Mit fest egy festő?
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a mű/alkotás: főnév, Művészi alkotás. És most figyelmezzetek: utána kis hullámos kötőjel: mű~anya fn áll (azaz állattan): Berendezés, amely alá a géppel keltetett csibék bebújhatnak melegedni.
Úgy érzem közel járunk a keresett igazsághoz, de haladjunk csak szépen, menetelesen: mit is tart a közfelfogás a festőkről? A festők későn kelnek, szemben mondjuk a mosónőkkel, akik ugye korán. Padlásszobákban tüdőbeteg varrólányokkal duettet énekelnek. A festőknek mindig piszkos a körmük, többnyire ápolatlan, zsíros a hajuk, slamposak és le szokták vágni a saját fülüket. A festőknek társalgás közben többnyire komoly nehézséget okoz az alany egyeztetése az állítmánnyal. Írásban nem, mert írni többnyire egyáltalán nem tudnak.
A múlt század hetvenes éveiben, amikor friss házasokként falura költöztünk, a szomszédasszony megkérdezte voltfeleségem voltpapáját: És mivel foglalkoznak a fiatalok? Ex-apósom kicsit szorongva válaszolt: szobrász és grafikus (festőt már végképp röstellt mondani). És hogyan korrigál az egészséges népi fül? „fodrász és trafikos? Remek szakmák” – így (a később igen baráti) Csöpi néni. Azóta is, ha megszorulok a trafikossal szoktam kivágni magam.
Szóval milyenek is a festők? Buták. Mindent másképpen értenek, mindent másképpen látnak. Hányszor hallottam már: ez oly szép, hogy festő ecsetjére való! Én meg csak néztem, néztem, szemem majd kifolyt, de semmit nem láttam, ami az én ecsetemre kívánkozott volna.
Láttatok már, testvéreim lángoló narancssárga mezőket és felette csontfekete felhőket? A hullámzó arany mezőben álldogáló fekete figurákat? Láttatok már égősárga folyót kanyarogni koromfekete dombok között, hol a dombok fölött két nap hunyorog? Mezőket, hol embernél magasabb fekete fű hullámzik a fogyó hold fényében? Ezek honnan kívánkoztak a festő – esetünkben Varga Patrícia Minerva - ecsetjére? Miért gondoljátok, hogy a festő azt festi, amit lát? Lát valamit, és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy ecsetet ragadjon?
A festő nem látványt, a festő képet fest. Jó esetben sohanemvolt világot teremt, világot, ahol már nem jár a tizennyolcas villamos, nincs lecsókolbász, sem egyszerűsített vállalkozói adó, nincs népben-nemzetben-gondolkodom, sem hozzál már a közértből napraforgómagot a zellersalátába… No jó, tizennyolcas villamos talán van. Világot teremt, ahol bizony fekete felhők toporognak az égen, ahol narancssárga szél süvít, hol fekete emberek álldognak a mező közepén most és mindörökké. Világot, ahol szavunk bizony nem igen-igen, és nem-nem, ahol szavunk a talán és a hátha. Talán mégiscsak van kárpótlás és vígasztalás, van ölelés, és van béke: ahol érvényes a d-moll csellószvit, és Jeanne Maureau mosolya, ahol járnak még a villamospótló autóbuszok, és öt forintért Kuglert adnak.
Varga Patrícia Minerva festő. Varga Patrícia Minerva jó festő. Olyan képeket fest – tudjátok - amely alá a géppel keltetett csibék bebújhatnak melegedni.
Varga Patrícia Minerva mától Palládium-díjas festő. Gratulálok.