az apokalipszis hintalova
2010-02-14 12:51:11
"a következő kormány feladata nemzeti ügyek felkarolása és véghezvitele a következő kormánytól azt várják az emberek hogy törődjön velük persze az elszámoltatáshoz meg kell nyerni én emlékszem még arra amikor a magyar válogatott Kiprich és Eszterházy (sic!) góljaival megverte Rotterdamban a hollandokat ezzel azt akarom mondani hogy nem lehet lehajtott fejjel nekikezdeni..."(O.V. forrás: fidesz.hu)
szürreális nyelv, nem?
És akkor elmegy az ember színházba, kezébe vesz egy új könyvet, megnéz egy kiállítást, beül egy vendéglőbe... és tök úgy tűnik, mintha ez egy normális, élhető hely lenne. Hm?
Hámori Gabi, Széles László (forrás: orkenyszinhaz.hu)
tegnap este bemutató az Örkény Színházban:
Aki Kaurismäki: Bohémélet
rendező: Ascher Tamás
remek este volt. A tigrisek az ilyen színházat szeretik. Aki Kaurismäkit – ha valahonnan – hát jó kis nyomasztó "peremfilmjeiről" ismerhetjük, ehhez képest a tegnap esti darab, egy szentimentális mese-történet, az eredeti, Puccini (illetve a legyőzhetetlen páros: Illica-Giacosa) előtti, Henri Murger féle regény ironikus átirata.
Ascher (és persze az egész társulat) elképesztő türelemmel, ötlet-tüzijátékkal, de szívesebben mondanám, hogy nagyon-nagyon sok és figyelmes munkával hímzett nekünk egy tüneményes falvédőt, szörnyű monnyonlevazsalbertes-penészes-árpádsávos falunkat ideig-óráig eltakarandó. Komolyan vette, amennyire kellett-lehetett a történetet, de mindvégig érezhettük, hogy egy kedves, szeretetteljes játék részesei vagyunk... Például ezért jár az ember színházba nem? Hogy kibillentsenek az éppen aktuális nyomorúságunkból... (csak szakállas közhelyek jutnak eszembe:) eszünkbe juttatván, hogy játszani jó.
Eszembe jutott közben Gothár Ivanovék karácsonya tavaly a Katonában; csak míg ott a semmi darabot Gothár a szürreális, véres horrorba fordította, itt Ascher tán még nehezebb feladatra vállalkozott: a rózsaszín, könnyes-édes történetet megtartva, annak minden abszurditását laza mosollyal elfogadva vitte el nézőit finoman abszurd esti társasjátékába.
Az elhangzott szövegek jó fele narrátori mese, kommentár volt, amit azonban a szereplők felváltva mondtak, amikor az adott jelenetben éppen nem volt saját szövegük, vagy a történet szerint éppen máshol voltak.
A rendezés finomságára egy példa: szerepel a darabban egy Baudelaire nevű kutya, Takács Nóra Diána remek alakításában. Nos, nagy lehetett a kisértés a szinészt kutyaként mozgatni, sok-sok bájos kutya-gesztust felvonultatni a nézők boldogítására. Ascher-Takács azonban ezt az olcsó megoldást messziről elkerüli: Takács kutyája két lábon jár, ugatás helyett áriázik, rezzenetlenül veszi át időnként a narrátor szerepét... Takács Nóra nem mozdulataiban, gesztusaiban, hanem "belülről kutya", egy ember, aki úgy reagál a körülötte zajló eseményekre, úgy hűséges és aggódó, úgy "lineáris", mint a velünk élő, igazi kutyák.
Takács Nóra Diána, ő volt a kutya (forrás: orkenyszinhaz.hu)
Megint eszembe jutott, hogy nem bemutatókra kellene járni: az eső felvonásban a színészek még nem igazán találták a hangot, mintha megilletődöttek lettek volna, mintha egy próbán lettünk volna: inkább "lejelezték" csak szerepüket, próbálgatván a távolságot a játszott figurától, a darabtól, az ottülő közönségtől. Mint egy futbalmeccsen: nem tudom, mit mondott Ascher edző a szünetben az öltözőben, de a második félidőben egy másik csapat lépett pályára: felszabadultan, ezer színnel és ötlettel bolondoztak, minden gesztus, tárgy, ember és mozgás a helyére került, magabiztosan és fergeteges jókedvvel sodorták a néző seregletet magukkal. (Meggyőződésem, hogy a tizedik előadáson az első felvonás is gólözön lesz!).
Igazságtalan lenne bármelyik szinészt külön kiemelni, a nagyszerű csapatmunkából mindenki (Széles László, Debreczeny Csaba, Csuja Imre, Hámori Gabi, Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Terhes Sándor, Kereker Viktória, Máthé Zsolt, Polgár Csaba) arányosan kivette a részét. Mondjuk Polgár Csaba papagájáról percekig tudnék mesélni...
Szóval mégegyszer, remek este volt: nem kell mindig az apokalipszis lovainak vágtatni fejünk felett, néha többre megyünk az apokalipszis hintalovával.