hazafelé
2009-01-17 07:16:51
5:30, hajnal.Arra ébredtem, hogy éhes vagyok. Nagy érzés.
(KÖJÁL közlemény:
A hasmenés-szolgálatot tegnap reggelre már átvette a Nóra (38 fok lázzal), de 11-kor már Anna is telefonált Hollandiából, hogy köszöni, hajnal óta ő is rohangál a fajanszra. Csütörtök este már azt mondta a háziorvosom, (persze csak telefonon gyógyított), hogy ha nem áll el a "dolog", (bájos prüdéria; szóval ha továbbra is negyedóránként dől belőlem a melegvíz), akkor most már be kell menni a László Kórházba. Ettől aztán az vas szervezetem beszart, illetve éppenhogy NEM.)
Szóval lesettenkedtem a konyhába, főztem egy bögre teát, és ettem vagy 4 szelet kétszersültet. Hol a boldogság mostanába?
Jur eszembe Kambodzsa, legalább hathetes kihagyás után belenéztem tegnap a tévéhiradóba. Valahol vidéken, Magyarországon!, ahol egy nagyforgalmú úton gyalogosok szoktak átbotorkálni, és már sok súlyos gázolásos baleset történt, az egyik helybéli vállalkozó felállított az út két oldalára két faládát, és belerakott 100 db világítós mellényt, azzal a kéréssel, hogy mellényben keljenek át az úton és a túlparton rakják bele az ottani ládába a cuccot. Nos, 24 órán belül az összes mellényt ellopták.
Bocsánat, hol van Ázsia? (Már a régi jó szitokszó értelmében)
Ez is egy nagy meglepetése volt Ázsiának: a becsületességük. Soha nem tudtam (ha akartam volna sem) rajtakapni őket, hogy át akarnának verni. Az ismert körülmények miatt egy szignifikáns időt töltöttünk piacokon. Már nem kajapiacokon, hanem rucipiacokon. (De hát akinek csak lánygyerekekre tellett, az ne rinyáljon). A legördögibb, amit a Lonely Planet is nagyon ajánl, az a Phnom Penh-i Russian Market (pontos cím a szerkesztőségben). Itt az összes világmárka képviselteti magát ingerküszöb alatti árakon (leginkább turkáló-téboly szisztémában) a GAP-től az Abercrombie-ig, még én is kaptam két szép gyikos páolót (ahogy a kecskeméti piacon a Lacostot hívták). A fizetés két pénznemben lehetséges, dollárban, illetve kambodzsai Real-ben (asszem így írják). Érték: 1:4000. A papírpénzeiken persze elsősorban khmerül van az összeg felírva, szóval szemed kifolyik mire kisillabizálod, hogy valahol ottan van latin számokkal is; egy szó, mint száz, elég az hozzá (édes Darvasi), hogy mink általában dollárban alkudtunk, és szükség esetén fizettünk is. A töredékdollárt persze mindig realben kaptuk: néha utánaszámoltam: mindig mindenhol hajszálpontosan adtak vissza. Soha, egy percig nem volt az az érzésem, hogy hülyének néznek, itt még én is megtanultam profi módon alkudni: rájöttem, nem egy nagyon bonyolult dolog, nagyon határozottnak kell lenni, és - ami tőlem persze nagyon idegen - nem szabad nagyon akarni a cuccot, hogy érezze, te tényleg odébbállsz.
A napi első vevőt a híres Luan Prabangi esti piacon nagyon megbecsülik, lákiláki (lucky-lucky) mondják, és a tőled kapott pénzzel végigveregetik az összes kirakott eladandó árujukat.
ágytakarók
ilyeneket hoztam is az összes unokámnak!
+ + +
10:45
mint a Halálhajón: fagyott csend a fedélzeten. Halkan benéztem az eddig egészségesebbnek nyilvánított részlegbe: mély alvás. Nem, az nem lehet, hogy a mi Kősziklánk, utolsó bizodalmunk, erős várunk a mi Vojnichunk is kidőlt volna a sorból!!!???
10:50
megjelent a Kőszikla. Kutya baja, persze. Nóra is láztalan hálistennek.
Jutott még eszembe (elmaradván a Karácsony), hogy
"Jaj, felejtsd el a puskát,
felejtsd az édességet,
és csokoládé sem kell
a szopogatás végett,
a diót, a narancsot
már nem is szeretem,
és van már egy zsebkésem,
mely majdnem szeletel.
De, ó, Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen
Hozz egy pohár hideg nyers tejet nekem!"