<< Vissza

" . . . most, itt, éppen egy kicsit boldog vagyok . . . "

avagy a libazsíros vatta

Marton Évával beszélgettem ma délelőtt a Bartók Rádióban.

/userfiles/media/Irodalmi%20ujsag/szm_int_irodalmi_ujsag_bartok_110305.mp3

–   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –  


És két kritika a kiállításról:

Sinkó István írása a Műértőben:

Sebald esőben, ködben

 (Szüts Miklós kiállítása március 12-ig látható a Bartók 32 Galériában)

Párák, ködök, esőverte utak, érzékeny, bársonyos feketék, néhol felvillan egy sárgás- szürkés felület. Szűts Miklós akvarelljei erdőket, sáros mezőket, ködbevesző hegvonulatokat idéznek. Idéznek, mert a W.G. M. Sebald utazása című tárlaton látgató festmények rejtetten absztrakt munkák. Rejtetten impresszionista munkák is,  és rejtőzködően romantikus úti képek egyben. A rejtőzés elsőszámú faktora maga a kiállítás címében szereplő Sebald német-angol író, aki 2001-ben bekövetkezett haláláig nagyhatású műveiben a száműzetés, az elutazás és az elhurcolás élményét osztotta meg olvasóival. Úgy élete, mint halála az utazáshoz kötődik, egy éjszakai, erdőn átvezető autózás közben vesztette életét rejtélyes módon.
Szüts azonban e titokzatosan nagyformátumú író úti élményeit épp úgy ürügyül használja, mint korábbi Szent Iván éji képein. Az erdő titokzatossága, a ködök és párák, a homályba vesző út, vagy a síkságon (tán tenger mellett) élesen kirajzolódó házikó romantikája sem más, mint a vágy és kép önazonossága. Vágy a távolodásra és a képben való rejtőzés igénye.
Szüts érdes merített papírjait alaposan megdolgozza. Széles, lapos ecsetekkel fest akvarellt, ezt a nyomok fedik fel a lapokon, a festéket gyakran maga készíti, eljut a színes fekete élményéhez anélkül, hogy színt keverne a fekete pigmenthez.  Tüzes és bársonyos a felület, éles és puha egyaránt a fehér lap fénye. Az úti képek pedig mesélnek. Absztrakciójuk csak fokozza a mögöttes tartalom szabad értelmezésének lehetőségét. A konkrét, a forma gyakran oldódik a felület, a fény és  szín ( a fekete szín, vagy esetleg egy narancsos,sárgás árnyalat) egészébe.
Sorozat ez az anyag, mégis kis egységekre is bomlik. Vannak utakat, ösvényeket ábrázoló munkák, néhány utcarészlet, tengerpart, föveny és dombok. Mindezek a klasszikus úti  kép nézőpontjai alá vagy épp fölé helyezett szemmagasságból láthatóak. Ezzel tágul a horizont, emelkednek a fák lombjai. Talán egy- egy „megfeketedett” Hobbema, Reynolds, vagy Turner táj jut eszünkbe, vagy épp Sisley, Monet fénytelített impresszionista tájainak „besült”reprodukciói. Mert Szüts vállaltan megidéz. Hősét az író- elbeszélő Sebaldot, saját szakmájának nagyjait is ugyanakkor, ám mind ezt felületekbe, foltokban, rétegekbe rejtve teszi. Fel-és megidéz, de nem akar az utaláson túl hommage- okat készíteni. Saját úti világát,  egy utazást az éjszaka mélyére, ahol azonban van nappali világosság is, csak épp ezek a fények még jobban elrejtik az úti célt.
 A Sebald utazása erős oldódást mutat a korábbi városképek, utca és házábrázolásokhoz képest. Azokon a szürke- fekete-fehér munkákon a színnek formaalkotó szerep jutott, kvázi- árnyékképzés. Itt már a folthatások domionánsak, létrejön a rétehződés, a lazúr,- amely az akvarellnél nem lehetetlen, de bravúr- és megjelenik a képcentrumba helyezett főmotívum mellé rendelt fény, vagy épp árnyékfolt (például felhők, esetleg lombozat ) .Ezzel sikerül még nyugtalanabbá, bizonytalanabbá tenni a kompozíciót, izgalmasabbá téve ezzel a néző számára a szemlélődést.
A két nagyméretű akvarell semmiben nem marad el a kisebb formátumú festmények mögött, talán itt még több felületi játék is adódhatott volna, elbírja a remek papír és a nagyobb méret.
 A kiállítás tehát minden értelemben új utakat nyit Szűts életművében, oldódást, távolodást, talán valami puritán misztikumot is. Absztrakciót és expresszivitást ötvöző valóságos térélményeket. Egy utazásnak ennyi eredmény nem kevés.


–   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –  

Narancs XXIII. évf. 9. szám(2011.03.03.) - 2011-03-03
kultúra - visszhang
 
kiállítás - SZÜTS MIKLÓS: SEBALD UTAZÁSA
Nemcsak a kiállítás címében megidézett német író, hanem a regényeiben megjelenő, egyes szám első személyű elbeszélő alteregói, maszkkal fedett másai is folyton úton voltak, s magányos megfigyelőként szemlélték a múlt nyomait, az elfedett emlékek felsejlő töredékeit. Szüts W. G. Sebald nyomdokaiba lépve, mintegy magára húzva Sebald álarcait, két olajfestménnyel és több mint húsz akvarellel "tiszteleg" a mester előtt. Szütsöt nem az úton levés gyökértelensége vagy a melankolikus elvágyódás foglalkoztatja, hanem az ismeretlen tájakból kibomló meghitt, varázslatos vagy éppen elillanó pillanatok, s ezen belül is az a különös átmenet, amikor a biztosnak és biztonságosnak hitt tereptárgyakat (utat, fákat) elnyelő vattaszerű köd vagy pára felpuhul, s a látványban összeolvad a valóság és a képzelet, a megfogható és az álomvilág. Annak a ritka, gyorsan elmúló látomásnak ("A táj olyan volt, mintha halványzöld fátyol takarta volna" - olvashatjuk a Kivándoroltakban) a megragadása érdekli, amikor a fények és árnyékok lepelként elfedik, miközben új ruhába burkolják a világot. 
Ezt a különös, átmeneti képet erősíti fel a művész által használt technika, a rizspapíron feloldódó, alig derengő körvonalak, a jelzésszerűen felvázolt elemek és a lendületes, a kép "tárgyiasságát" eláruló ecsetvonások kettőssége. A képcímek maguk is egy-egy hangulatot idéznek fel (Ködös kép, Nyári viharban, Magányos úton, Nem történt semmi, Különös nap), vagy olyan helyszínre vezetnek, ahol a művész szabadon játszhat a párafoltokkal és fénypászmákkal (folyópart, óceán, Balaton). Az utazásnak nincs végpontja, nincs lakható ház, csak üresen ásító romok. Mert maga az út a lényeg; megpillantani a Senkiföldjét, s elmerülni, feloldódni ebben a puhán otthonos és magányos világban. 
Bartók 32 Galéria, március 12-ig
*****
- dck -

 (halkan jegyzem meg, hogy az a két olajfestménynek tűnő kép is akvarell! szm)
 –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –   –  

_   _   _   _   _   _   _

Hír:
Budapest – Egy katolikus alapítvány levelet írt Schmitt Pál köztársági elnöknek, amelyben azt kezdeményezi, hogy a megújulás és a múlt lezárása jegyében, távolítsák el a Szabadság-szobrot a Gellérthegyről, és helyébe állítsák fel a Nagyboldogasszony szobrát. A kezdeményezésről egy videó is készült, amelyben az ötlet szerzője az újkori magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezi Schmitt Pált.

és egy levél:

"Tisztelt NagyméltóságúElnök Úr,
Tisztelt Álamtitkár úr, Költő!
Nekem mint keresztyénynek lévemre nagyon szívet melengető ötlet a Maga időszerűségében Boldoasszonyanyánk felállítása. És azal toldanám meg, hogy tessék az Elnök úrnak meg vizsgálni, kis átalakitással nem e lehetne megoldani, hogy csak az érintett kezeit kéne a "nöcskének" lefelé fordítani a technika mai állása szerint,  a ciryll pálmaág mehetne a Szoborparkba hova való, s a fejre lehetne egy méltó koronát sokal olcsóbban illeszteni Ez a korona viszont jó lenne, hogy foroghatna, és a Boldogasszony szeme pld. világíthatna a mai kornak megfelelően.
Tisztelettel név és cím Birtokomban"

(szerzőt kitalálni ugye nem nagy kunszt?)

Kommentek: