vasárnap
2008-09-07 15:11:41
és ha vasárnap, akkor Bastille piac.Hát nem tudok betelni vele: ha most nekiállna az ember mident végigkóstolni, a gyümölcsöktől az ezerféle sonkáig, felvágottig, pástétomok és százféle hal, s a tenger minden szörnyű gyönyörűsége: pici rákok, nagyobb rákok és mégnagyobb, főzve, készen, és nyersen, külön a legnagyobbak ollója: ott helyben meg is kóstolhatod kis majonézzel, a méteres serpenyőben rotyogó francia rakottkrumpli, ötvenféle kenyér, sütemény, házivaj (sózott és sózatlan) - no azt vettem egy negyed kilót, már sózottat, szóval hogy végére kerüljek a mondatnak: egy hosszú és szép élet nem lenne elég ennek a végére enni. Most a sajtokat kíméletből nem is említettem! Vettem hát krumplit, és hozzá kerámiabetétes hatlövetű krumplihámozót, és vettem fűszeres mézzel pácolt sült sertés-oldalast. Egy éppencsak falatnyi nyúlpástétomot, hétért egy üveg bordóit, hazajöttem és csináltam (család, nem röhög!) krumplipürét az oldalashoz. (krumplitörőt hoztam otthonról)
Most már (nes)kávámat kortyolgatom, laptopomon mámorító zene szól, az asztalon meg a hozott nagy üveglap alatt 4 új akvarell (35 x 50 cm) préselődik. Igen, tegnap hármat csináltam. Nagymiklós, nem izgulni, nemsokára fölhozom az autóból a még lennmaradt fotóállványt, és ha még holnap is használhatónak tűnnek, akkor lefotózom őket.
Akartam még mesélni a hollandiai élmények között a Kröller Müller Múzeumról. Hát valóban ott van a világon a legtöbb Van Gogh kép együtt, csak van egy apró kis probléma. Az össszes Van Gogh képet egységesen átkeretezték, kell mondjam hogy valami szörnyű keretbe. Próbálnék pontosabban fogalmazni: rettenetes fegyelem kell, hogy az ember megpróbálja a keretet (és a színét!!!) elfelejteni, és a képre koncentrálni... Valami – bizonyosan rettentő drága – nyers fa keretet csináltak, egy nagyon bonyolult (és rossz) profillal. Kétféle színben: panni-szekrénysor sárgában, és annak egy vöröses változatában. Csak arról az egy apróságról felejtkeztek el, hogy a keret színe agyonvágja a kép színeit. S hogy nem csak én dimenzionálom túl a dolgot, a gyerekeim is jöttek hörögve, hogy mi ez az őrület? S mi kellett hozzá? Sok-sok pénz és nagy tehetségtelenség.
Van egyébként az egységes keretezésre példa máshol is a világban: a Metropolitan Múzeum New Yorkban is átkeretez minden bekerülő képet; egységes, semleges arany keretbe, én azt sem szerettem, de az meg van úszva. Nagy gond ez minden múzeumban. Az íratlan szabály az, hogy a szerzői keretet illik tiszteletben tartani. Így látható sok helyen számos remek Bálint Endre kép szedett-vedett, egycentis fenyőléccel körülrakva, hogy a másik végletről ne beszéljünk: a Farkas István képek is mind szerzői keretben vannak. Aki tán emlékszik, nagyon bonyolult, nagyon rosszarányú "harmonika-lépcsős" keretek, ha jól emlékszem vászonnal kasírozva... A magángyűjtők többsége persze tojik erre a szabályra, és általában azonnal átkeretezteti a vásárolt képet, ha szerencséje van, akkor jó az izlése... Emlékszem, a Kazót hallottam cirkuszolni valami keretért, és igaza volt. (A gyűjtő becsületére legyen mondva, hogy azonnal átkereteztette Kazo intenciói szerint.) Ezért is kereteztetem én magam az akvarelljeimet: épp a minap utaltam át félmillió forintot a keretezőnek, ezek csak a várgesztesi és toszkánai képek, a winterreisések nélkül!
Apropos Kazo, azt hiszem 16-án nyílik Pécsett egy kiállítás, Elszáll a lélek? / EL Kazovszkij és barátai címmel. A listát még Kazo írta össze, hogy kitől melyik a kedvenc képe, és azokat most begyűjtötték. Tőlem a De Profundis című lesz kinn.
bocsánat, helyesbítés: szombaton, szept. 13-án nyílik a pécsi Kazo-kiállítás!
Zene. Tegnap délután, letévén ecseteimet rituálisan elvándoroltam a Harmonia Mundi lemezboltba, ottan már ismernek engem. Ahogy beléptem, azt mondja a pasi: mon dieu, már megint szeptember van?
Négy lemezt vettem, a Máté passiót (The Amsterdam Baroque Orchestra & Choir, vez. Ton Koopman), és három másik lemezt egy Carlos Mena (1971) nevű kontratenorral.
A negyedik lemezt már – mint törzsvásárló! – ingyen kaptam. Az egyik legizgalmasabb lemez: egy 16. századi spanyol szerző (a nevét sem hallotam soha), Tomás Luis de Victoria: Et Jesum című liturgikus zenéje.
Itt egy kis kóstoló.