VÉNUSZ ZUGAI

"Csak akkor fedezhetjük fel a valódi festői alkotásokat, ha majd leszokunk arról, hogy a képeken a természet zugait vagy szemérmetlen Vénuszokat keressünk."
(Kazimir Malevics: A kubizmustól és futurizmustól a szuprematizmusig. 1915)


Bajban vagyok, nagy bajban. El kellene mondanom, miért szeretem Megyik János munkáit. Merthogy – ezt szögezzük le mindjárt az elején – nagyon szeretem őket.
Megyik János majd’ ötven éve megszállott komolysággal, következe-tességgel (és nyomasztó műveltséggel) jár egy úton, mely utat alig-alig értem. Projektív geometriáról, a horizontvonal fölött is ábrázolt valóságról, újradefiniált, téri képződményként értelmezett síkról, egy új perspektíváról, a két gyújtópontra épített képgeometriáról mesél csillogó szemekkel… Elhallgatom, és csöndben nő bennem a rémület: ebből nekem diplomám van!
Néha még ma is arról álmodom, hogy állok a tábla előtt sötét öltönyömben - Krocsák mester hiába-szerető pillantásától kisérve - az államvizsgán, kínomban már harmadszor töröm bele a krétát a hatalmas körzőbe, folyik rólam a víz és senki nem segít…
Menjünk hát inkább Megyik képeihez (szobraihoz?), szóval Megyik gyönyörű izéihez, “szemérmetlen Vénuszok zugait keresni”!
…és rögtön elmúlik a láz és a rémület: érthető, tiszta világban járunk. Kevés a szó, de minden halkan kimondott szó egy ismert vagy vágyott világról beszél. Egy világról, ahol a szavunk igen-igen, és nem-nem, ahol nincs hazugság és nincs magamutogatás, nincs lárma, tán még általános forgalmi adó sincsen. Egy világról, ahol intim magányunk harmonikusan illeszkedik a külvilághoz, ahol a kint és bent eggyé válik… ahol REND VAN. A puha árnyékok végtelen gazdagsága dorombol a falon, emberivé, lakhatóvá téve a geometria puritán igazságait.
Megyik minden formája, annak minden millimétere igaz, hiteles. Nem lehetne másképp. Milliméteres történések ezek, nem dübörögnek az apokalipszis lovai: minden el van rendezve, minden a helyén van, mert mindennek helye van.
Megyik munkáinak egyik nagy titka, hogy varázsló módon bánik a térrel: munkái előtt állva… Pontosítsunk: nem lehet Megyik munkái előtt állni; ha megállsz előttük: már bennük vagy, benn barangolsz, őgyelegsz… ez sem pontos: BENN VAGY. Megérkeztél.

Miklós Pált idézem: “Azt mesélik, hogy valaha régen a legnagyobb kínai festő úgy tűnt el az életből, hogy festett egy gyönyörű tájat, s amikor elkészült, sokáig nézegette a falon. Aztán gondolt egyet, belelépett a képbe, s elindult a patakparton, befordult a fák közé s lassan eltűnt a ködbe vesző hegyek között. Többé nem látták.
Mióta megöregedtem, beteg lettem és elhülyültem, csak az ilyen kínai tájképeket szeretem, amikbe jó lenne belelépni.” Idézet vége.
Hát én is csak ezt mondhatom: mióta megöregedtem, csak az ilyen Megyik féle képeket szeretem, amikben – ha hagyod – már benne is vagy, és ha egy kis eszed van soha nem térsz vissza!
A képzőművészek közül idén a Palládium díjat Megyik János kapja, gratulálok.