Bocsánat, az idézetnek semmi köze az alább következőkhöz, csak az imént hallottam a Klubrádióban...


Horváth Aladár kérésére és hozzájárulásával közlöm az eredeti felhívást, és H.A. nekem küldött válaszlevelét.


Tatárszentgyörgy polgármesterének
és képviselôtestületének


Tisztelt polgármester asszony, tisztelt képviselô hölgyek és urak!

Az Önök települése kéretlenül is a magyarországi cigányellenes sorozatgyilkosságok szimbólumává vált: ezen a településen masírozott elôször 2007. decemberében mintegy 300 fôvel a Magyar Gárda, és itt gyújtották fel 2009. február 23.-án a faluszéli Csorba család házát, majd a menekülô családtagok közül itt lôtték agyon a 27 éves Csorba Róbertet, és négyéves kisfiát, Robikát.
Gyógyíthatatlan fájdalom ez a családnak, és súlyos, feldolgozandó trauma a község egésze számára. Úgy véljük, egyedül maradt fájdalmával a Csorba család, és egyedül maradt feldolgozatlan „bűntudatával” Tatárszentgyörgy. A Csorba család magányát és fájdalmát enyhítené egy egészségesen működô helybeli közösség együttérzése, segítô odafigyelése. Úgy véljük, hogy Tatárszentgyörgy még nem dolgozta fel a történteket – s ehhez nemcsak idôre, hanem elkötelezett vezetôkre, és sokszor külsô segítségre is szükség van.
Mert nem csak az ember, hanem a közösség „szervezete” is megbetegszik, ha megbélyegzett lesz, ha rásütik –miként a cigányokra szokás – a „bűnös nép” húsba maró bélyegét!
Szeretnénk, ha az Önök községe, annak vezetôi és tagjai nem fogadnák el ezt a bélyeget! Mert nem a helyi többség és a cigány családok között húzódik a harcvonal, hanem a jogállamiság hívei és ellenségei között. Nem a szentgyörgyi lakosság lincselte meg a Csorba családot, hanem a magyar jogállamiság ellenségei, gazemberek támadtak Tatárszentgyörgy ellen! Olyan ez, mint az árvíz, ha jön, elôször a mélyebben, olcsóbb telkeken fekvô, fôképp szegény cigányok házát viszi el, de ha nagyobb erôvel zúdul, betörhet a magasabban fekvô, jobban megépített házakba is, utcákat lephet el, sôt, hegyeket mozdíthat meg. Válogatás nélkül maga alá temetve minket, embereket, s az általunk megtermelt, alkotott értékeket, mindent.
Az emberiesség erkölcsi parancsát józan önérdek erôsíti: nem szabad közönnyel nézni az „iszapos ár” terjedését, mert mindannyiunk életét veszélyezteti. Különösen akkor, ha nem készülünk fel rá, ha nem védekezünk közösen ellene.

Tatárszentgyörgyön emberéleteket követelt a cigányellenes támadássorozat, a „rasszista áradás”. Eltemettük a halottainkat. Gyászolnak a szülôk, testvérek, emlékezni és emlékeztetni Magyarország dolga. Az egész országé. Mert halottaink egy nemzeti tragédia áldozatai. Tehát nem csak Önöknek, tatárszentgyörgyieknek, hanem az egész magyar társadalomnak szembe kell néznie a történelmi felelôsséggel: hagyjuk-e, hogy az erôszak vegye át a nyugodt építkezés és problémakezelés helyét, és teszünk-e ennek érdekében?

Ezért jelen levél aláírói nagyra értékelik, és ezúton is megköszönik Alexander Schikowski Magyarországon élô német művész példás erôfeszítéseit, amelyet az általa alkotott szobor-emlékmű Tatárszentgyörgyre történô felállítása érdekében cselekszik.
Hasonlóképpen köszönettel tartozunk a Német Köztársaságnak, hogy világbajnok labdarúgó válogatottja a megbékélés jegyében ajándékokkal kedveskedett Tatárszentgyörgy fiataljai számára, német civil szervezetek, köztük a roma és sinti szervezetek, összefogva a magyar testvérszervezeteikkel, segítséget nyújtottak a Csorba nagyszülôk házának felújításához.

Úgy véljük, nem lehet akadálya annak, hogy Tatárszentgyörgy vezetése és közössége -a korábbi elutasítás ellenére- befogadja Alex Chikowski alkotását, amely hűen példázná, hogy a község képes szembenézni a történtekkel, képes feldogozni azt, és ezzel erôt meríteni a közös küzdelemhez, a közös építkezéshez.
Alulírottak, készséggel veszünk részt minden olyan tevékenységben, amely ezt a nemes célt szolgálja.
Kérjük, a tisztelt polgármester asszonyt, szíveskedjen a levelünkben megfogalmazott véleményt a képviselôtestület elôtt ismertetni, javaslatunk tárgyában pozitív döntést támogatni.

Tisztelettel:"

"Kedves Miklós!
Nagyon köszönjük leveled. Valóban az elv képviselete mellett, miszerint egy önkormányzat nem állhat útjába az emlékezés erkölcsi parancsának,  elsikkadt a művészi minőség, a megemlékezés méltó esztétikai követelményének figyelembe vétele.
Elfelejtettünk hozzáértőket felkérni a szobor értékelésére. De a visszautasítástól ennek a szobornak már nem az esztétikája, hanem létezésének, felállításának "polgárjogi mozgalmi küzdelme" a sorsa; s nem tudom eldönteni, melyik fontosabb. 
A későbbiekben biztos szóba fog kerülni egy magasabb nívójú szobor terve, s ha mi leszünk a kezdeményezők, engedelmeddel, számítanék tudásodra, érzékenységedre.
 Üdvözléssel:
 Aladár"

és ha már, íme az én válaszlevelem:
"Kedves Aladár,
köszönöm a gyors és kedves választ.
Azt gondolom, ez nem vagy-vagy kérdés: csendben, de mániákusan hajtogatnunk kell, hogy legyen emlékhelye a szerencsétlen legyilkolt áldozatoknak. Jár nekik, és jár nekünk, túlélőknek.
(a nagy fa-pracliról pedig szép csendben el kéne felejtkezni.)
Bármiben segíteni tudok, boldogan teszem. Szóljatok-hívjatok stb.
öleléssel
szm"