beszereztem már fokhagymát, sőt ma, a nagy Bastille-piacon vettem egy fokhagymaprést is! Meg még az elején vettem kis grillező-sütő készséget is. Szóval a konyhám is már egész konyhaszerű kezd lenni. Csak nagyon nehéz egy személyre főzni, mindig (mint egész életemben) mindent túladagolok, azzal az egy könnyebbséggel, hogy ha valami nem jó, az azonnal repül a szemétbe, nem várom meg, amíg magától kimászik a hűtőből. A minap a hentesnél kerestem langue de beuf-öt, azaz marhanyelvet, ajánlottak is valami finom salátát. Vettem hát belőle vagy 20 dekát. Most dobtam ki. Hát ezek a marhák nem füstölik meg a nyelvet, hanem csak úgy - gondolom megpárolva - belenyomják egy agyonecetezett salátába. Ma aztán kérdezősködtem itteni barátaimnál, és ők se hallottak a füstölt-főtt marhanyelv boldogságáról. Emiatt előbb vagy utóbb kénytelen leszek repatriálni.
Hát a friss marhahúsokban őrületek vannak, borjú is van remek. A baromfit még nem próbáltam, amíg marha van én kerülöm a csirkét. Majd szárnyast mondtam, de a KACSA, a kacsa... Azt ugye vendéglőben kell, hát valahogy mindig omlós vajpuhára sikerül.
Ezzel együtt, vagy ennek ellenére fogytam vagy két kilót. Igaz, hallatlan önuralommal rendszeresen ellene mondok mindenféle édességnek, sőt kenyérfélét is csak módjával. Merthogy a pékségekben mindig hátul adják a kenyeret, de a kassza az biztos hogy a bolt végében van, és sorára várva az ember kénytelen végignézni a teljes édességfelhozatalt. Szóval mondjuk sajnos emlékszem még a mille feuille nevű csodára 4 évvel ezelőttről: még leginkább a mi francia krémesünkre hajaz, csak két emeletes és.... Nem folytatom. Szóval lesütöm szemem, és egészen a kenyérpultig csak azzal foglalkozom, hogy nem kellene baguette-et venni, jó lesz az egyszerű kis rozscipó is. Egyébként a másnapos baguette - ami ugye már nem ropog, csak nyúlik - problematikáját is megoldottam: nájlonzacskóban kell elrakni, és használat előtt pár percre be kell rakni a grillbe, ropog az megint, hogy ihaj.
Itt közben három napig barom sötét volt és szakadt az eső, ez el is bizonytalanított a novemberi hosszabbítást illetően, de mára meleg lett és verőfény megint. Az emberek kirajzottak a kávéházakba, szóval megint rendes párizsias lett a város.
No de hosszúra nyúltam, adj életjelt magadról
csókok, asszonnak is
m.