<< Vissza

csapkod a ménkü!

Hétvégén három nap Arcus Temporum fesztivál Pannonhalmán. Ha lesz egy nyugodt órám, írnék róla, addig Nagy Miklós blogjában nézni/olvasni, sok fotóval.

+   +   +

Lassan levonulnak az iparosok a műtermemből (hangsúly a lassan-on!). Ma reggeltől estig folyamatosan körbetakarítottam őket, hogy a további koszterjedést megakadályozzam: csak még ide fúrunk egy-két tiplit, csak még itt kijavítjuk a falat... A felmosó-vizeket le kellett vinni az utcára a kanálisba önteni, úgy tele volt finom homokkal, féltem, hogy azonnal el is tömi az új lefolyókat. Mindenhová beette magát a sok por, szerintem soha nem szabadulok meg tőle. De csapataim harcban állnak.






+   +   +

Pénteken tíz óra munkával kiválasztottuk Kolozsvári Mariann-nal (ő lesz a kurátor) a győri kiállításom anyagát, illetve persze annál sokkal többet; majd a rendezésnél a harmada legalább kimarad. Időrendben jöttünk szépen visszafelé, 84-es a legrégebbi kép, azt hiszem. Pesze baj van bőven: legalább húsz képről, amit szeretnénk kirakni fogalmam sincs, hogy hol van. Óh boldog Váli Dezső, és az ő hatlövetű nyilvántartása..! Csináltam (jobb hely hijján a mások képei menüpont alá) egy WANTED fejezetet, ha bárkinél van ezek közül a képek közül, vagy látta őket valahol, és netán emlékszik, hogy hol: kérem értesítsen, nagyon nagy segítség lenne!


+   +   +


Nem tudom, hogy fogok elutazni, mert azt mondta az autószerelő (jóbarát), hogy "ezzel ne!". Addig eladni, amíg nagyobb baj nem lesz! És most akkor kell venni (!!!) valami másik használt autót, de – ugye – tíz napon belül el is indulnék. És mellesleg ezt meg eladni. Ój jaj, de utálom az ilyen váratlan tébolyt. Nota bene, ezt az autót is két nappal a 2004-es párizsi út előtt vettem, (ugyancsak egy hét alatt, eladván a másikat), ez akár jó ómen is lehetne. Csak tudom, hogy nem értek hozzá, hiszékeny vagyok és ügyetlen, irracionális, hisztérikus... szóval minden feltétele fennáll egy nagyszerű vásárlásnak. Most pénzről ne beszéljünk, mondhatom, soha jobbkor.


+   +   +


Na ezt írtam a Krajcsovics Éva képeiről a múltheti ÉSben:


Halálzóna

"A hegymászásban „halálzónának” hívják azt a magassági tartományt, ahol a levegő olyan ritka, hogy az ott található oxigénmennyiség nem elegendő az emberi élet fenntartásához. Ezt a zónát többnyire 7500-8000 méter magasságtól számítják (kevesebb mint 356 millibar atmoszferikus nyomás)."
(Wikipedia)
Krajcsovics Éva hosszú évek óta kisérti a festészet egyik nagyon ritkán, és sok-sok áldozattal elérhető csúcsának meghódítását: az eszközök (formák, "képi események", színek) minimalizálását, az egyetlen, igaz hang megtalálása érdekében. A képein halk nyomokban felfedezhető tárgyak elvesztik tárgyiasságukat, a fény sem fény többé; minden elem, eszköz egyetlen anyaggá válik, a kép anyagává. Ami nem vászon, és nem festék: kép. Végtelen felület. Sugárzó tárgy. Lehetne geigermüllerezni. Besípolna. Krajcsovicsnál minden elemnek, színnek és formának, fénynek és árnyéknak el kell veszítenie karakterét, a képre lassan rakódó rétegek beolvasztják, magukba szívják őket. A szín nem szín többé, "csupán" a felület egyik tulajdonsága; része, alkotóeleme a térnek, a kép fizikai és szellemi terének. Ebben a térben van, (miért nincs már a magyar nyelvben szenvedő szerkezet?), nahógyitszja, találtatik a mondat (vagy inkább kérdés?), aminek kimondására, pontosabban létrehozására Krajcsovics megátalkodottan törekszik. És közben áldozatul esik sok minden: elvesznek a történetek, oda a reggel és az este, nappal és éjszaka, de bajba kerül az önsajnálat, a szenvedés is. A nyafogás végképp a szívóágra kerül. Krajcsovics képei előtt állva igencsak magunkra maradunk: az itt és az odaát között mi leszünk a mondat.
Nos, a hegymászó hasonlathoz visszakanyarodva úgy érzem, Krajcsovics Éva most felért. Aztán majd újra nekiindul. Elszántan, oxigénpalack nélkül.
Mindazt, amit most megpróbáltam elmondani, az ÉS olvasói kénytelenek bemondásra elhinni nekem, hiszen az itt közölt fekete-fehér illusztrációk legfeljebb gyarló emlékeztetői lehetnek Krajcsovics mágikus képeinek. Kár.

Kommentek: