Álmosan pislogó ablakok, sötéten nyújtózkodó erkélyek, négyemeletes kocka- és sorházak szögletes tömbjei. A lakótelep az egyetlen témája Szüts Miklós festményeinek, szereplői tűzfalak, ablaksorok, villanypóznák és villámhárítók, antennák, garázssorok, zebrák és járdák, oszlopok és kerítések. A képeken nem fedezhetjük fel sem a mostanság divatos nosztalgikus elrévülés, sem a korszakon ruganyozó gunyoros összekacsintás nyomait. Nem látható egyetlen élőlény sem - eltekintve néhány csenevész, kopasz fácskától -, nincs semmi mozgás, tekintetünk a vattaszerű, megsűrűsödött csöndbe fúródik. Szemünkbe égett, sosem volt emlékképek helyszínei ezek, az időpont talán egy tél végi, ködös és szürke késődélután, súroló fényekkel és hosszan elfekvő árnyékokkal. „Egy bizonyos. Későre jár.”
Ha szemünk és agyunk nem tunyult el még teljesen a másodpercenként sulykolt vizuális álinformációk korában, ha akad még ráérő időnk, hogy kövessünk egy festőt, aki eszköz- és tématárát minimálisra csökkentette, mint G. Morandi, akkor lépjünk be ezekbe a metafizikus terekbe. Nézzük meg alaposan a szinte cérnavékonyságúvá sorvadó villanyoszlopokat lekonyuló, neonégős fejecskéikkel. Nézzük, hogyan tükröződnek a pocsolyákban az öblösödő, enyhén megdöntött, szürke betonfalak és a ritmikusan ismétlődő ablaksorok. Nézzük az áttetsző, fakó és fáradt festékpamacsokat, puha ecsetfoltokat, és a belőlük összeálló, fojtogató és mégis meghitt hangulatú garázsajtósort. Nézzük a lakótelepet, ahol éltünk vagy akár élhettünk volna. „Hallani az üresség kortyait.”

Budapest Kiállítóterem (Bp. V., Szabad sajtó u. 5.), megtekinthető május 7-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.