Gőzerővel készül az új szm.hu. V. S. barátom, aki annak idején a mostanit is csinálta gályázik az egészen szép csendben, hónapok óta. Adatbázisba került minden, így a legnagyobb újdonság az lesz, hogy a teljes adatállományban lehet bármilyen szóra keresni.
Az is változás lesz, hogy a képek/fotók sokkal nagyobb méretben fognak megjelenni. A blognál – mint minden normális blognál – a napi bejegyzés alatt lesz mindig a komment, nem egy másik menüpontban. Ugyancsak újdonság lesz a két nyelv, bármikor, bárhol jársz, lehet nyelvet váltani. A blog kétnyelvűsége is talán (mindig egy nap késéssel) megoldódik, hála az önkéntes fordító-ajánlkozóknak, meglátjuk.
A legnagyobb gond az eddigi teljes adatállomány átemelése. Már minden az új rendszerben is benn van, a régi blogok működnek is, legföljebb a linkek vezetnek belőle (legalábbis egyelőre) a régi site-ra. Mindeddig a képek 550 x 450 px méretűek voltak, ez azt jelenti, hogy az összes képet (!) újból kell méretezni, és persze nem a meglévő kicsiből nagyobbra, hanem az összes eredeti fotót összeszedni, és leméretezni kisebbre, 750 px szélességűre. A fotóknál biztos nem fogom megcsinálni, egyszerűen mostantól fogva nagyobbak lesznek a fotók. Azt remélem, hogy mire kitör az igazi nyár készen lesz az egész, addig persze marad a régi.
+ + +
Tegnap este vendégségben a Bán Mariann-Péter Vladimir házaspárnál: Mariann friss, Indiában készült fotóit mutogatta, mutatok én is néhányat.
Mariann persze elmondta, hogy mi-micsoda, meg hol, de azonnal gondosan elfelejtettem. Szép. Pont.
Chirico megirigyelné....
+ + +
Most meg vasárnap dél van, ebédvendégség lesz, jön "nagypapa"-robi, és Darvasi Laci. Nóra – úgy tűnik – tényleg elköltözött, illetve összeköltözött Annával, így már ő is vendégségbe jön ebédelni.
Itt Nóra szakfelügyelet mellett az "új" kéróban fürdőszoba-falat mázol.
Ez meg már ebéd után...
(Na, Sonnevend Juli, mit szólunk mink ehhez?)
Amúgy a műtermemben halad a felújítás, a fűtés-szerelés már készen van, a festők is végeznek a jövő héten, a fürdőszoba-építés (Nóra tervezi!) még éppen csak elkezdődött, de az már nem jár majd komoly kosszal... El lehet kezdeni nagytakarítani. Azt remélem, hogy június elején-közepén már készen lesz az egész annyira, hogy újra lehet ott dolgozni. Most amúgy is a mesekönyv-csinálás következik Darvasival, eleinte talán nála, aztán már a műteremben.
+ + +
K. D. találta ezt a katalógust a Főiskola könyvtárában a kiselejtezett cuccok között: emlék a múlt századból. Hét művész kiállítása az Ernst Múzeumban, 1987.
bakos -böröcz - el kazovszkij - szüts - váli - vojnich - ef. zámbó
mutatok belőle.
Schmal Karcsi tervezte a katalógust. Emlékszem, annak idején is bosszankodtam, hogy milyen bolhabetűvel volt szedve. (Arról már nem is beszélve, hogy a nevemet hosszú "Ű"-vel írták, és az angol változatban egy rakás Váli képet nekem tulajdonítottak...)