Mindenekelőtt:
már hat új festmény van készen, föl is raktam őket!
ez a Chatressac-i kikötő
Már régen akarom, elmesélem az osztrigás "kirándulást. Kora reggel a kikötőben vártak, kaptam hatalmas gumicsizmákat, aztán útnak indultunk. Reggeltől délután 5-ig tartott a dolog, ezalatt két ember dolgozott mint a gép, én meg néztem, bár rajtam is volt tökigérő csizma, de rögtön fölzavartak a hajóra, amint elkezdték a cuccot gyűjteni. Közben az egyik pasi, cca 36 éves, a tulajdonos fia folyamatosan beszélgetett velem. Ennyi idő alatt mindenről volt szó, a gazdasági krízisről, a Franciaországban is egyre erősödő intoleranciáról, gyereknevelésről és hagyományokról, a régió gazdasági helyzetéről, és a francia konyha mélyebb titkairól. Majd megfeszültem, hogy legalább a felét értsem annak, amit mond. Nem a tájszólás, az én sekélyes franciatudásom.
Az úgy van, hogy a jobb osztrigatenyésztők (producteurs) a szabad tengerben növesztik az osztrigáikat. Kérdeztem, hogy de honnan-hogyan van, hogy ki hol tenyészt. Hát az úgy van, hogy a tenger(fenék) az állam tulajdona, fölparcellázták, és aki kér az kap belőle. Gondolom annyit kap, amennyire szüksége van. Az én embereim a régió legnagyobb tenyésztői: nekik sok van. A hely elég messze van, több mint egy órát hajóztunk a helyszínre, majdnem ki a nyílt tengerre. Ott, az Óceánban nem lehetne tenyészgetni, akkorák a hullámok. Kilenc ember dolgozik a vállalkozásban, nagyjából családtagok. Mesélte Cederic (ki tudja hogyan írja a nevét?), hogy ma tizedannyi produktőr van a régióban, mint néhány évtizede, de a tenyésztett osztriga mennyisége ugyanannyi. Azaz most sokkal többet kell dolgozni, mondta az ember. Azt is kérdeztem, hogy ebből jól meg lehet-e élni? Nem vagyunk gazdagok, a nap nem 8 munkaórából áll, de normálisan megélünk. A nagyapám is ezt csinálta, az apám is, miért csinálnék én mást? A bátyám is kereskedelmi iskolát végzett, őt az apám húszévesen kagyló kereskedőnek küldte, ma ő az egyik legsikeresebb nagykereskedő a környéken.
Szóval az úgy van, hogy a kicsiny osztrigagyerekeket kitelepítik a tengerre, – hogy az osztriga-bébiket hol és hogyan hozzák létre, azt nem sikerült megértenem – vízszintes vas létrákra rakják őket (nem tudom hogyan és miért maradnak rajta a vason), mindenesetre erősen rákövesednek a centis vasrudakra; három évig aztán ott növekszenek szép békésen, úgy, hogy napjában kétszer elmegy a tenger, és ők teljesen szárazra kerülnek.
Amikor mi ott voltunk, akkor az erős napsütésben teljesen meg is száradtak az apály idején. Azt is kérdeztem, hogy maximum mennyi időt bírnak ki az osztrigák víz nélkül? Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy négy napot!!! Szóval amikor letelt a három év, akkor kimennek és letördelik őket a vaslétráról, (ez történt esetünkben is) és beviszik a kikötőben lévő üzemükbe, a család nőtagjai kiválogatják őket, (elsősorban nagyság szerint), és akkor bekerülnek a szanaszéjjel található természetes vízmedencékbe, a "clair"-ekbe. Ez a sok-sok, különböző méretű (kb 40 x 20 m) medence ugyancsak összeköttetésben van dagálykor a tengerrel, de miután Chatressac kikötője egyben egy kis folyó torkolata is, így a clairekben lévő víz az édes és sós víz keveréke. És ezt állítólag nagyon szeretik az osztrigák. Tény, hogy a helyi osztrigának egy kicsit más íze van, mint a húsz kilométerrel arrébb tenyésztettnek. Azt mondja Céderic, hogy az apja ízre meg tudja mondani, hogy bármelyik osztriga honnan való! Nos a medencékbe rakott osztrigák még két évig ott növekszenek-okosodnak, mí el nem érik az ideális ötödik hatodik évet, és akkor készen vannak, mennek szerteszéjjel a világba, Olaszországba, a francia piacokra és a helyi vendéglőkbe egyaránt. Meglepetésemre az osztrigák ára a termelőnél nem függ a mérettől, egységár van, amit szezononként állapítanak-alkusznak ki a kereskedőnél, és ez az ár a szezon végéig nem is változik. Az is egy tévhit, hogy a szezon az osztrigáktól függ, azok bármikor kiszedhetők és értékesíthetők, egész évben, a szezon attól függ, hogy a piac mikor mennyit rendel. Természetesen a meleg hónapokban a szállítás sokkal kényesebb és költségesebb, ezért az nem az igazi osztriga-szezon. De amit a Louis Philippe vendéglőben nekem évek óta mondanak Párizsban szeptember elején, hogy még nincs szezon, valószínűleg csak annyit jelent, hogy akkor drágább a cucc, kényesebb a szállítás, azért nem hozatnak.
Emlékszem gyerekkoromban Mamám mindig azt mondta, hogy azokban a hónapokban, amikor a hónap nevében "r" betű van, nem szabad a szabadban a földre ülni. Nos ez Franciaországban úgy módosult, hogy csak azokban a hónapokban szabad osztrigát enni! Kis különbség: mi nem ülhetünk a földre, ők ehetnek osztrigát. Quel difference!
De vissza a munkanaphoz!
A begyűjtést persze apálykor csinálják, mert dagály idején a jószág 5-7 méterrel a tenger szintje alatt van. Nagyon vicces volt, mert reggel az apály vége felé értünk oda, nagy csáklyákkal megállították a hajót, és hamarosan kiment alólunk a víz, és a hajó két osztriga-telep-sor között az iszapban üldögélt órákon keresztül. Kis letűzött ágak jelzik, hogy hol a cucc.
Apály idején mint kis bokorsövények húzódnak az osztrgatelepek, ameddig a szem ellát. Itt még távozóban a tenger...
de hamarosan teljesen eltűnt a víz, legfeljebb tócsák maradtak.
Délután ötre telt meg a hajó: hat raklapon száz kosár osztriga lett a rakomány. A fiúk tempósan dolgoztk egyfolytában, csak egy-egy cigarettára álltak meg; amikor az utolsó kosár is felkerült a lapos, fémből készült hajóra, akkor egyszercsak megjelent a víz, pár perc múlva megmoccant a hajó, és negyedórára rá már indulhattunk, már csak a kis jelzőfácskák álltak ki a tengerből. Jófajta hatalmas Yamaha motor hajtotta az uszályt, így is bőséges egy órába telt, mire a kikötőbe visszaértünk. Én boldogan ráncigáltam le magamról a hatalmas gumicsizmát, míg a krapekok egy targoncával egykettőre bevitték a sok állatot a raktárba. Mondtam, hogy ezután aztán jól fognak aludni, mire azt válaszolták, hogy ez semmi nem volt, általában nyolc raklappal szoktak egyszerre behozni.
Jó nap volt, helyes, okos emberek ezek; én viszont ájult fáradt voltam, mire hazaértem: az is fárasztó dolog nagyon, öt-hat órán keresztül álldogálni egy korlátnak dőlve, és nézni, amint mások dolgoznak.
Ilyen, amikor egy festő kijut a szabadba!
- egy nem új
-nem Te festetted
- a gép generálja
Fő hogy teremnek. Szépek, nagyon, vagy kevésbé elcsépelt szóval.van súlyuk és aurájuk. Még a szar monitoromon is.