“Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -...”

avagy egy délelőtt Csatóék konyhájában

Hölgyeim és uraim, kedves egybegyűltek.
Különös képek vesznek minket itt körül, s hogy miben áll különösségük, azt próbálnám én most megfejteni. Legyünk tehát tényszerűek, mit látunk a vásznakon s a keretekben sorakozó rajzpapírokon?
Csató József embert fest. Ember "csinál" a Csató képeken. (Vagy fikusz. Kutya. A jókedvű szakács.) Csinál éppen valamit. S hogy mit?
Telefonál, virágot öntöz, hegedül, szakácskodik, dinnyét eszik, kutyálkodik,
királykodik, négerkedik, szomorkodik, cigarettázik, és megintcsak telefonál,
virágot eszik és virágot szelidít, kutyát sétál, soványkodik, kertészkedik, hajaskodik, sántít, táncoskodik, cérnáskodik, andzseladéviszkedik, zsebbekezeskedik, éppen tököt süt...

Hétköznap van ezeken a képeken, igazi napsütötte kétköznap, egy békés konyhadélelőtt. A nap benéz a konyhába, a tűzhelyen csendesen rotyog a húsleves, a háziasszony meg épp... Szóval mit is csinál?

hát pálmafázik, szoknyáskodik, derékfájóskodik, vagánykodik, vékonykodik, banánkodik, álmatlankodik és lábatlankodik, fejtelenkedik, de sosem helytelenkedik, spárgázik, malackodik, tökösködik, (olykor még titkárnősködik is!), majomkodik, hősködik és hőség-ködik, urambocsá' néha még buzogánykodik is...
Szóval az ember (állat, növény, satöbbi) ott VAN a képen. Ott van a Csató panoptikumban. Csató végtelen szeretettel és iróniával húzza elő szereplőit, mint a nyulat bűvész a cilinderből. Nem röhög, nem kajánkodik, szeretettel nézegeti őket. Mélázik fölöttük. Talán derül. Derül a világon.
Hiszen a világ nyilvánvalóan rendben van.
Nincs apokalipszis, nem száguldanak tajtékzó paripák, szereplői csak álldogálnak a konyhaasztal mellett, tartják a telefont, s az idő valahogy elfelejt múlni. Figurái, mély egyetértésben a növényekkel belevannak a világba, együtt hervadnak és virulnak, együtt magányosak és magukbafordultak, a kaktuszok pont annyit tudnak a világválságról, mint a kötényruhás főszereplő: semmit. Mert Csató világában nincsenek megátalkodottak, nincsenek kirekesztők és nincsenek világítómellény-lopók, nincsenek hazugok, de nincsenek igazmondók sem, nincsen monnyonle és nincs vazsalbert...
Van talán egy kis öreg Rodin, egy csipetnyi Schiele; a naposoldal mindenképpen. A napos oldal valódi, jóleső szomorúsága.
Csató világa egy másik világ. Másvilág? Hasonlít a mienkre.
Csak éppen itt türelem van, mély megértés, és egy mindent átlengő derű. Szereplői derűsen álldogálnak a kredenc mellett, tartják a telefont türelmesen, mert - nekem legalábbis most úgy tűnik - a vonal másik végén az Úr áll. Persze nem szól egy szót sem, értik ők egymást anélkül is. De lehet, hogy éppen mással beszél. Mással beszél? Sebaj. Ráérünk.

Kérem, fogadják nagy szeretettel Csató József új képeit. Megéri.

Szüts Miklós
2009. január 22.