Három elő- és egy utóérzet

Mióta Salvador Dali 1936-ban megfestette A polgárháború előérzete című képét, azóta tudjuk biztosan: nemcsak a költőknek vannak nyomasztó közéleti álmaik. Rosszkedv, sötét gondolat, depresszió immár képzőművészeti téma is lehet.
Szorongás: Szüts Miklós
A világos okkeren és a feketén kívül talán ha fáradt lilát vállal képeire. Egy-egy csík erejéig. A formákkal még zsugoribban bánik. Téglalapokról, patkóalakokról kompozíciói ürügyén csak akkor érdemes beszélni, ha a rángó körvonalat, az intézményesített szabálytalant elfogadjuk rajzolatnak. De ne fogadjuk el! A legfontosabb sziluetteket nem kézügyesség, hanem tépés hozza létre. Szüts vesz egy sötét karton (papundeklit?), marcangol egyet rajta, a dühön még innen, a tervezhetőségen már túl, mintha minden mindegy lenne, és produkál egy félszeg, dadogó, körülbelüli idomot. Ráragasztja a kép síkjára, és - félálom-tudatosan - hozzápasszítja kiábrándult barnáit és spanyolos temperamentumú feketéit. Varázslat történik: a ragasztott karton, a barna, a fekete átlényegül. Halotti kapu, sírbolt, gyász panaszélménye szól általuk.
Szüts szűkszavúan borúlátó, elegánsan mély műveket mutat be a Vigadó Galériában. Oly borúsakat, mintha nem töltené el örömmel a képcsinálás kreatív gyönyörűsége. És olyan európaiakat, mintha egyetlen aluljárón se kellett volna átmennie az elmúlt két évben.
(...)