Dorogije Druzjá,
Perceken belül elérjük a negyedmillió látogatót, ebből az ünnepélyes alkalomból megjelenik a bő fél éve készülő
új szm.hu. Nagyon igyekeztem – a nagy vizuális sokkot megelőzendő – kinézetre nagyon hasonlatossá formálni az eddigi weboldallal. Viszont alatta egy vadonatúj, modern hathengeres, turbó motor dübörög! Hozzábbértőknek: minden adatbázisba került, így bármilyen adat, szó, név,
kereshető lett.
Bal oldalt, alul a kereső, nyugodtam írd be elsőre a saját nevedet, (hiszen aki nem ezt teszi, az hazudik), hátha emlegettelek valamikor...
A képek is kicsit nagyobbak lettek, (persze nem méreteztem át őket harminc évre visszamenőleg), sőt, ha az éppen nézett képbe beleklikkelsz, akkor teljes képernyőre kinagyítja, újabb klikkeléssel a nagyítás eltűnik.
Ugyancsak változás, hogy bárhol jársz,
egy klikkeléssel lehet nyelvet változtatni! Terveim között szerepel a blog kétnyelvűsítése is, de ahhoz én nem tudok eléggé angolul, hogy kitegyem magam a jogos kritikáknak, volt/van ajánlkozó, aki "real time"-ban fordítaná (képért cserébe), meglátjuk.
Jó marha nagy munka volt, legyen a majdnem első mondat a köszöneté: Varga Sanya barátom sok türelemmel és még több gályázással fejlesztette-reszelgette az itt látható cuccot, köszönöm!
Persze biztos van még sok-sok hiba benne, majd azt folyamatosan javítgatjuk, bármilyen építő kritikát alázatos köszönettel fogadunk.
Szóval a műterem-felújításon kívül például ezzel mulattam a nyarat, teljen örömötök benne.
Íme egy példa az "átlinkelésre":
Nagy Miklós
sok-sok fotót föltett a közös nyaralásról, ott már nézegethetitek, egyszer majd az enyémekből is fölkerül ide...
és működik már a zenelejátszó is: (B.B. King)
közé felraktam néhány képet Blanka unokámról, amint a születésnapomra fuvolázik!
Végül, de korántsem utolsósorban egy nagyon előnyös (Nagy M.) fotó a balatoni szép napokból:
meg vagyok tisztelve.