Szüts 2002-2003
2003. dec. 4. csütörtök


Tűzfalak, villanypózna, járdaszegély. Oszlopok, ablakok, korlátok. A lakótelepi utcák, házak ismert elemei, képei után Szüts most egy időtlenebb, metafizikusabb városba vezet minket. Párizs, Budapest vagy egy sokadik, talán nem is létező város?
Emberi alak, városlakó ugyan egy sem (na jó: egy) a képek mégis valamiféle reményteljes nosztalgiát keltenek. Nosztalgiát egy város, egy tér után, ahol talán sosem jártunk, képeik mégis ismerős emlékeket, érzéseket csalnak elő belőlünk. Mintha a városképek portrék lennének, megélt vagy csak sejtett élethelyzetek, érzések vonásaival. Pesszimista vonások mögött rejtőző, örök érvényű optimizmus képei.
Dacos, elegáns, szomorú, cinikus, felszabadult, makacs, derűs, engedékeny és még sokféle habitusú, vérmérsékletű szürke a vásznakon. Mintha Szüts sosem érne a szürke tartományainak határához. A Kiscelli templomtérben látható új képeken most mégis szót kapnak új színek és új árnyalatok: a barnaszén, a rozsda, az okker és mindezek sötétebb tónusai. A korábbi képek finom, lírai szürkéi után árnyékosabb, borúsabb árnyalatok is feltűnnek. A festői eszköztár pedig új, felszabadult gesztusokkal bővült.
A higgadt, ecsetjével józanul bánó festő képeit ismerők számára, az elmúlt év itt bemutatott termése meglepetéseket tartogat.
Egy kéreg megrepedt, a felületek megmozdultak, az ecsetvonások, a felületek játéka a vásznon egy önmagáról valamit lerázott művész önvallomásai.
Akik pedig még nem ismerik Szüts festményeit, azoknak is jó alkalom, hogy képei által, egy megfestett, kortalan város színfalai mögött felismerjék saját életük otthonos érzéseit, elmerengjenek kívánt vagy elátkozott életélményeik, ismerős vagy átélt érzéseik terepasztalának képein.