péntek
2008-09-12 17:45:44
Sűrű napok.
A Galerie du Vielle du Temps, Hollán Sándor galériája most ünnepelte húszéves fennállását. Nagy fogadás, élő zenekar, sok-sok élő festő. Ott volt Anna Márk is. Ő is a galéria művésze.
(A képen Hollán Sándor egy francia kollégával). Az "istálló" összes favoritja szerepel a szezonnyitó kiállításon, kell mondjam, hogy Hollán képe a legszebb? Tegnap este – a kiállított képek közül egyedül – már rajta is virított a piros pötty, jól járt, aki megvette. Gyönyörű gouache, cca 120 cm széles, koreai papírra festve, az felkasírozva vászonra, és úgy még továbbfestve. (a szerző közlése).
Itt van szomszédomban a Maison Européenne de la Phographie, a fotómúzeum. Évek óta mindig kicsit szégyenkezve megyek el nap mint nap előtte, hogy mégiscsak be kellene nézni. De még ahányszor elcsábultam, mindig valami kapitális ökörség volt látható: pl. ikrek fotói, vagy nagyvárosi törpék, és hasonló, izgalmas témákra fölfűzött exhibíciók.
Na most hatalmas plakát hirdette: Annie Leibovitz: Egy fotográfus élete c. kiállítása, az elmúlt 15 év anyagából. Leibovitz világhírű portetista, én nem voltam soha nagy rajongója, nem vadulok meg azokért a portrékért, ahol a fotós teremtette körülményekkel akarjuk jellemezni az ábrázolt hírességet. Hogy egy példát mondjak, számomra nem az a portréfotózás csúcsa, hogy a csokibarna Whoopy Goldberg pancsol egy kád tejben...
Nos ezúttal nagyon kellemesen csalódtam: ez nagyszerű kiállítás. Kétszer is láttam, s ennek több oka is volt. Például hogy én már nyugdíjasként féláron mehetek be a múzeumokba. (No ez Amsterdamban nem így volt, gondolom itt is csak a városi múzeumokba, de meg lesz próbálva.) Még ennél is nyomósabb másik oka visszatérésemnek az volt, hogy csak olvasó szemüveg volt nálam, és így pl. a képfeliratokat csak odagörnyedve bírtam elolvasni. Rájöttem, hogy egy régi, kompjúterhez használt, ma már annak gyenge szemüvegem kiváló kiállításnéző szemüveggé lépett elő: három méter távolságig azzal már jobban látok, mint nélküle, és a képfeliratok is megfejthetők. A harmadik ok: Vojnich felhatalmazásával megvettem a kiállítás hatalmas albumát, elsőre nem mertem, mert volt egy ára...
Szóval nagyon szép anyag az egész, végigkiséri a Susan Sontag-szerelem sok-sok dokumentuma, egészen annak tragikus haláláig. Az a benyomásom, hogy ez a kapcsolat is nagyon jót tehetett Leibovitznak, vagy csak az évek múlása? Szóval egyre kevesebb a móka, és egyre több a nagyszerű portré. Mert persze nagyszerűen tudja a mesterséget, tökéletesen világít, (meg – ha kell – tökéletlenül)... A kiállítás anyaga vegyes: nagy széria fotó (kb. az anyag fele) Susan Sontagról szól. Ezek többnyire kisméretű nagyítások, így aztán a könyvben lényegesen jobban fogyasztható.
Íme néhány példa:
Susan Sontag egy barátjukkal egy piramison:
Avedon portréja:
És fényképezőgépe:
Az egyik kedvencem, Robert de Niro portréja:
A kép jobb oldalán pedig Al Pacino (nem tudtam egybe lefotózni)
Cate Blanhette:
És a Nagy Arnold (gyengébbek kedvéért Schwarzenegger)
Végül egy nagyon becsillogott portré Susan Sontagról, már halálos betegen:
– – –
Tegnap délután Dorli Lamar (az énekes, aki tavasszal a kiállításomon a Winterreisét énekelte) járt itt, férjével, a bronx-i származású íróval, Jake-kel. Nagyon kedvelem őket.
A teraszon mulattuk az időt (a műteremben 28 fok volt), míg egyszercsak fergeteges vihar kerekedett. Párizsban napjában kétszer tudnak változni az évszakok: estére 19 fokot mutatott kis digitális hőmérőm.
Még az Eiffel torony csúcsa is felhőbe került!
Hát így múlnak a napok. Ma itt nagy felhajtás, helikopter zúg a fejem fölött, a 4-es metro nem áll meg a Citénél és a Notre Dame-nál, itten van Benoît XVI. Le pape. Avec sa papamobile.
(kamera van a helikopter lábán!)
